Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-12 / 188. szám

(I \a,r~ ^ Az erdőben kivágott 1a vagonokban uta­zik a Ládi Fűrészüzembe. A rönkhegyekböl a fűrészgépek „ölelésében” deszka, léc és egyéb áru készül, amit a szigorú előírásoknak meg­felelően osztályoznak és tárolnak, majd a megrendelők igényeinek kielégítésére, útnak indítanak. Képünkön: a feldolgozott faanyag a tárolóhelyen. (Agatha Tibor felvétele) Kétszázéves a Selmecbányái Akadémia Az idén lesz /kétszáz eszten­deje, hogy a Selmecbányád bá­nyaiskolát akadémiai rangra emelték. A jubileum alkal­mából szeptember 3-án és 4-én tudományos ülést ren­deznek a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az ün­nepségen dr. Gyulai Zoltán egyetemi tanár emlékezik meg a bányászati akadémia alapításának kétszázaddá év­fordulójáról. IRLAP S& POLITIKAI NAPILAP * II. évfolyam, 188. szám 1970. augusztus 12„ szerda —II in Ara: 80 FILLÉR ——■ Az előírások mindenkire vonatkoznak! Ellenőrzés a tsz-üz! etekben Reformunk bizonytalanul lépkedő újszülötteit igyekszünk „kézen fogni". Bár, olykor az erélyesebb figyelmeztetés sem árt. Különösen, ha mindannyiunk érdekében válik szükséges­sé: a napokban befejeződött — termelőszövetkezeteink keres­kedelmi tevékenységét elemző — megyei vizsgálatsorozat ta­pasztalatai ugyanis feltétlenül tollhegyre kívánkoztak. Mert vajon lehet-e figyel- hogy az elárusítóhelyek kul­men kívül hagyni, ha az el­lenőrzött tsz-boltok. pavilo­nok, vendéglátó egységek 90 százaléka — hanyagság vagy a rendeletek hiányos isme­rete miatt — nem rendelke­zik az előírás szerinti, érvé­nyes működési engedélyek­kel? Meg lehet-e állni szó nélkül, ha a megvizsgált bol­tok több mint felében nem található meg az üzleti sza­bályzat, vagy hiányoznak a kiskereskedelmi hálózatban használatos szabványleírások, amelyek ismerete nélkül az áruk minőségi átvétele szin­te lehetetlen? Helytelen volna elhall­gatni azt is. hogy a vizsgálat idején sok üzletben szabály­talanok voltak az árjelzők. turáltsága — az újonnan lé­tesített egységek kivételével (különösen a zöldség-gyü­mölcsből toknál!) — a leg­alapvetőbb követelmények­nek sem felel meg. A leg­több helyen rendkívül rosz- szak a raktározási feltételek. A boltvezetők, de maguk a téeszek vezetői sem ismerik a vásárlók reklamációinak hivatalos intézési módját. Feltétlenül beszélni kell arról, hogy a tsz-üzletek 60 százalékában elhanyagolják a kötelező időszakos orvosi vizsgálatokat. Súlyos a hely­zet a termelőszövetkezeti csárdák alapvető higiéniai feltételeit illetően. A zöldség- gyümölcsüzletek dolgozói és a vendéglátó üzletek vezetői­nek többsége semmilyen szakmai képzettséggel sem rendelkezik. A szakmai to­vábbképzésnek — ezen a te­rületen — még a szándékát sem lehet felfedezni. Az üze­meltető gazdaságok nem vé­geznek folyamatos ellenőrzé­seket. (Folytatás a 6. oldalon.) Siscótól való távozása után Rabin megismételte újság­írók előtt kormányának azt az álláspontját, hogy Izrael csak a békemeg- állapodás aláírása után hajlandó kivonni kato­náit a megszállt arab területekről. Mára várják New. Yorkb: El Zajatot, az egyiptomi ENSZ-küldöttség vezetőjét. A Közel-Keletről érkező hírek közül megemlíthetjük, hogy Egyiptom és Algéria megegyezett: Algéria vissza­vonja a szuezi frontvonalról 2 ezer főnyi katonai egysé­gét, és ezeknek helyét egyip­tomi katonákkal töltik be. fi Palesztinái népi felszabadít'" front tagjai a megszállt jordániai Nablusz környékén grá­nátokkal támadtak egy izraeli autóbuszt és meg­öltek, illetve megsebesi- tettek több személyt. Válaszul az izraeliek táma­dást intéztek Nablusz kör­nyékén élő lakosok ellen. Tegnap az izraeliek gépei fél órán keresztül bombázták Libanont és lövöldözés volt az izraeli—szíriai tűzszüneti vonal mentén is. Legújabb jelentések szerint Jordánia fővárosában, Ammanban rendkívül fe­szült a helyzet. Nyugati hírügynökségek szerint a jordán hadsereg egységei készen állnak az arab ellenállókkal szembeni akciókra. Jlyan hírek is elterjedtek, hogy az ellenállási szerveze­tek egy száműzetésben levő kormányt alakítanak meg még ebben a hónapban. Ezt a hírt nem erősítették meg. Brandt az ismeretlen katona sírjánál Ma ünnepélyes aláírás Moszkvában Ma délután írják alá ünnepélyes körülmények között Moszkvában a szovjet—nyugatnémet megállapodási az erő­szakról való lemondásról. Az aláírás előtt Koszigin és Brandt megbeszélést folytat. Minden moszkvai lap első oldalon kö­zölte a nyugatnémet kancellár érkezését, a Pravda három- hasábos fényképe azt a jelenetet ábrázolja, amint a mosolygó Brandt és Scheel az ugyancsak mosolygó házigazdák. Koszi­gin és Gromiko kíséretében a repülőgéptől elindulnak az ál­lomásépület felé. Az ünnepélyes aláírás előtti Koszigin—Brandt ta­lálkozót még megelőzi az a protokolláris látogatás, ame­lyet Brandt kancellár a Le- nin-mauzóleumban tesz. Ez­után egy olyan jelenet kö­vetkezik, amely kissé szimbo­likusan is felfogható: Brandt lerója kegyeletei az ismeretlen katona sírjánál. Ez alatt a sír­kő alatt egy olyan szov­jet hősi halott nyugszik, aki részt vett 1941 őszén a Moszkva környéki csa­tákban. ' amikor a hitleri hadsereget először állították meg és ver­ték vissza Európában. Innen megy Koszigmnal való tár­gyalására a nyugatnémet kancellár és ezen a megbe­szélésen — minden valószí­nűség szerint — a további teendőkről tárgyalnak, hi­szen a szerződésről már nincs mit megbeszélni. Moszkvai vélemény szerint Nyugat-Németország so­kat tehet az európai biz­tonsági értekezlet sikere érdekében. Ugyanekkor arra is rámutat­nak, hogy tovább lehet bő­víteni a már amúgy is javuló gazdasági együttműködést? Az aláírás iránti hatalmas jjc A Moszkvába érkező Brandt ellép a díszszázad előtt. (MTI telefotó) U Thant felhívása a Tupamaroshox Gomide él? U Thant ENSZ-főtitkár felszólította az uruguayi Tu- pamaros gerillaszervezetet, hogy haladéktalanul bocsás­sa szabadon a túszként fogva tartott brazíliai diplomatát és az észak-amerikai gazdasági szakértőt. Csak így kerülhető el a további tragédia — han­goztatja a felhívás. Több napos hallgatás után az uruguayi gerillák is je­lentkeztek. Üzenetükben, amelyet a rendőrséghez el­juttattak, közlik, hogy foglyaik egészségesek, de megölik őket, ha a rend­őrség folytatja a tömeges letartóztatásokat és megkísérli a túszok kisza­badítását. Az üzenettel egy- időben juttatták el az uru­guayi hatóságokhoz Dias Go midé brazil diplomata t Claude Fly amerikai szakér tő levelét. Mindketten kéri! a hatóságokat: teljesítsék a gerillák kö­veteléseit és bocsássák szabadon a politikai fog­lyokat. A két levél va­lódi, annak kézírása és aláírása eredeti — közölte a montevideói rendőrség. Hármas jubileum Fertődön ötven évvel ezelőtt kezdő­dött meg Fertődön az egyko. ri Eszterházy birtokon a me­zőgazdasági növénynemesítés, ügyre több „Eszterházy” fajta :erült 'köztermesztésbe. A i agy arányú kutatómunka izomban 25 évvel ezelőtt kez­dődött meg, az Állami Nö­vénytermesztési és Növény- nemesítési Kutató Intézet lét­rehozásával. Pontosan 20 éve, hogy az intézetben megkezdő, dött a kertészeti növények, főleg a bogyós gyümölcsök nemesítése az elhunyt dr. Por. páczi Ala/dár Kossuth-díjas igazgató irányításával. nemzetközi érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Brandttal 77 nyu­gatnémet és 27 Bonnba akk­reditált más külföldi tudó­sító érkezett a szovjet fővá­rosba. Brandt a mai program sze­rint még látogatást tesz a moszkvai tv-stúdióban, ahol beszédet intéz a nyugatné­met hallgatósághoz. Ezt a moszkvai tv később sugároz­za. Lehet, hogy holnap még egyszer találkozik a kancel­lár Kosziginnal és — az ed­digi tervek szerint — a nyu­gatnémet küldöttség holnap, kora délután utazik vissza Bonnba. Építőipari szakemberek tanácskozása Ma délelőtt 9 órakor Mada­rász György, a megyei párt- bizottság propaganda- és mű. velődési osztályának vezetője nyitotta meg azt a tanácsko­zást, amelyen a megyei párt- bizottság ipari és közlekedési, valamint propaganda- és mű. velődési osztályának meghi. vására. a megye építőipari és építőanyagipari vállalatainak párt-, gazdasági-, szakszerve­zeti és KISZ-vezetői vesznek részt. A tanácskozáson az agi- tációs munka időszerű kérdé. seit vitatják meg. A délelőtt folyamán az épí­tőipar, a megye építőipari és építőanyagipari helyzetéről és feladatairól, valamint az ági. tációs munka tennivalóiról 4 előadás hangzik el. Az elő­adók: Losonczi László, a me­gyei pártbizottság ipari és közlekedési osztályának he­lyettes vezetője; Nagy Zoltán, a megyei pártbizottság propa­ganda- és művelődési osztá­lyának helyettes vezetője, Emri László, az Építők Me­gyei Szakszervezetének titká­ra és Németh Antal, a KISZ megyei bizottságának titkára. A tanácskozást konzultáció követi. Felhőátvonulások Várható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: Kisebb felhőátvonulások, futó eső még valószínű. Mér­sékelt, időnként élénk észak- nyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 13, holnap délben 22 fok körül várható. Jarring és Sisco tárgyalásai fi politikai rendezés a Közel-Keleten A közel-keleti politikai rendezés lehetőségeiről folytatott megbeszélést New Yorkban Jarring. Egyiptom ENSZ-delegá- ciójának helyettes vezetőjével, Washingtonban pedig Rabin, Izrael nagykövete Siscóval, a közel-keleti ügyekkel meg- hívnti amerikai külüevminiszterhelyettessel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom