Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-11 / 187. szám

V*í ÍV belföld * NYOLCVANEZER SZÖ­VETKEZETI LAKAS, Ha­zánkban ma már több mint 420 lakásszövetkezet műkö­dik. Az ezekhez tartozó mintegy 60 000 lakás értéke megközelíti a 12 milliárd t'o - rintot. A negyedik ötéves tervben további, mintegy 80 000 szövetkezeti lakás fel­építésével lehet számolni, amelyek értéke 20—22 milli­árd forint lesz majd. Rendkívüli hatalom az elnöknek Uruguayban Heftiest a tengerpart fezeiében Mitrione után Gomidet is meggyilkolták? * ÜJ BÁNYA. ŐRLŐMA­LOM. Rakaca környékén gaz­dag kalciumkarbonát tartal­mú kőzetet találtak, amely feldolgozva, kiválóan alkal­mas talajjavítási célokra. Az értékes anyag kiaknázására es felhasználására a Gagy- vendégi Állami Gazdaság és a Közúti Építő Vállalat kö­zös vállalkozásba kezd. A kő­zet kitermelésére bányát nyitnak és őrlőmalmot építe­nek. Az új üzemben tervek szerint 1972-ben kezdik meg a munkát. * MŰVELŐDÉSI intézmé­nyek fenntartására a KGM vállalatok 3,5—i millió forin­tot költenek az idén, s a kö­zös kulturális intézmények fenntartásához is körülbelül ugyanennyivel járulnak hoz­zá, ami valamivel több, mint a korábbi években. * MADÁCH-OPERA. Rán- ki György az „utolsó simítá­saikat” végzi Madách Az em­ber tragédiájának operavál­tozatán. A zeneszerző már három éve dolgozik a kul- túrhistóriai szempontból is nagy érdeklődéssel várt al­kotáson, amellyel előrelátha­tólag szeptember közepére készül el. A bemutató az elő­zetes hírek szerint decem­berben lesz. * MEZŐGAZDASÁGUNK JUBILEUMI BEMUTATKO­ZÁSA. A 67. Országos Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron egész sor mezőgazdasági és élelmi- szeripari berendezést műkö­dés közben láthatnak a vá­sári vendégek. Az Albertirsai úton felépítik az ÉVM által kiírt „Szép falu — szép ház” pályázatra beküldött legsike­resebb épületet a gazdasági udvarral együtt. A Gabona­tröszt 2000 négyzetméteren nagyüzemi gabonaátvevő és takarmánykeverő, valamint gabonaszárító üzemet épít fel; az ÉLGÉP 3000 literes tej­házat működtet. * SZAPORODNAK A BA­NYABALESETEK. Ez év első felében a borsodi bányák te­rületén 15 százalékkal emel­kedett a balesetek száma. A balesetek túlnyomó többsé­gét a figyelmetlenségből ere­dő kéz- és lábsérülések teszik ki. A hagyományos kézijö- vesztésű — elsősorban az acéltámos — frontfejtéseken és a szállításnál dolgozók között fordul elő a legtöbb baleset. * TALÁLKOZÓ THEO- DORAKISZ TISZTELETÉRE. A szovjet zeneszerzők szö­vetségének moszkvai székha­zában találkozót rendeztek a Szovjetunióban tartózkodó Mikisz Theodorakisz tisztele­tére. A világhírű görög zene­szerző pihenés és gyógykeze­lés céljából érkezett a Szov­jetunióba. * * HATÁRMENTI ÁRU­CSERE. A Konsumex Kül­kereskedelmi Vállalat pécsi kirendeltsége fél éve műkö­dik, elsősorban az eszéki és az Eszék környéki jugoszláv kereskedelmi vállalatokkal tart kapcsolatot. Hétfőn Sze­geden megnyílt újabb irodá­ja, amely főként a szabadkai kereskedelemmel kívánja az árucserét közvetlenül össze­hangolni. Dán Mitrione amerikai hírszerző megnyilkolása, úgy lát­szik, jó alkalom volt arra, hogy az uruguayi nemzetgyűlés rendkívüli hatalommal ruházza lel Areco elnököt. Ezzel még jobban megnyirbálják az amúgy is szűkre szabott polgári jo gokat, és szigorítják a korábban életbe léptetett rendkívüli ál­lapotot. A bejelentés óta a rendőrség újabb holttestet talált a tengerpart közelében. Miután tegnap megtalálták Mitrione amerikai hírszerző holttestét, ma újabb hullára bukkantak a tengerpart kö­zelében. A rendőrség feltételezi. hogy a holttest Gomide brazil diplomatáé. A Tupamaros tagjai tegnap bejelentették, hogy az ame­rikai hírszerző után a brazil diplomatát is kivégzik, ha a kormány nem engedi szaba­don az általuk követelt poli­tikai foglyokat. Minden jel arra mutat: az uruguayi kormány szándé­kosan nem tett semmit az elrabolt diplomaták kiszaba­dítása érdekében, hogy ezzel indokolja a rendkívüli álla­pot bevezetését. Man te videóban rendkívül feszült a helyzet; az üz­letek nagy része tegnap délután bezárt. jfc Szöveg nélkül (A Figaro Littéraire karikatú­rája.) Űj Déryné- emléktábla Oj emléktáblát készíttet a Miskolc városi Tanács arra a Hunyadi utcai házra, amely­ben egykor Déryné lakott. A Miskolci Építőipari Szövetke­zet kőfaragó részlegében egy hatalmas, hófehér, jugoszláv márvány tömbből vágják ki az ötvenszer hetven centiméter nagyságú lapot. Panel Nyíregyházának A miskolci házépítő kom­binátban az idén 2800. jövőre 3400 és 1972-ben már 4200 la­kás felépítésére elegendő fal­nagyságú panelt készítenek. A házgyár termékeivel más megyékben is meggyorsítja a lakásépítési program végre­hajtását. Így Nyíregyházára 150 lakás összeállítására ele­gendő panelt továbbítanak, amelynek szállítását különle­ges gépkocsikon rövidesen megkezdik. Ezenkívül a ne­gyedik ötéves terv időszaká­ban a miskolci házgyár látja majd el panelekkel és előre­gyártott fürdőszoba-térele­mekkel az egri és a gyöngyö­si új lakótelepek építkezéseit. Diplomáciai körökben helyte­lenítik, hogy a kormány nem tanúsított kellő rugalmassá­got és mereven visszautasí­totta a gerillák követelését. A miskolci múzeum új kincsei: 3000 esztendős aranykarperecek Ritkaságnak számító ősi kincsekkel gyarapodott a mis­kolci Herman Ottó Múzeum gyűjteménye. Dobosi Barna alsődobszai lakos egy vízmo­sásban sárgásán csillogó fém karperecét talált. A leletet azonnal jelentette a miskol­ci múzeumnak, amelynek ré­gészei a helyszínen ásatáso­kat folytattak. A feltárás so­rán három ősi aranykarpe­rec, bronz lándzsahegyek, balták, sarlók és öntőrögök kerültek a felszínre. Ezeknek korát háromezerkétszáz esz­tendőre becsülik és minden valószínűség szerint a pilé- nyi kultúra emlékei. Ilyen korból a miskolci múzeum­nak meg nem voltak arany­kincsei. Új üzletek Hejőcsabún A II. kerületi tanács vb ülése (Folytatás az 1. oldalról.) Lényeges változást Hejő- csabán csak az Avas déli la­kótelepének a negyedik öt­éves terv során kiépülő új üzlethálózata hozhat. Terve­zik a Csabavezér utca párat­lan oldalának szanálását is, azonban a hejőcsabai -gyógy­szertár szomszédságában elő­Mindent az italért... Lopás, zsebtolvajlás, rablás után most „sikkasztással el­követett tulajdon elleni bűn­tett” miatt ül 8 hónapig szi­gorított börtönben a 34 éves Ferge István. Legutóbbi, 4 évi szabadságvesztéséből ta­valy nyáron szabadult, s ha alkalmi munkákból pénzre tett szert, nyomban elitta. De megpróbált más módon is pénzhez jutni. Például: egyik ismerősétől kölcsön kért egy bundát, s ezt egy másik is­za­merősének odaadta egy kőért és némi pénzért. A pénzt rögtön elköltötte az egyik miskolci italboltban. A notórius alkoholista bűnöző most a börtönben kényszer­elvonókezelésben is részesül. reláthatólag jövő év közepén megnyíló új, 200 négyzetmé­ter alapterületű ABC-áruház alapvetően megváltoztatja a kerület központjának keres­kedelmi ellátottságát. Az ABC megépülésével felszaba­duló üzlethelyiségeket sza­kosítják. Jövőre megkezdő­dik a tapolcai autóparkírozó szomszédságában egy másik új. korszerű ABC-áruház építése. A gondok persze ezzel sem oldódnak meg végérvényesen. A kerület kereskedelmi ellá­tottsága feltétlenül szüksé­gessé tenné Hejőcsabán — többek között — egy korsze­rű cukrászüzem, egy tej ivó és egy húsbolt létesítését is. En­nek érdekében a tanács vég­rehajtó bizottsága azzal a ké­réssel fordult a város veze­tőihez, hogy segítsék elő Miskolc II. kerületének a ne­gyedik ötéves terv időszaká­ra szóló kereskedelmi háló­zatbővítési tervét la—p Magyar hangosító berendezések Uljanovszkhan Az augusztus második le­iében Moszkvában megnyíló magyar népgazdasági kiállí­táson az Elektroimpex bemu­tatja többek között az új au­diovizuális és programozott oktató berendezéseket. Ezek bemutatását a közelmúltban a Lomonoszov Egyetem és a vilniusi egyetem is kérte. A stúdió-technikai és han­gosítási berendezéseik moszk­vai bemutatói már most si­kert ígérnek: a Szovjetunió­ban ugyanis az utóbbi tíz év­ben épült vagy korszerűsített rádióstúdiók 90 százalékában részben vagy egészben ma­gyar berendezések találhatók. A Lenin-centenárium alkal­mából felépült uljanovszki emlékközpontban és az ugyancsak uljanovszki rádió­stúdióban, valamint a tasken- ti Lenin-múzeumban magyar hangosító berendezéseket sze­reltek föl. A taskenti Lenin- múzeumban ezenkívül ma­gyar gyártmányú ipari té­véláncot alkalmaznak a re­likviák bemutatására. Ugyan, csak magyar berendezésekkel látták el a kijevi, az Alma Ata-i és a tbiliszi film- és koncertpalotát. Hajsza a lovas kocsi után Az URH-s autó elől akart menekülni Esti ellenőrzést tartottak a miskolci József Attila utcai borkóstolóban: vannak-e ott rendőrségi felügyelet alatt álló személyek? Az egyik vendég felháborodott ezen. A belkereskedelem negyedik öléves tervéről tanácskoznak A belkereskedelem negye­dik ötéves tervét vitatja meg száz kereskedelmi szakember szerdán délelőtt a megyei ta­nács nagytermében. A tervek ismeretében állapítják meg, milyen feladatokat kell meg­oldani megyénkben 1975-ig a kereskedelemnek ahhoz, hogy az eddiginél jobban eleget tehessenek a fogyasztok igé­nyeinek. Ez alkalommal kerül sor az október 1-től alkalmazan­dó nyitva tartási rend meg­beszélésére is. Mint ismere­tes, október 1-től, a vásárlók szabad idejéhez igazodva, meghosszabbítják az ipar­cikkboltok délutáni nyitva tartási idejét, s az eddiginél több élelmiszerboltra terjesz­tik ki a vasárnapi nyitva tartási kötelezettséget. és semmiképpen sem akarta igazolni magát. Sőt, sérteget­ni kezdte a hivatalos sze­mélyeket, és az ajtó felé igyekezett. Amikor észre­vette. hogy ott rendőrök áll­nak, kést rántott, s azzal ha­donászva kirohant, lovas ko­csira pattant, és vágtázni kezdett... Az URH-s autó utána. Hamarosan megállí­tották a kocsit. A hajtó ek­kor lapátot ragadott és az­zal fenyegette a rendőröket. A bíróság előtt ez a csele­kedet „felfegyverkezve el­követett, hivatalos személy elleni erőszaknak” minősül. Egy évre szigorított börtönbe került ezért Bari László 30 éves miskolci lakos. aki egyébként nem véletlenül akart „kibújni” az italbolt­beli igazoltatás elől: a csa­lásért, hatóság megsértésé­ért. lopásért már többszörö­sen büntetett előéletű fuva­ros szabadlábon is rendőrsé­gi felügyelet alatt állt. tíELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc várost Bizottságának politikát napilapja. —\ Főszerkesztő- CSALA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 36-132. 16-672. 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-22S — Bel- és város­politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 13-226 — Sportrovat: 1 8-222 - Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Fel-les kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. I., Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld 0 U THANT AFRIKAI ÚTJA. Az cliópiai küliigy minisztérium jelenlétté, hog; V Thant Addisz-Abcbába ér kezik. Az afrikai cgységszer vezet állam- és kormányfő szeptember elején sorra ke rülö találkozójának a meg nyitásán vesz részt. O EMELETES VON A3 ROMÁNIÁBAN. Bukarestbe! forgalomba állították a Ro mán Államvasutak számán készült első emeletes vona tot, amely az NDK görlitz vagongyárában készült, s ed dig már Lengyelországban valamint Csehszlovákiában ii igen jól bevált. O A TRANSZELEKTRC MOSZKVÁBAN. Megnyílt ; szovjet fővárosban a Transz elektro magyar villamosság külkereskedelmi vállalat ki állítása, amelyen minteg; harminc magyar vállalat tér mékeit mutatják be. Első íz ben állítják ki az amerika licenc alapján készített hűtő- sorokat, amelyeknek gyártá sát a Jászberényi Hűtőgép gyár vállalta. O HARCI GÁZOK VONA TON. Az Egyesült Államok ban útnak indították azt . két vasúti szerelvényt, amei; a feleslegessé vált harci gá zokat szállítja az Atlanti óceánhoz. A Pentagon a flo ridai partok közelében akarj, vízbe süllyeszteni a mérge gázokat tartalmazó tartályé kát. Az amerikai közvéle mény tiltakozott ez ellen IT Thant is megbélyegezte a eljárást, mert ellenkezik nemzetközi vizek hasznáia tára vonatkozó törvényekké és veszélyezteti az óceán ál lat- és növényvilágát. O RIBICSICS NORVÉGIA BAN. Egyhetes magán jellegi látogatásra Norvégiába érke zett Ribicsics jugoszláv mi niszterelnök, hogy viszwnozzí a norvég miniszterelnök e: év elején tett magánjellegi látogatását Jugoszláviában. © SVÁJC TANULMÁ­NYOZZA. Szerdai ülésén ta­nulmányozza majd a svájc kormány azt az üzenetet amelyet Walter Ulbricht kül dött a múlt héten az NDK elismerése ügyében. A beje­lentést a berni külügyminisz­térium szóvivője tette. © RABIN NEW YORK­BAN. Rabin, Izrael washing­toni nagykövete Tel Avivbó visszaérkezett New Yorkba Újságíróknak csak annyit mondott, hogy nem hozott magával semmiféle levelet Golda Meirtől Nixon számá­ra. O HUSSZEIN—NASSZEB TALÁLKOZÓ. Ammani je­lentések szerint Husszein jordán király valószínűleg s hét végén Kairóba utazik hogy Nasszerrel megbeszélést folytasson. AMERIKA AFRIKARA TEKINT Szovjet és amerikai hetilapok foglalkoznak — természetesen különböző beállításban, de szin­te azonos eredményt kil-támo/ö- an — Afrika szerepével Washing­ton terveiben. A jelenleg 3f független, fekete lakosú afrikai államból 17 nyerte el önállósá­gát tíz esztendővel ezelőtt. A szovjet és az amerikai lapok cikkeiben a döntő különbség persze az, hogy amíg a szovjet sajtó nyíltan „nevén nevezi a gyereket” és rámutat Washing­ton katonai, valamint gazdasági terveire, addig az U. S. New« and World Report ügyesen kőn- törfalazva fest körképet a tíz­éves évforduló alkalmából fe­kete Afrikáról. A cikkből azon­ban kiderül, hogy Amerikát el­sősorban az afrikai bányakin- isek, valamint az olaj érdeklik. Az amerikaiak belyeslik a/ egyes államokban érvényesülő társulást idegen beruházok, va­lamint helyi kormányerők kö­zött, nem titkolják érdeklődésü­ket a Niger Köztársaság urán­ja, Guinea vasérce, bauxit.ia és Sierra-Leone gyémántja iránt. Nigériában az olajtermelést a felemelkedés „kulcskérdésének” nevezik, finoman célozva ezzel arra. hogy — olajért itt ts „se­gítenének”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom