Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-08 / 185. szám
belföld * TATAROZZÁK DEÁK FERENC HÁZÁT. Deák Ferenc sö.jtöri szülőházát az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával tatarozzák. A sojtöri kastély kulturális centrum lesz, itt helyezik el a községi 'könyvtárat, az épület más helyiségeiben pedig emlékmúzeumot rendeznék be a Deák-emlékekből. * NÖVEKVŐ IDEGEN- FORGALOM. Rendkívül megnőtt az idegenforgalom Komáromban. A határátkelő, helyen egymást érik a Csehszlovákia felől érkező gépkocsik, s szinte szünet nélkül érkeznék Győr irányából is a járművek. A múlt évben 350 ezer, az idén pedig már eddig tö/bb mint 200 ezer külföldi és belföldi utazott át a városon * ÚJ OFOTÉRT-BOLT. Kazincbarcikán az új kórház „üzembe helyezése” indokolttá tette egy OFOTÉRT-üzlet megnyitását is. A város és a környék lakosságának egy szemüveg vagy más optikai cikk miatt nem kell már Miskolcra utaznia. Nemrégiben adták át rendeltetésének az új boltot, amelyre 370 000 forintot költöttek. A fővárosi színvonalú üzlet máris nagy forgalmat bonyolít le. % ÚTTÖRŐTÁBOR ÉPÜL TATÁN. Nagyarányú építkezés kezdődött a tatai tó festői partján, mintegy 7 hektárnyi bekerített, ősfákkal, fenyve. sekkel övezett területen. A Komáromi Építőipari Válla, lat dolgozói .megkezdték a bu. dapesti úttörők 1971. végére elkészülő új óriástáborának tereprendezési, alapozási munkáit. * MÉG HÁROM HÉT. A három hét múlva megnyíló 67. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár Aibertirsai úti területén hozzávetőleg háromezer építő- és szállítómunkás, berendező és szakember dolgozik nap mint nap. A kiállítás a korábbihoz képest két és fél hektárral megnagyobbodott és a területrendezés nagy erő. feszítéseket kíván. * CSÁPOSKUTAK DUNAÚJVÁROSBAN. Dunaújváros vízellátásának átmeneti javítására a Szalki-szigeten, a fővárosi vízművek Szentendrén bevált módszerével építik a város új csáposkútját. Ennek lényege, hogy a víznyerő csáookat nemcsak a Duna felé mélyítik, hanem a kikötődből felé is. * 200 ÉVES AZ ORSZÁG EGYIK LEGRÉGIBB FOGADÓJA. A tatai Kristály-szálló annak idején Szarka-beszálló vendéglő néven nyitotta meg kapuit. Fellner Jakab tervei szerint építették. Az évtizedek során sok híres vendég fordult meg itt. Többek között 1803-ban Kazinczy Ferenc nyolc napot töltött a fogadóban. Az évforduló alkalmából felkutatták a szálló múltjára vonatkozó emlékeket. Az évfordulón szakácsparádét, divatbemutatót rendeznek. A magyarnóta- estet a televízió is közvetíti majd. * LOTTÓNYEREMÉNYEK. A 32. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négyta- lálatosok egyenként 85 ezer 675 Ft-ot kapnak, a háromta- láiatosok 445, a kéttalálato- sok pedig 19 forintot érnek. A HAZAFIAS NÉPFRONT te- lefonszámai 1970. augusztus 5- töl: Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága, megyei titkár: 35-307; művelődéspolitikai, gazdaságpolitikai munkatárs és gazdasági előadó: 35-426; nőfelelős és településpolitikai munkatárs: 36-739; Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága: 16-297; Hazafias Népfront Miskolc járási Bizottsága: 37-5S2; Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei elnöksége: 15-326. A titokzatos meteorológiai jelenség: a gömbviilám Tegnapi számunkban rövid hírben közöltük, hogy a hejőszalontai N. Elemérné és 14 éves kislánya ritka természeti jelenség szemtanúja és szenvedő alanya volt: a csütörtöki zivatar alkalmával „belebegett” konyhájukba egy gömbviilám és első-, valamint másodfokú égési sebeket okozva rajtuk, a nyitott ajtón át eltűnt. Az érdekes — és veszélyes — meteorológiai jelenségről kértünk ma reggel telexnyilatkozatot dr. Tóth Páltól, az Országos Meteorológiai intézet tudományos csoportvezetőjétől. >4c Reklám gólyalábon, ötletes propagandát választott a következő évadjára szóló bérletek árusításához a Vígszínház. A Palatínus strand előtt gólyalábas, biedermeier ruhás artistalányok osztogatják a bérletek megrendelő lapjait. — A villám elektromos kisülés, lényegében minden gépi teljesítményt túlszárnyaló nagyságú villamos szikra. Az elektrotechnika ma már olyan berendezésekkel rendelkezik, amelyekkel ezeknek a szikráknak a helyét, jellegét, erősségét, hosz- szát és akár teljesítményviszonyait is meg lehet mérni. Mégis nagyon sok benne a rejtély, mintha az időjárás bonyolult jelenségeinek sorát akarná növelni. Nem érthető például, miért csapott villám egy száraz fenyőfából készült szerkezetbe, amikor a közvetlen közelben tízMi lesz a tarcali kripta sorsa? Tárcái község rórpai katolikus plébániatemploma alatt pár esztendővel ezelőtt érdekes kriptát fedeztek fel. A sírbolt minden valószínűség szerint az egykori királyi szőlőbirtok „hivatalnokainak" volt a temetkezési helye. Ide temették virágos díszú, festett fakoporsókban — többek között — Kozák Eleonórát, Bolyi Jekey Zsuzsannát, Dombrády Rozáliát, valamint a Kozák család több tagját. A legrégibb koporsón 1736- os évszám olvasható. A száraz levegőjű kriptában nyugvó tetemek az elmúlt 200— 250 esztendőben nem porladtak el, hanem elmeszesed- tek és ruházatukkal együtt egyben maradtak. A sírboltból értékes lelet is előkerült, egy fából faragott életnagyságú barokk kori gyermekszobor, amelyet azóta Sárospatakon őriznek. A gyermektelen, vagy gyermekét elvesztett fiatal asszonyok ilyen bábukat öltöztettek eljövendő, vagy elhalt gj'ermekeik ruháiba. Az ilyen leletek eléggé ritkák hazánkban. A sírboltot megvizsgáló régészek szerint a tetemeken épségben maradt ruhák a kor viselettörténeti emlékeit tükrözik, s felmerült egy olyan terv, hogy szakkutatók közreműködésével a kriptát átvizsgálják. Erre azonban még a mai napig sem történt intézkedés. A kriptában viszont „amatőr régészkedők" minden szakértelem nélkül kutatásokba fogtak. Jószándékból — hogy községüknek hírnevet szerezzenek — több koporsót felbontottak és a sírboltban ásatást is végeztek. így bukkantak a földbe ágyazva újabb négy koporsóra — köztük Kozák Mária, Terézia J 84B-ban eltemetett tetemére. Érdekes, hogy ezekben a koporsókban a holttestek elporladtak, és a ruházatukból is csak foszlányok maradtak fenn. A kriptákban azonban még szép számmal vannak érintetlen, elfalazott koporsók. Helyes lenne, ha azokat szakemberek tárnák fel, és megmentenék az értékesebb kortörténeti leleteket. szer olyan magasba nyúló vil- iémháritós épület található. Még kevésbé ismert jelenség az úgynevezett gömbvillám, amelynek már a puszta léte is vitatott a meteorológus szakkörökben. Minden évben érkezik erről a jelenségről hír, de a leírások olyan különleges mozzanatokat, ' fordulatokat tartalmaznak. hogy szinte meseszerűnek érezzük a történeteket. Íme, egy leírás: „A fiam a nyitott ablakból fényképezni akart. Dörgést hallottunk. Ugyanakkor egy iilás, lúdtojás nagyságú gömb a fényképezőgépre, majd onnan a bárom méterre levő rádióra siklott. A fiam elsápadt, majd álmosság vett rajta erőt. és órákig mélyen aludt. A gömb a rádióban néhány alkatrészt elégetett, majd a földvezetéken eltűnt.” Az ilyen leírásokból sok lényeges. főként fizikai sajátosságra nem tudunk következtetni. Az azonban a szemtanúk elbeszéléseiből egybehangzóan kitűnik, hogy a gömbvillámok lassan imbolygó, tüzgömbszerű tünemények. Majdnem mindig nagy pukkanásai szűnnek meg. Fényképeket is láttunk már arról, hogyan égette meg a lakószoba ajtaját vagy padlózatát a gömbvillám. A tudomány emberei feltételezik. hogy ez az izzó kis légtest atomfizikai szakkifejezéssel élve: plazma, s a légkör nagyfeszültségű és magas hőfokú villámainak terméke. Az elmélet szép, de a gömbvillám mindaddig vita tárgya marad, amíg a rejtélyes tűzgömb egy meteorológus szakember íróasztalán — szerencsésen — el nem pukkan. B. D. Tö b b a nyúlsza jú A német állkapocs- és arc- sebészeti társaság hamburgi évi kongresszusán több tudós is rámutatott arra, hogy az utóbbi évtizedekben a világ újszülöttei között a nyúlszá- júak száma megkétszereződött. A tudósok ennek valószínű okát abban látják, hogy az anyák terhességük 6. és 7. hete között ártalmas gyógyszereket szednek. Az arc- és állkapocssebészet területén tapasztalt fejlődés is jelentősen közrejátszik a nyulszáj elszaporodásában, mivel a torz szájjal született, majd m ütött emberek házassági esélye erősen megjavult. A nyúlszájra való hajlamot ezekben az esetekben a hibás gén átöröklése okozza. gyomordaganatok örökölhetők Romáin orvosok 412 kortörténet megvizsgálása után megállapították, hogy a gyomordaganatok örökölhetők. Vannak úgynevezett „fekély- íamiliák’, ahol a vérrokonoknál gyakran lép fel gyomordaganat. Különösen a férfiak hajlamosak erre. Az ilyen betegeknél a daganatot mindig a gyomornak ugyanazon a helyén találták, ugyanakkor a betegség lefolyását családok szerint bizonyos sajátosságok jellemzik. Az orvosok azt is megfigyelték, hogy a daganatok az átöröklésre hajlamos egyéneknél általában korábban lépnek fel, mint az átöröklésre nem hajlamosaknál. ittasan iegurult a szikláról Tegnap este homloktáji, csontig hatoló sérüléseikkel vitték el a mentők Cs. Tibor 17 éves debreceni segédmunkást a lillafüredi parkból. A szerencsétlenül járt fiatalember ittasan felmászott a közeli hegyoldalba, majd leesett a 10 méter magas sziklafalról. Szöveg nélkül. (A Rudé Právó karikatúrája.) Új raktárakat kapnak a vasboltok A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Széchenyi utcai üzletei majdnem ki. vétel nélkül kinőtték a szűk raktáraikat. Most a kecskémé, ti Ezermester Ktsz betonelemeiből a vasboltok új, összeszerelhető raktáriakat kapnak, így 320 négyzetméteres tárolóteret nyer a vállalat a boltok számára. A szerelőmunkákat a Borsodi Iparcikk Kis. kereskedelmi Vállalat javító részlege végzi. Gomba• és ételmérgezés Edelényből. a Táncsics utcából gombamérgezéssel vitték el a mentők M. Gy. és G. E. családját. A két család 14 tagját a miskolci és a kazincbarcikai kórház járványosztá. lyán kezelik. Állapotuk súlyos, de nem életveszélyes. — L. Sándorné 44 éves miskolci lakos bolti kolbásztól szenvedett ételmérgezést. A kórház járványosztályára szállították. oELI HÍRLAP — A Magyai Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ tőség: Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579 - Titkárság; IP 225. Bei es város_ Szcrls0sztősé§ * oolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat:’ 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 - Poslaíiók 38 - Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. - Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. 1.. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei .Nyomdaipari vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ■«. 13. — Felelős vezető: SZEMES istvAn külföld G ÉLETFOGYTIGLANI FEGYHÁZ. A líbiai hadbíróság életfogytiglani fegyház- ra ítélte a tavaly decemberi összeesküvés két vezetőjét, Habaz volt hadügyminisztert és Musza Ahmadot, a belügyi tárca egykori birtokosát. A puccsisták, akiket a CIA támogatott, megpróbálták megdönteni Kadhafi kormányát. A líbiai katonai bíróság rajtuk kívül még 18 vádlottat ítélt kettőtől 13 évig terjedő börtönbüntetésre. Hat felmentés is történt. © KÉTSZÁZ KERÁMIA. Magyar iparművészeti kiállítás nyílt a litván fővárosban. Vilniuszban. Több mint 200 kerámiát és más iparművészeti tárgyat mutatnák be. o ÚJABB DIPLOMATARABLÁS. Uruguayban a gerillák egy harmadik diplomatát is fogságba ejtettek; az amerikai nagykövetség gazdasági tanácsadóját. Egy ismeretlen telefonáló közölte a montevideói rádióval, hogy ezt az akciót is a Tupamaros nevű szervezet hajtotta végre. Egyébként már lejárt az ultimátum határideje, amelyben a gerillák azt követeltek a kormánytól, hogy a diplomatákért, cserében, engedje szabadon az összes politikai foglyot. különben „ítélkeznek” a túszok felelt. 0 HIROSIMA ÉS A FIATALOK. Háromszázötven amerikai fiatal kerítette ha. talmába a híres Disneyland Tom Sawyer-szigetét. Meg. emlékeztek a Hirosima ellem atomtámadás évfordulójáról és tiltakoztak az Egyesült Államok vietnami háborúja ellen. A roham rendőrség körül, belül ötven fiatalt letartózta, tott. 0 THEODORAKISZ FILMZENÉJE. Mikisz Theodora- kisz írja egy új fűm zenéjét, amelyet Jugoszláviában forgatnak. © VILLÁMCSAPÁSOK ÁLDOZATAI. Több helyen okozott halált az utóbbi időben a villám. Egy futballmeccs közben vihar tört ki a bajorországi Mitterndorf- ban, és a villám agyonütötte az egyik játékost. — Tíz ember halálát okozta egy másik villámcsapás, amely az amerikai Nevada sivatag fölött repülő haditengerészeti repülőgépbe csapolt. A gép szétrobbant a levegőben, és mind a tíz utasa szörnyethalt. 0 ÖNÁLLÓSÍTJÁK M/ GVKAT. A Rolling Ston t együttes megvált eddigi üt letszerzőjétől, Allen Kleii tői, mert elhatározta, hog minden idegen kapcsolati felszámolja és önállósít: magát. Ebben a hónapban 1 európai országot átfogó tűi néra indul az együttes. HARC A VÁMPÍROK ELLEN Vérszívó, vámpír denevérek pusztítanak állatokat, de néha még embereket is az Egyesüli Államok déli és Mexikó észak: vidékén, valamint Argentína. Dél-Brazilia és Chile egyes vidé kein. Éjszaka zajtalanul szállna! ki fészkeikből ezek a vámpírok orvos „dicsőségére” váló precizi tással tépnek le csőreikkel eg’ kis darabot az alvó élőlény bő réböl és a kifolyó vérrel táplál koznak. Ha az alvó nem ébre» fel, könnyen elvérezhet, viszon az a veszély is fenyegeti, hogy : vérengző állatoktól veszettsége kap. mert egy részük ezt a be tegséget is magában hordja. Mexikóban 100 ezer szarvas marha pusztul el évente a vám pírok támadásától, és több mir 60 emberéletet is kioltottak eze a vérengző állatok. Különöse gyermekekét. Az ENSZ kiküldött tudósi megállapították, hogy nagyo nehéz ezeket az állatokat kiirts ni, mert ha barlang-fészkeiket k: pusztítják, olyan más állatok; is megölnek, amelyek haszm pusztítói a rovaroknak. Éppé ezért az ENSZ és FAO együt működésével kutatócsoportot ít •isítettek a vámpírok elleni kti: delem megszervezésére.