Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-28 / 175. szám

Ma folytatják Szovjet—nyugatnémet tárgyalások Moszkvában ma folytatód­nak a szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások az erőszak kizárását tartal­mazó egyezményről. Tegnap Gromiko szovjet és Scheel nyugatnémet külügyminisz­ter két ízben is folytatott megbeszélést a két kormány képviselőinek bevonásával. Fátyolüveg, habüveg. Kinizsi pohár Készül az üvegipar negyedik ötéves terve Az üvegipari Müvek ve­zetői összeállították elkép­zeléseiket az iparág negyedik ötéves tervéről. Az előirányzott 400 ezer lakás zavartalan üvegellátá- sa érdekében a Salgótarjáni Síküveggyár rekonstrukciójá­val és az orosházi új gyár felépítésével a jelenlegi nyolc­millióról évi 20—22 millió négyzetméterre növelik a hazai síküvegtermelést. Meg­kezdik a könnyű falak új szigetelőanyagai, a habüveg és a fátyolüveg hazai gyár­tását : többszörösére növelik a kétrétegű termopán ab­laküveg termelését és edzett üveglapokból üvegszárnyú ajtókat készítenek. Sokféle színes üveggel bővítik az épülethomlokzatokat, vala­mint az előcsarnokokat és a termek falát díszítő termé­kek választékát. A negyedik ötéves tervben összességében megkétszerezik az építészeti üvegáruk termelését. A salgótarjáni, az ajkai es a parádi üveggyár feljesz- resével ugrásszerű változást kívánnak elérni a lakosság háztartási üvegáru-ellátásá­ban.- A tervezett korszerű automatákkal évente húsz­millió különféle poharat és egyéb kehelyárut készítenek, s így ötven százalékkal nö­velik e termékfajták terme­lését. Más automatagépekkel megkétszerezik a különféle üvegtálak, vázák, hamutar­tók, gyümölcstanyérok és egyéb préselt háztartási dísz­üvegek termelését. A vendéglátóiparnak is több, választékosabb árut szállítanak, így a tervidőszak végén valószínűleg a kőbá­nyai sört már kőbányai po­hárban, a Kinizsi sört pedig Kinizsi jellegű söröspohár­ban mérheti ki a vendéglátó- ipar. A Tokodi Üveggyár és a Budapesti Ampullagyár rekonstrukciójával és a gépe­sítés fokozásával ebben a tervidőszakban végre meg­nyugtatóan rendezik a gyógy­szeripar üvegellátási problé­mái 1. II. évfolyam, 175. szám 197«. július 2*., kedd ■■M Ara: 8« PIIifeÉR Ülést tartott a városi párt-vb Ma délelőtt ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bizott­ságának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen megtárgyalták a tagdíjfizetés tapasztalatait — különös tekintettel a IX. kong­resszus és a felsőbb páriszervek ide vonatkozó határozataira. A továbbiakban a végrehajtó bizottság szóbeli tájékoztatót hallgatott meg a X. kongresszusra való felkészüléssel kapcso­latos intézkedési terv időarányos végrehajtásáról. Arab küldöttek látogatásai Melegszik az idő Varhato időjárás Miskolc térségében szerda délig: Időnként kissé megnövek­vő felhőzet, legfeljebb futó esővel. Gyenge, napközben elénkebb, változó irányú szél. A hőmérséklet hajnalban 13, holnap délben 25 fok körül lesz. Élénk diplomáciai te vékeny&ég Kö&el-Keleten a Újabb amerikai—izraeli megbeszélés Washingtonban Miközben Nasszer személyes megbízottja. El-Koli Da­maszkuszba utazott, hogy átadja az elnök üzenetét — a Ro- gers-tervvei kapcsolatban — a szíriai államfőnek, a Paleszti­nái ellenállási mozgalom központi bizottsága is úgy határo­zott: elküldi képviselőit az arab fővárosokba. Ez utóbbiak feladata: megmagyarázni az ellenállási mozgalom álláspontját. küldött bizalmas levelében újabb biztosítékokat ígért az úgynevezett közel-keleti erő­egyensúly fenntartására. ★ ..Minden jel arra mutat, hogy az idei kenyérgabona-termés kevesebb lesz a tavalyi rekordtermésnél, de el fogja érni a legutóbbi három év. átlagát, s fedezi az ország kenyérgabona- szüksegletét" — mondotta Rékai Gabor, a Gabona Tröszt ve­zérigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón. A miskolci lslván- ■malomban már térdig süppednek a lapátoló munkások a friss szériiszagú búzaba. Alsó képünk: Bobcsák Istvánná laboráns az idei búzaszemek nedvességtartalmát meri a piciny patika- mérlegen. (Riportunk a, 3. oldalon.) Mint ismeretes, Egyiptom es Jordánia elfogadta a kö­zel-keleti helyzet rendezésére tett amerikai javaslatokat. Hírek szerint Szudán és Li­banon szintén hajlik erre. Szíria és Irak viszont el­utasította Rogers tervét. Nasszer megbízottja, El-Koli most azért uta­zott Damaszkuszba, hogy elérje: a szíriai vezetők enyhítsenek merev állás­pontjukon. El-Koli iraki látogatásáról egyelőre nincs szó. Nasszer diplomáciai tevé­kenységével egyidöben a Ro- gers-tervet elutasító Palesz­tinái ellenállási mozgalom központi bizottsága ugyan­csak szétküld! megbízottait az arab fővárosokba. Miután Arafat elnökletével négy­órás ülésen vitatták meg a közel-keleti helyzetet, úgy döntöttek: nemcsak az amerikai i ér­vét utasítják vissza, de a Biztonsági Tanács 1967 - es közel-keleti határoza­tával sem értenek egyet. A szembenálló arab állás­pontok képviselőinek tár­gyalásai közben Washington- oan is megbeszélések foly­tak az amerikai és izraeli kormány képviselői között. Hírek szerint az újabb tár­gyalás során az TJSA képviselői igye- k eznek rábírni Golőa Meir kormányát, hogy legalább taktikai meg­fontolásokból fogadja el Rogers javaslatait. Ha ugyanis még ezt sem te­szi meg, akkor Tel Aviv diplomáciailag elszigetelődik es nehezíti, hogy az USA továbbra is támogassa Izra­elt. Nixon Gold« Meirnek Csütörtök: sajtóértekezlet Nixonnál Tárgyalás a „nyári Fehér Házban“ A hazafiak tovább támadnak Kambodzsában Nixon elnök mára össze­hívta tanácsadóit a kalifor­niai San Clemcnlében levő nyaralójába, az úgynevezett ..nyári Fehér Házba”. A vietnami háborúval kapcso­latos katonai költségvetést vitatják meg. Nixon csütör­tökön saitóérlekezletet tari A megbeszélés azért is ak­tuális, mert Laird hadügy­miniszter legutóbb egy nyi­latkozatában azt állította, hogy az utóbbi másfél évben meiere csökkent a vietnami háborúra fordított amerikai költségvetés és ezt z. „viel- namizálási” programmal in­dokolta. Köztudomású, hogy ennek lényege: a saigoni csapatok foko­zottabb bevonásával te­hermentesíteni a Dcl- Victnamban levő a meri i kai csapatokat. Kambodzsában a hazafiak újabb rohamot intéztek Kiri- Long városában a kormany­csapatok ellen és megtámad­tak két gyárat is. A tiaza- lias erők légelhárítása meg­akadályozta, hogy a várost védő kormánycsapatok légi ólon kapjanak utánpótlást, illetve, hogy a légierő .is be­avatkozzék a csatározásokba. A szabadságharcosok Kambodzsa 9 főbb köz­lekedési útvonala közül ötöt járhatatlanná tettek. Megszűnt a közlekedés a fő­város, Phnom Penh és Kiri- Long között is. Tizenöt érés a Borsodi Hőerőmű I általat Nemcsak áramot, „meleget is termelnek Nemcsak a megye, de az ország energiaellátásában is jelentős szerepe van a Bor­sodi Hőerőmű Vállalatnak, amely ma ünnepli 15. éves jubileumát. Az erőmű építését 1952-ben kezdték el, az utolsó gépegy­séget 1957. III. negyedévében helyezték üzembe, de az első gépegységgel mar 1955 feb­ruárjában energiát termelt a vállalat. Az erőmű az orszá­gos hálózatra is dolgozik, de néhány fogyasztót közvetle­nül lát el: ionén kapja az áramot a Borsodi Vegyikom­binát, a környékbeli bánya­üzemek és még néhány, Ka­zincbarcika térségébe telepí­tett gyár és vállalat, A vállalat hőszolgáltatással is foglalkozik. A gyárak és üzemek hőigényén túl a BVK készenléti lakótelepe és Ka­zincbarcika városi távhűtő- rendszerének az ellátása is a hőerőmű feladata. A tervek szerint az erőmű a jövőben mint csúcsüzem szerepel, tehát elsősorban a csúcsenergia kielégítése szem­pontjából lesz jelentősége. Az erőmű évente egymilli- árd-kettőszázötvenmilliö ki­lowattóra elektromos energi­át termel, ugyanakkor éven­te 740 ezer kalóriának meg­felelő hőenergiát is szolgáltát. Annak ellenére, hogy — kü­lönösen télen — rengeteg gonddal kell megküzdeniük, a vállalat dolgozói minden igye­kezetükkel. azon vannak, hogy az energiaszolgáltatásban so­ha ne legyen fennakadás. Rózsa Sándor színes Ív-fűmen A televízió stábjai a nyári hónapokban — júliustól szeptemberig — több mint 25 tv-játékot, színművet, iro­dalmi alkotást vesznek fel filmkockákra. Többek között két; színes film is készül: az egyik a 12 részes Rózsa Sán- dor-sorozat, a másik alkotás pedig Krúdy Gyula Rezeda Kázmérjának kalandjait ele­veníti meg. A lélév mérlege: 300 ezer tonna nyersvas A Lenin Kohászati Művek három kohójánál óránkén, megismétlődő aktus a csapo­lás. Elsőként az acélművet elégítik ki folyékony nyers­vassal, de hidegre is csapol­nak. A homokba ágyazott formákba ömlő forró anyag szürkére dermed, aztán vago­nokba kerül, és úgy indul útjára: Csepelre és Dunaúj­városba. A két testvérgyár tetemes mennyiséget vásárol a diós­győriektől, akik nagyon ügyelnek arra, nehogy szé­gyent valljanak. A legfonto­sabb a minőség. Emiatt még nem érte szó a házuk táját, pedig itt nem kilókról, hanem tonnákról van szó. Ez év első hat hónapjában a három kohó csaknem 300 ezer tonna nyersvasat gyár­tott, lépést tartva a terv elő­írásaival. Lemaradás nincs. Ez annak is köszönhető, hogy az anyagellátás zavartalan, így a kohók „táplálásában" nincs fennakadás. Ezekben a napokban a meleg különösen próbára teszi az embereket, akik megkettőzött figyelem­mel dolgoznak, nehogy bal­eset érjen bárkit is. Sérülés nem is volt az elmúlt félévben a kohóknál, ami azt is tanú­sítja: kiegyensúlyozott, jó fel­tételek biztosítják az eredmé­nyes munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom