Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-18 / 167. szám
Kár 3.5 milliard forint Ülést tartott a Minisztertanács November 10-ig tető alá kerülnek as árvís sújtotta családok Hétfőtől: A Minisztertanács pénteken ulest tartott Jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter beszámolóját az Elnöki Tanács elnökének Mongóliában tett hivatalos baráti látogatásáról. A kormány ezután meghallgatta és elfogadta az árvízvédelmi kormánybiztos zárójelentését a Tisza-völgyi árvízvédelemről. A károk felmérése még nem fejeződött be, de az eddigi adatok szerint körülbelül 3,5 milliárd forintot tesznek ki. Az elkövetkezendő hónapok legfontosabb feladata, hogy november 10- ig minden árvíz sújtotta család tető alá kerüljön. A belkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács úgy határozott, hogy az élelmiszer- és iparcikk-üzletek nyitva tartási idejét a lakosság igényeinek megfelelően . módosítani kell. Az érdekelt minisztereknek szeptember 30-ig kell a szükséges intézkedéseket megtenni. A kormány határozatot hozott a Budapesti Nemzetközi vásár és a Budapesti őszi Vásár nemzetközi szakvásárokká való továbbfejlesztéséről. A BNV 1972-től kezdve Budapesti Műszaki Nemzetközi Vásár néven szakvásárrá alakul át és feladata a termelési beruházási javak bemutatása lesz. Az eddigi őszi vásár időpontjában tartós fogyasztási cikkeket is bemutató vásárokat rendeznek. A Minisztertanács ezután szabályozta a felsőoktatási intézmények, valamint az egyetemeken szervezett főiskolai karok feladatait és irányítási kérdéseit. A kormány a Minisztertanács' Tanácsszervek Osztályát a Minisztertanács Tanácsi Hivatalává szervezte át. Vörösmarty utcai helyzetkép A falakon patakokban ömlik a víz! Tegnapi számunkban már szóvá tettük, hogy a Vörösmarty utcai bérház V. lépcsöházában, valószínűleg csőrepedés következtében, kilenc emeletet elöntött a víz. Ma újból kénytelenek vagyunk írni a lehetetlen állapotról. Nem azért tesszük, hogy az olvasót untassuk, hanem azért, hogy ha a bérház megóvásáért felelős intézmények — és elsősorban vezetőik ■— nem hajlandók intézkedni, legalább ez úton szerezzenek tudomást a veszélyes helyzetről. A veszélyes szó — nem túlzás. Tegnap óta újabb patakok jelentek meg a falakon. Egy-egy lakás több helyiségében hat-hét vízsugár látható. A beton üregéből hallani a víz erős zubogását. Van olyan lakás, ahol a villanykapcsolókból ömlik a víz! A vezetékek zárlatosak lettek, szemmel láthatók az elektromos kisülések, nyomukban a falakon fekete foltok jelzik a veszélyt. A víz áramvezető. Megtörténhet, hogy valakit mosakodás vagy egy pohár víz vétele közben áramütés ér. Ezek a lakások ezekben a napokban életveszélyesek! A betonház sem tűzbiztos — kigyulladhat. És a többszöri figyelmeztetés ellenére sem intézkedik senki. A lakók már nem csupán értékeiket féltik. Balesettől tartanak! És na- gyon-nagyon gyors segítséget várnak — most már a tanács szigorú közbeavatkozását kérik. És egyben — budapesti példára — a felelősök felelősségre vonását is!! töportsimízal Finnországról Közöljük Tisztelt Olvasóinkkal, hogy július 20-tól, hétfőitől közöljük munkatársunk riportsorozatát Finnországról. Tiszai ladikok a tapolcai tavon Jó idő esetén naponta átlagosan ötezren csónakáznak a tapolcai tavon. A Miskolci Vízművek az idén húsz új tiszai ladikot rendelt a Balatonfüredi Hajógyártól. Ebből eddig — az árvízi helyzet miatt — tizenkettőt szállítottak le. A tapolcai tó flottillájában rövidesen negyven csónak lesz. Miskolc lakói és lakásai Az első gyűjtemény a népszámlálási statisztikából Borsod a gyarapodó népességű megyék között A Központi Statisztikai Hivatalban egy több évig tartó munka jelentős lépéséhez értek: kiadták a januári népszámlálás adatait tartalmazó sorozat első kötetét. A kiadvány részletes tájékoztatást ad az ország, a megyék, a városok és a községek lakóinak számáról, a népesség alakulásáról, a férfiak és a nők arányáról, a lakások száma ról és megoszlásáról. Borsod: 4,6 százalék Január 1-én tízmillió 315 ezer 597 személyt számláltak össze az országban. A tíz évvel ezelőtti népszámlálás óta 3.5 százalékkal nőtt hazánk lakossága. Borsod megyében 606 ezer 368-an tartózkodtak az év első napján, s így megyénk az utóbbi tíz évben végbement 4,6 százalékos tényleges szaporodása — figyelembe véve a természetes szaporodást, a be- és elvándorlókat — Komárom, Pest és Fejér megye után a negyedik helyen áll. Az elnéptelenedő megyék között egyaránt 4.5 százalékos létszámcsökkenéssel Hajdú-Bihar, illetve Békés megye áll a legrosz- szabb helyen. 4 jármű janié után épül az új szerelőcsarnok is A MÁV fejlesztési programja (Folytatás az 1. oldalról) — Minden évben jelentős összegeket emészt fel a kitérőcsere — tájékoztatta lapunkat Vargyasi Andor, az igazgatóság építési-felújítási osztályának vezetője. — A miskolci rendező pályaudvar vágányhálózatán gyakran kell váltókat cserélni. Az angol berendezések — ezek a legjobbak — élettartama 4— Horgászversenv lesz augusztusban A MOHOSZ Miskolc Vidéki Intéző Bizottsága augusztus 27-én hetedszer rendezi meg az intéző bizottsági horgászversenyt. A versenyt a Tisza vízállásától függően Leninvárosban vagy Tokajban tartják. Az 55 tagú mezőny legjobbjai jövőre az országos versenyen indulhatnak. t Kanyarban. (Agotha Tibor felvétele) 5 év. Egyetlen darab félmillió forintba kerül. Elég csak megjegyezni, hogy a miskolci rendező pályaudvaron háromszáz váltó működik; egyik-másik évben 20—30 millió forintba kerül a régi váltók kicserélése. Villanyterápia Miskolcon új üzamcsamok épül. ahol majd a villany- mozdonyok javítását végzik. Az 50 milliós beruházást jö- vőré hozzák tető alá. az idei évre csak 6 millió forint értékű munkát terveznek az építők. Ha a tavaly átadott járműjavító után elkészül az új villanymozdony-szerelőcsar- nok is, korszerű szervizek állnak rendelkezésre Miskolcon, a hatalmas járműpark karbantartásához. A vasúti pályákon háromezren dolgoznak, és ebben a munkában korszerű gépek segítik a fenntartók munkáját; a gépek összteljesítménye tízezer lóerő. Húsz közül egy Havonta 10—15 vasúti személykocsit küldenek felújításra Miskolcról. Hernádi István, a vontatási osztály vezetője közölte, hogy az idén a vasúti személykocsik száma nem emelkedik, ennek ellenére tovább javítják az utazási körülményeket, mert a meglevő szerelvényeket — jobb szervezéssel — sokkal jobban kihasználják, mint tavaly. A nyári időszakban a megnövekedett forgalom is korlátozza a felújítási munkálatokat, ezért csak azokat a kocsikat küldik el a javítóba, ámenek állapota már erősen kifogásolható. (A legtöbb kárt a kék expressz-ko- csifcban tették egyes felelőtlen utasok: lámpák, tükrök, kapcsolók hiányoznak, de attól sem riadtak vissza, hogy a villanyborotvához szükséges konnektorokat leszerel- ; jék. tönkretegyék.) A forró kánikulai napokban javítják a kocsik villamos fűtését. A főbb vonalakon minden szerelvényen lesz elektromos fűtés is. A nemrégen érkezett aggregátorkocsi segítségével az idén már Özdig ezzel fűtik a Budapestről érkező gyorsvonatokat a villanymozdony le- kapcsolása után. Az aggregátor-kocsiból mindössze húsz van az országban, egyelőre egy jutott a miskolci ; iaazgatóságna’NAGY JÓZSEF Nem lehet potyázni Munkában a posta ellenőrző csoporti a Az 1969. december 31-i számlálás adatai szerint Borsodban 161633 rádió- és 113 358 televízió-előfizető (ebből Miskolcon 43 076 rádió és 35 040 televízió) van. Ezek az előfizetők. De sokan vannak az úgynevezett orvnézők és zughallgatók is. Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a Miskolci Posta- igazgatóság ellenőrző csoportja. Feladata, hogy felkutassa a be nem jelentett műsorvevő-készülékeket. 1970 első felében Borsod és Heves megyében 30 ezer lakást ellenőriztek, s 314 rádió-zug- hallgatót. valamint 225 tv- orv nézőt lepleztek le. (Csak Miskolcon 167 rádió- és 141 tv-készülék-tulajdonost fülellek le.) Ilyen esetben a posta csak az elmaradt előfizetési díjak megtérítésére kötelezi a I potyázókat. Mégis előfordul, * hogy a készüléktulajdonos erre nem hajlandó és így a. fizetés elmulasztásából szabálysértési ügy lesz. Még egy adat, mely az ellenőrző csoport hatékonyságát bizonyítja: az idén a postaigazgatóság két megyéjében már 50 ezer forint előfizetési hátralékot hajtottak be ily módon. Miskolcon 172 ezer 952 lakost írtak össze a számláló- biztosok, 29 ezer 049-cel többet, mint 1960-ban. A 20,2 százalékos szaporodás 13.2 százalékát a bevándorlók teszik ki. A népesség számának növekedésében megelőzzük Budapestet, Szegedet, Debrecent és csupán Pécs „hagyta le” városunkat. Miskolc három kerülete közül a Ill-ban észlelték a legnagyobb népességnövekedést. Itt tíz év alatt 26 százalékkal emelkedett a lakosok száma és január 1-én meghaladta a 71 ezret. Ugyanakkor változatlanul az I. kerületben élnek legtöbben: csaknem 80 ezren. Kevés a nő a II. kerületben A népszámlálás eszmei időpontjában, január elsején az országban ezer férfira 1061 nő jutott. Budapesten ez az arány jóval rosszabb: 896 ezer férfit és 1 millió 44 ezer nőt számláltak össze. A nők és a férfiak arányát tekintve Veszprém, Komárom, Hajdú- Bihar és Fejér megye után következik Borsod: ezer férfira 1027 nő jut. Miskolcon 5132-vel több a nő, mint a férfi. Az I. kerületben 1112, a Ill-ban 1045 nő jut ezer férfira és érdekes módon, a II. kerület adata a legkirívóbb. Itt ugyanis fordított a helyzet, 632-vel több a férfi, mint a nő. A KSH kiadványa egy táblázatban arról is képet ad, hogyan változott az elmúlt száz évben a nemek aránya hazánkban. Már száz évvel ezelőtt is 1019 nő jutott ezer férfira. 1900-ban a két érték majdnem megközelítette egymást. 1949-ben 1081-re nőtt ez a szám, s azóta fokozatosan csökken. Csaknem 12 ezer új lakps Miskolcon A legutolsó népszámlás óta eltelt tíz évben 14,5 százalékkal nőtt hazánkban a lakások száma, s január elsején meghaladta a hárommillió 156 ezret. Az összes lakások 47 százaléka egyszobás. 43 százaléka kétszobás, 10 százaléka három-, illetve több szobás. A legtöbb új otthont a négy megyei jogú városban építették. Borsod megyében 12,9 százalékkal több, 169 ezer lakást számláltak össze. Érdemes megjegyezni, hogy a lakások számában a legszembetűnőbb változás Leninvárosban ment végbe, itt ugyanis tíz év alatt 174 százalékkal nőtt az otthonok száma. Miskolcon 11 ezer 935 új lakás épült 1960 óta. Az összes — 50 945 — miskolci lakás közül több mint 23 ezer az egyszobás. 22 ezer a kétszobás, és 5300 a három-, illetve több szobás. >. É. Négyszáztíz fortunaszekér Borsodban Augusztusban lesz öt éve. hogy kiadták az első autc- nveremény-betétkönyvet. Eddig négyszáztíz szerencseautó jutott Borsod megyébe, ennek a felét miskolciak nyerték. Legközelebb augusztusban tartanak autónyeremény- betétkönyv húzást. Csökkent munkaképességűek a BÍÉV-néí A Borsod megyei Állami építőipari Vállalatnál 257-en lolgoznak csökkent munka- :épességűeknek biztosított nunkakörökben. A házgyár- iái is találtak elfoglaltságot i leszázalékoltak számára: 'ízkút- és hőautomatika-ke- :előnek alkalmazzák őket.