Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-06 / 156. szám

a a Vörösmarty StfiTjalűd&i Házban A talpraállás előfeltétele: az anyagi segítség Jegyzet egy sikertelen kiállításról Álmélkodva forgatom a magyar fotóművészet 125 évét be­mutató katalógust. A tartalomjegyzék felsorol néhány képet — közöttük Petőfi Sándor portréját is — amely daguerro- típpiával készült. Mohósággal olvasom a talbotípiák címlistá­ját és a nedves eljárású fotográfiák szerzőinek nevét. Közöt­tük találom Munkácsy Mihályét is. Másfél oldallal odébb már a világháború és a Tanácsköztársaság riportfotóinak' készí­tőivel találom szemben magam. Aztán a magyar fotóművészet kibontakozását követhetem nyomon, megismerkedem a szo- ciofotósok táborával, a fotomontázsokkal, végül a felszabadu­lás utáni fotóművészettel. Lélegzetállítóan érdekes a katalógus, el tudom képzelni, mi­lyen szellemi izgalmat jelenthetett a Magyar Nemzeti Galéria látogatóinak A magyar fotóművészet 125 éve című kiállítás, amelyet idestova négy esztendeje mutattak be. Szombaton délben e kiállításnak egy töredékét mutatták be a Miskolci Galéria egyik termében. A több mint hétszáz kép­ből Miskolcnak mindössze 120 alkotás jutott. Hadd jelentsük ki a szokásosnál kissé nyersebben: rossz, csonka kiállítás a miskolci. Már a cím is félrevezető; száz- huszonöt év fotóművészetének reprezentálását ígéri, s az utób­bi két-három évtized fotóit adja. talán nem is túl szerencsés válogatásban. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Magyar Nemzeti Galériá­ban bemutatott teljes anyagot — termek hiányában — bajos lett volna az érdeklődők elé tárni. De egy szerencsésebb, oko­sabb keresztmetszetet Miskolc is megérdemelt volna; esetleg olyan időpontban, amidőn szabad a helyi Galéria minden ter­me. Nézetünk szerint a budapesti fotótárlatnak kétharmad részét bemutathatták volna, ha a kiállítást nem kapcsolják egybe egy festészeti tárlattal. (Egyébként is: érdemes gon­dolkodni azon, vajon célravezető-e két kiállítást bezsúfolni a Galéria szűkös falai közé?) A magyar fotóművészet ritkán látható történeti tárlata Mis­kolcon is hiánycikk. E városban éppen úgy tétovák a foto­gráfia pártolói a műfaj fejlődésének, stílusirányzatainak ki­alakulásában, egyáltalán a fényképezés művészetté válásában, mint a fővárosban, sőt szerte a világon. Most is volt egy le­hetőség, de a gazdag anyagot már széthordták, s Miskolc ugyanolyan fotókiállítást kapott, mint amilyenben már jó néhányszor része volt. Nem szeretném, ha félreértenének; a most kiállított több mint száz fotó igen értékes. De ezek leg­többjét már láttuk, az elmúlt néhány évtized fotóművészetét körtársként nyomon követtük, s többé-kevésbé megismertük. Ám a két világháború közötti, a századfordulói és a múlt szá­zadi fotótörekvésekről — könyvek hiányában — még írásos ismereteink sem igen vannak, képiek pedig egyáltalán nincse­nek. Ezért is bosszant bennünket ez a „kezetlen, lábatlan” kiállítás. (párkány) Nehéz tantárgy a matematika A diákok már a megérdemelt vakáció örömeit élvezik, a tanárok, igazgatók még a tanévzárás adta munkával vannak elfoglalva, vagy valamilyen továbbképzési tanfolyamon vesz­nek részt. Megkezdtünk egy párbe­szédet a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban, s úgy ígértük: az eszmecserét Czinglér Imre igazgatóval folytatjuk. Gondunk és kérdé­sünk változatlanul az: mi­ként lehetne ezt a művelő­dési intézményt rendeltetésé­nek megfelelően, a vasutas dolgozók és a területen lakó, művelődni vágyók szolgálatá­ba állítani? Egy korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a Vörös­marty Művelődési Házban a kelleténél jobban eluralko­dott a büfézés, ami megne­hezítette, sőt, bizonyos ese­tekben gátolta a tartalmi munka kibontakoztatását. — Az intézményben mű­A művelődési ház fenn­tartási költségeit az SZMT és a vasutasszakszervezet adja össze. Az épületeket 1969-ben átvette a MÁV Igazgatóság, de mind ez idáig egy fillért sem költöttek a helyenként romlásnak indult épületekre, beázó tetőkre, elhasználódott parkettákra. A MÁV, amely több tucat építőbrigáddal, szinte felmérhetetlen meny- nyiségű építőanyaggal ren­delkezik, saját művelődési hajlékára nem fordít egy szö­get sem. Ez bizony elgondol­kodtató. A művelődési ház csak kis A szombat esti műsor két része műfajában, korában, té­májában is távol áll egymás­tól, mégis van valami, ami összeköti: az unalom. Olyan emberekről szól mindkettő, akik életének szinte semmi funkciója nincs, olyanokról, akik életüket értelem nélkül, csak ráadásul kapták. A törvény című film pará­dés szereposztással a neorea- lista filmek korából jól is­mert Dél-Olaszországba visz minket. Mintha mindannak, amit az olasz filmekből oly jól megismert a világ, az ösz- szefoglalását akarta volna a francia író (Vailland) és a francia rendező (Dassin) elénk állítani. Azután hozzá­adták, mintegy a helyszín hitelét megadandó e filmha­gyomány kisérő filmcsilla­gát, Lollobrigidát, aki koráb­bi filmjei remekléseit kelle­mesen utánozta; mellé társít­va a következő filmkorszak újabb hősét, Masrtroiannit, aki itt még nem tudta eldön­teni, hogy az újat akaró, ke­ményen realista olasz fiatal­ság, vagy a tehetetlenségére ébredő középosztály fanyar­beletörődő megformálója le­gyen-e. De a francia szereplők, Yvés Montand, Pierre Bras­seur, vagy a görög Melina Mercouri, és a film egész légköre beleillik a közismert „olasz” környezetbe. Mégis, egészében utánérzés, utánzat, ismétlés ez a film, mely igyekszik minden motívumot belezsúfolni, amit az olasz hagyomány felvillantott. De ha nem az olasz oldal­ról nézzük, ha azt figyeljük, hogy a tragikuma nem a megváltásért sóvárgó olasz világ nehéz fülledtségéből született, iróniája pedig nem ködtetetf két büfé valóban akadályozta a tartalmi mun­kát — tájékoztatott Czinglér Imre. — De meg kell mon­danunk őszintén, a büfék működtetéséhez is azért já­rultunk hozzá, hogy áldatlan anyagi helyzetünkön valame­lyest javítsunk. A Vörös­marty Művelődési Ház — no­ha sok tízezer ember műve­lődését hivatott szolgálni — mindössze 160 ezer forint költségvetéssel dolgozik. Ez az összeg a bérek kifizetésére sem elég. miután 206 ezer fo­rintot fizetünk ki évenként az itt dolgozó munkatársaknak. A hiányzó összeget a beszer­zési keretből pótoljuk, ami — tudjuk jól —, pénzügyileg szabálytalan. termekkel rendelkezik, ezért „pénzes rendezvényeket” nemigen tud produkálni, mert a beat-konrertek ráfordítása jövedelmező módon csak ott térül meg, ahol több száz főt befogadó színházteremmel rendelkeznek. Az anyagi helyzet olyan súlyos a műve­lődési házban, hogy nem ké­pesek megvásárolni egy alig két és fél száz forintos dia­vetítőt, amely nélkülözhetet­len segédeszköz a gyermek­foglalkoztatáshoz. Előző cikkünkben a ktob­tagok panaszosan emlegették: a későbbi olasz filmek a va­lósággal vitázó, szenvedélyes szenvedéseiből táplálkozik, hanem az adott keretet egy lélektani elemzés lehetőségei­re használja fel, akkor már nem egy stílus relikviájaként kezelhetjük ezt a filmet, ha­nem a későbbi francia vfj hullám egyik előfutáraként. Az egyéniség teherpróbája is ez a film: ki, mennyire tud megmaradni etikus lénynek, akkor, amikor ezt nem kí­vánják meg tőle, olyan kör­nyezetben, ahol egyáltalán nincs is rá szükség. Harold Pinter, a modern angol dráma jelentős képvi­selője hasonlóan értelmet­len szituációt dolgoz ki. Ben­ne egy házaspár együttlété- nek, létezésének értelmetlen­ségét akarja értelmessé ten­ni. Nem úgy, hogy valami­lyen értelmet, közös célt ke­res, hanem a férfi—nő kap­csolat kezdő pillanatait akar­ja a végtelenségig konzervál­ni. Nem együtt fejlődnek, ha­nem ismételten visszarángat­ják egymást a fejlődés-nél­küliségbe, kapcsolatuk alkal­mi, véletlen régiójába. Fino­man, szinte jelzésszerűen je­lentkezik, ahogy elfáradnak ebben a hazudott harmóniá­ban. (Ezt a jelzésszerűséget tökéletesen tudta érzékelni Psota Irén és Bálint András mértéktartó, lélektani pontos­ságú játéka.) Tulajdonképpen egyik vi­lághoz sincs közünk, a mű­vekben megfogalmazott cél­talanságot nem érezzük ma­gunkénak, mégis, azok a kí­sérletek, amelyek e két lég­üres térben lejátszódnak, ta­nulságosak. Kórtünetek, me­lyek emberismeretre nevel­nek, és talán segítenek elke­rülni, hogy nehogy kortünet­té általánosodjanak. K. L tönkrement, szétszakadozott a biliárdasztalok posztója. — A posztót nagy nehezen megvásároltam, de most azt a. munkadíjat nem tudom előteremteni, amiért ráfeszí­tik az asztalokra a zöld ru­haanyagokat. — E nehézségeket ismerik az SZMT-nél és a vasutas-. szakszervezet területi bízott^ ságán? — Természetesen ismerik. A vasutasszakszervezet terü­leti bizottsága az évi 60 ezer forinton felül, körülbelül ugyanennyi összeget biztosít beszerzésre. Ez máris megha­ladja anyagi teljesítőképes­ségét. Viszont — úgy vélem — az SZMT a 100 ezer forin­tos támogatásnál többet biz­tosíthatna, hiszen más műve­lődési intézmények, amelye- ket milliós összegekkel támo­gatnak a székhelyi nagyüze­mek, jelentősebb támogatást kapnak, mint mi. Tartalmi munka A Vörösmarty Mihály Mű­velődési Ház törvényszerűen kényszerült az italozás meg­törésére. Részben a már em­lített anyagi okok miatt, más­részt pedig — ha nincs pénz a kultúrára — legalább szó­rakozás, italozás céljára hasz­nálják a hajlékukat azok, akiknek épült. Persze, a tartalmi munká­ról nem lehet lemondani. Czinglér Imre és munkatár­sai immár egy esztendeje igen kitartóan és állhatatosan küzdenek azért, hogy az ál­datlan körülmények között is tartalmas munka folyjék a művelődési ház falai között. Néhány rendezvény, jól sike­rült kiállítás, s több mint fél tucat szakkör eredményes működése bizonyítja eltökélt­ségüket. Működik a művelő­dési házban egy életerős ifjú­sági klub, énekkar, fúvós- zenekar. képzőművészeti és irodalmi szakkör, gyermek­szakkör fotószakkör és eszpe­rantó, valamint német nyelv- tanfolyam. A jövő évi prog­ram már kész; úgy tűnik, a Vörösmarty Művelődési Ház szeptembertől kezdődően (ek­kor megszűnik az új épület­ben levő büfé) jól teljesíti feladatát. PÁRKÁNY LÁSZLÓ Különös megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 150 ezer példányban megjelenő Freie Presse fennállásának tizenhatodik évfordulója al­kalmából rendezett ünnep­ségsorozatot a diósgyőri együttes nyitotta meg. A fel­lépés előtt egy ultramodern főiskolai kollégium kétágyas szobáiban sikerült kipihenni a hosszú út fáradalmait, így a diósgyőriek tudásuk maxi­mumát nyújthatják. A 4-én reggel megjelent Freie Pres­se címlapján az együttes Borsodi szvit című számának Az igazgatóknak, szakfel­ügyelőknek Merényi József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezető­je tartott értekezletet Miskol. con, értékelve ezen az elmúlt tanév fontosabb eseményeit, eredményeit. Sajnálattal álla­pította meg többek között, hogy még mindig nem sike­rült megszüntetni a tanulók túlterhelését. A legnehezebb tantárgynak a középiskolák­ban az elmúlt tanévben is a matematika bizonyult, utá­na sokan kaptak elégtelen osztályzatot biológiából, tör­ténelemből, fizikából és ké­miából. Egyáltalán nem meg­nyugtató a második idegen nyelvnek heti két órában va­ló tanítása. fényképfelvétele látható, né­hány elismerő szó kíséreté­ben. A műsor sikerét az is bizonyítja, hogy az előadás után több meghívást kapott az együttes, melyek közül leg­feljebb egyet teljesíthetünk, hiszen a program szerint még várnak bennünket Augustusburgban, Zeising- waldban, Zwickauban és egy kedves, kis hegyvidéki köz­ségben is. Ezenkívül elbai ha­jókirándulás és Drezda meg­tekintése szerepel még a programban. Állandó tartózkodási he­Az új iskolai évben beve­zetik A világnézetünk alap­jai című tantárgynak a taní­tását. Többet kell törődni az iskolákban a tisztasággal, a diákok szabad idejével kap­csolatos kérdések okos meg­oldásával, és a felügyeleti ha­tóságok szigorúan ellenőrizni fogják, hogy egyes túlbuzgó tanárok ne vehessék el a diá­koktól az óraközi szünetjü- ket. A nevelőknek az eddiginél jobban kell törekedniük a ta­nulók személyiségének meg­ismerésére és kialakítására. Ennek elérése érdekében a legfontosabb követelmény, hogy iskoláink a jövőben ne csak oiktató, hanem elsősor­ban nevelő iskolák legyenek. lyünkkel, Karl-Marx-Stadt- tal napközben ismerkedtünk. A több mint 300 ezer lakosú nagy iparváros tulajdonkép­pen új település, hiszen a há­ború folyamán szinte teljesen elpusztult Chemnitzet újjá kellett építeni. A város hatal­mas méretei ellenére is, nyu­godt vidéki helység, nyoma sincs a Miskolcon megszokott zsúfoltságnak, forgalomnak. Az emberek lassan, kedélye­sen közlekednek, de azért na­gyon pontosak; az áruházak­ban nagy a választék és ud­varias a kiszolgálás. Egy do­logban máris hasonlítunk a karl-marx-stadtiakra: vala­mennyien felöltőben, esőka­bátban járunk, szokatlanul hideg, őszies az idő. Ez azon­ban a legkisebb mértékben sem befolyásolja a diósgyőri­ek jó kedélyét, akik vala­mennyien egészségesek és jó étvággyal fogyasztják a tar­talmas, magyaros reggelit, ebédet és vacsorát. GYARMATI BÉLA A gazda nem törődik oithonával M | fl| ^ .*£ ét... ( Emberek az unalomban Hideg idő\ meleg fogadtatás Diósgyőriek a Freie Presse címlapján (Kiküldött munkatársunk telefontudósítása) Csaknem 24 órai utazás után, július 2-án délután érkezett meg Karl-Marx-Stadtba a diósgyőri vasasok 90 tagú művész- együttese. A vendéglátók már Drezdában fogadtak bennünket, hogy szíves szavak kíséretében átadják az első szegfűcsokro­kat. Első benyomásaink: Karl-Marx-Stadtban gyönyörű virá­gok nyílnak, az emberek pedig sajátos akcentussal beszélik a német nyelvet. Az Erzgebirge fővárosa érdekes etnikai köz­pont, ahol a lakosság körében nagyon népszerű a folklór. En­nek köszönhető, hogy a hirtelen beköszöntött, szokatlanul hű­vös idő ellenére is több mint ötezren nézték végig a diósgyő­riek első előadását, melyre 3-án este, a város zöldövezetében levő küchwaldi szabadtéri színpadon került sor. éjféltől reggelig SÉRÜLÉSÜK ÉLETVESZÉLYES Tatabánya határában Willy Jean Jansen 43 éves holland állampolgár, maastrichi la­kos személygépkocsijával ösz- szeütközött egy pótkocsis te­hergépkocsival. A baleset kö­vetkeztében a holland gépko­csi vezetője, 39 éves felesége és 16 éves fia életveszélyes, 13 éves lánya könnyű sérü­lést szenvedett. ELTÉRÍTETTE ÚTIRÁNYÁTÓL A brazil légiforgalmi társa­ság egyik helyi járatú repü­lőgépét arra kényszerítették, hogy Kubába repüljön. A gépen 54 utas és 6 főnyi sze­mélyzet van. Az eltérítést két utas hajtotta végre. POSTAI GONDATLANSÁG Előkerült az a 32 modern festmény, köztük Picasso, Utrillo és Miro több értékes vászna, amelyet június 6-án Londonban adtak postára, hogy a jugoszláviai Pulában egy kiállításon bemutassák. A Politika című jugoszláv lap riporterei találták meg a belgrádi repülőtér egyik rak­tárhelyiségében. Nem történt bűncselekmény, csupán gon­datlanság a posta részéről. EPEHÓLYAG­MÜTÉT Egy japán kórházban epe­hólyag-műtétet hajtottak vég­re Creighton Abrams tábor­nokon, a Dél-Vietnamban ál­lomásozó amerikai csapatok parancsnokán. A műtét, a kiadott jelentés’ szerint sike­rült. CSÚZLI A brit katonák új fegyvert vetettek be Észak-írországban a tüntetők elllen. A három ember által húzott, két mé­ter magas gumicsúzli mesz- szebbre képes hajítani a CS- gázpatront, mint a kilövő­pisztoly. VÉGZETES ÁRAMÜTÉS Hajdúbagos községben, szü­lei lakásán Forizs Zoltán 9 éves iskolás megfogta a rádió hibás vezetékét és halálos áramütés érte. NEKIMENT A LOVAS KOCSINAK Ittasan, bukósisak nélkül vezette motorkerékpárját Űj- fehértó községben Tószegi István 39 éves mezőőr, és ne­kiment egy lovas kocsinak. Kórházba szállítás után meg­halt. TÜZET NYITOTTAK Egyiptomi lövegek tüzet nyitottak a Szuezi-csatorna északi övezetében, amikor 6 izraeli tank és több páncélos jármű megpróbált előrenyo­mulni. Két tankot a benne- ülőkkel együtt megsemmisí­tettek. HALÁLRA GÁZOLTA Ittasan a sínek mellett tar­tózkodott a soproni vasútál­lomás területén Fiedler Lajos 32 éves rakodómunkás, és egy szerelvény halálra gázolta. FÉRJHEZMENÉSI ESÉLYEK A világ különböző orszá­gaiban folytatott vizsgálat ki­mutatta, hogy a dolgozó nők közül a varrónőknek vannak a legjobb férjhezmenési esé­lyeik. Utánuk következnek az eladónők, gyors-gépírónők. A tanítónők csupán a 13. he­lyet foglalják el. A szakács­nők is csak a 11. helyre ke­rültek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom