Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

Az 1969—70-es tanév mérlege Évzáró igazgatói értekezlet Minden tanév végén rendszeresen megtartják az elmúlt év. sőt évek tapasztalatait összegező, és a következő iskolai évre előremutató igazgatói értekezletet. Tegnap délelőtt a Herman Ottó Gimnáziumban gyűltek össze Miskolc közép- és általános iskoláinak igazgatói, szakfelügyelői és a pedagógus pártalap- szervezetek titkárai az 1969—70-es tanév eredményeinek meg­vitatására. Hnisz László, a városi ta­nács művelődésügyi osztálya iskolai csoportjának vezetője üdvözölte az elnökségben he­lyet foglaló Pásztor Józsefet. a városi pártbizottság közne­velési felügyelőjét és Krasz- nai Gáborné városi úttörő­titkárt, majd ismertette az értekezlet programját. A szóbeli értékelést meg­előzően valamennyi igazgató és szakfelügyelő megkapta a tantárgyi oktató- és nevelő­munka három évre vissza­tekintő. részletes, írásos elem­zését. Marcziniák Sándorné, a városi tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője, Tolnai Ferenc, az iskolai cso­port gimnáziumokkal és Má- jer Józsefné, az iskolai cso­port általános iskolákkal fog­lalkozó előadói ezért beszá­molóikban olyan témakörök­kel foglalkoztak, melyeket az írásos értékelés nem érintett. Marcziniák Sándorné a mű­velődésügyi osztály bérgaz­dálkodását és a vezetők po­litikai munkáját elemezte. Részletesen felsorolta, milyen célokra költi a művelődés- ügyi osztály az évi 60 millió forintos bérkeretet. Ismertet­te, hogy az elmúlt négy év­ben hány új oktatási intéz­ményt kapott a város. Fel­hívta az iskolák vezetőinek figyelmét a politikai nevelő­munkának, a tantestületek eszmei, politikai, pedagógiai egységének az oktatással, ne­veléssel egyenrangú súlyára. Beszélt a pályaválasztás, pá­lyairányítás és a szülők tá­jékoztatásának már az álta­lános iskolákban elengedhe­tetlen szükségességéről. Májer Józsefné beszámoló­ja általános iskolai módszer­tani kérdéseket érintett, ki­hangsúlyozva, hogy végső fokon az oktatás hatékony­sága, eredményessége a fon­tos. Tolnai Ferenc pedig az MSZMP 1970 februári ifjú­ságpolitikai állásfoglalását ismertette, majd tájékozta­tott a miskolci iskoláknak az országos tanulmányi verse­nyeken elért eredményeiről, a tehetséges gyerekekkel va­ló külön foglalkozás ered­ményességéről és feltétlen szükségességéről. Csak vázlatos képet ad­hat egy ilyen egységes érte­kezlet a miskolci iskolák munkájáról. A bizonyítással, az eredményességgel azonban ebben a tanévben sem ma­radtak adósok az intézmé­nyek. Az elhangzott hozzá­szólások — a következő tan­év sikere érdekében — kö­zös gondokat, gondolatokat érintettek. Ne legyen az ál­talános iskolai korrepetálás pót-óra, a módszerre ne cél­ként, hanem eszközként fi­gyeljenek a pedagógusok, minél kevesebbszer találkoz­zanak az iskolák vezetői a munkájukat nehezítő protek­cióval, és hogy milyen fel­becsülhetetlen segítség len­ne a középiskolai nyelvtaná­roknak az NME idegen nyel­vi lektorátusával való szoro­sabb együttműködés. (makai) Nagy víz után — nagy program előtt Július 18-án kezdődnek a szegedi ünnepi hetek Egy-egy nehéz pillanatban még a múlt századi, mindent el­söprő nagy árvíz víziója is föl-föltűnt Szegeden a víz elleni védekezés keserves csatájában, a város azonban akkor is szer­vezte hagyományos nyári programját. Tréfásan mondogatták a szegediek: „A szabadtéri játékokat pedig mindenképpen megtartjuk, még ha víziszínpadon is!" És a remény győzött. Már elhordták a homokzsákokat a Tisza-parti sétányról, ha­talmas arányú nagytakarítás kezdődött a városban, hogy az ár elleni védekezés nyomait már sehol se lássák a vendégek A XX. vasutasnap kulturális programja A XX. vasutasnap megün­neplésére készülnek váro­sunkban és a megyében. Mint korábban, az idei esztendő­ben is gazdag kulturális-mű­vészeti műsorban lesz része a sok ezer főt számláló vasutas társadalomnak. Július 9-én 11 órakor a Vö­rösmarty Művelődési Házban vasutas képzőművészeti és munkavédelmi kiállítás nyí­lik. Július 11-én 11 órakor a MÁV Igazgatóság udvarán tartják meg a központi ün­nepséget. Ugyanezen a napon a Vörösmarty Művelődési Házban nonstop műsor lesz; előbb a népi zenekar, majd a Styrol tánczenekar szórakoz­tatja a vasutas dolgozókat. A nagyhírű vasutas fúvós- zenekar július 11-én 18 óra­kor a Szabadság téren aján­dékműsort nyújt át a város lakosságának. A zenekaron kívül fellép a MÁV Jármű­javító Üzem férfi énekkara, Engi István karnagy vezeté­sével. A szólisták soraiban találjuk Veress Imre MÁV igazgatósági dolgozót és Bú­tok Ferencet, a Gömöri pá­lyaudvar tisztviselőjét. A MÁV koncert fúvószenekart Bencs Ferenc karmester ve­zényli. Ásztai Csaba rajza. — csak kiállításon, ahol a nagy vízről, a roppant védekezésről készült fotókat láthatják majd. Két hét... és felhangzik a szignál, a Szegedi Szabadtéri Játékokra hívogató dallam. Július 18-án a Háry János előadásával kezdődik az egy­hónapos nyári program. Ko­dály dal játékát még három estén (július 26, augusztus 1, 8.) mutatják be. A novoszi- birszki balettegyüttes a Csip ■ kerózsikát, Csajkovszkij ba­lettjét hozza Szegedre (július 19, 21, 22.). Minden bizonnyal az év művészi szenzációja lesz Euripidész Trójai nők című drámája. J. P. Sartre, illetve Illyés Gyula átdolgo­zásában (július 25, 31. augusz­tus 2.), továbbá a két nép­szerű verista opera. A pa­rasztbecsület és a Bajazzók, melyek egy műsorban kerül­nek színre, külföldi éneke­sekkel (augusztus 9, 12, 15, 19. ). Újdonság a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesé­nek fellépése is a Vitézi ének című műsorral (augusztus 16, 20. ). Itt mutatják be először a címadó oratóriumot, me­lyet Csokonai versére Szo- kolay Sándor komponált. A tizenhat szabadtéri elő­adás a nyári szegedi prog­ramnak csak egyik fele. E nyáron rendezik meg a nem­zetközi szakszervezeti nép­táncfesztivált is, az európai szocialista országok és a leg­jobb hazai együttesek fellé­pésével. -S még ötven más rendezvény szerepel a sze­gedi nyár műsorában. Hogy csak néhányat említsünk kö­zülük: .ipari vásár és kiállí­tás, pedagógiai nyári egye­tem. országos képzőművé­szeti tárlat, őszibarack- és vi­rágkiállítás. könyvritkaságok bemutatója, barokk zenei hangverseny, orgonakoncer­tek, háromnapos ifjúsági kar­nevál, nemzetközi sportverse­nyek, kupaküzdelmek ... Ha szerencséje lesz Sze­gednek, talán-talán az egy- milliomodik nézőt köszönt­heti az idén a szabadtéri já­tékokon. Az országot ért ter­mészeti csapás miatt azon­ban most mégsem várhat ak­kora vendégsereget, mint más esztendőkben. Egy azon­ban már bizonyos: a nyitás előtt két héttel 50 ezer jegy kelt el elővételben. SZ. S. I. Két kiállítás a Miskolci Galériában Milyen örvendetes: nyakunkon a kánikula, s a Miskolci Galéria kiállítótermeiben nincs nyári szünet, mi több — választékos módon cserélődnek vonzó képei. Lám, mára, jú­lius 4-ére egyszerre két meghívó is invitálta a képi művészet barátait; alig 11 óra után megnyílt Kucharikné Haller Stefánia festőművész kiállítása, két fertályórával később pedig a Ma­gyar Fotóművészek Szövetségének 125 év magyar fotóművé­szete című tárlata. Haller Stefánia gyűjtemé­nyes kiállítását Telepy Kata­lin művészettörténész, a fotó­művészek tárlatát pedig Ar- muth Iván, a Magyar Fotó­művészek Szövetsége elnök­ségi tagja nyitotta meg. Kucharikné Haller Stefánia 1910-től 1932-ig Miskolcon élt, jó néhány éven át a Pol­gári Leányiskolában tanított rajzot. A Képzőművészeti Fő­iskolán olyan mesterek irá­nyítása mellett tanult, mint Szinyei-Merse Pál, Edvi Illés Aladár, Erdőssy Béla és má­sok. A lexikális felsoroláshoz kívánkozik még az is, hogy a művész első önálló tárlatát 1928-ban városunkban ren­dezte meg. A most kiállított képek kö­szetét, s most találkozik elő­ször képeivel, érdeke/ követ­keztetéseket vonhat le a több évtizedes pályafutást repre­zentáló művekből. Mindenek­előtt az tűnik fel, hogy a mű­vész korai képei a század­végi fáradtságot tükrözik. De ahogy közeledünk a mához, felfrissülnek, színekben és kompozícióban is mind kor­szerűbbé válnak a képek. Vagyis, fiatalosabbakká. A művész fejlődését nyilván elősegítették a nagy európai, kanadai utazások; a tenge­rentúlon, Londonban, Párizs­ban és Olaszország ihlető tá­jain készült képek a modern festészet elemeiből is . köl­csönöztek. A művész kifeje­zéstárát gazdagította a folklór kimeríthetetlen lehetőségei­nek tematikai és festészeti alkalmazása. A változatos tematikájú kiállítást Ury Endréné, a Mű­csarnok művészettörténésze válogatta és rendezte, az út­mutató katalógus bevezetőjét is ő írta. * A 125 év magyar fotómű­vészete című kiállítás értéke­lésére egy későbbi lapszá­munkban térünk vissza. (párkány) Bartók-ünnepségek Egyetemi tanári kinevezések zött több mű vall a több év­tizedes miskolci tartózkodás­ról; Az avasi református templom bejárata, a Fazekas utca, az Őszi hangulat, az Avasi torony és más igen je­lentős akvarellek, olajfest­mények őrzik a táj ihlető ha­tását. A Bartók jubileumi év al­kalmával idehaza és külföl­dön megrendezésre kerülő ünnepi események program­ját a napokban vette szám­ba a Bartók-emlékbizottság operatív testületé. Budapes­ják a Bartók életét, munkás­ságát bemutató nagyszabású kiállítást. Határainkon túl sok he­lyütt már megkezdődtek a Bartók jubileumi év ünnep­ségei. Többek között Prágá­A művelődésügyi minisz­ter Balázs Jánost, Csákvári Bélát, Huttere Miklóst, Ká- tai Imrét, Kóródi Józsefet, Pölöskei Ferencet és Szabad Györgyöt a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemre; László Jánost és Suara Ró­bertét a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem­re; Barna Bélát a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemre; Jándy Gézát a Budapesti Műszaki Egyetem­re, továbbá Gribovszki Lászlót és Tarján Ivánt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre július 1-i hatály- lyal egyetemi tanárrá kine­vezte. A látogató csaknem ötven akverellel és huszonkét olaj- festménnyel találja szemben magát; s már az első látásra feltűnik a művész akvarell- erőssége, a műfaj elemeinek tökéletes birtoklása. Opti­mista életöröm árad a lágy, világos színekből, a képek kompozícióját nőies báj lengi át. Aki nem ismeri Kucha­rikné Haller Stefánia művé­ten szeptember 25-én kezdő­dik az eseménysorozat. A ze­neköltő halála 25. évfordu­lójának előestéjén Ilku Pál művelődésügyi miniszter el­nökletével tart ünnepi ülést a Bartók-emlékbizottság. Másnap, 26-án délelőtt a vár­ban levő történeti múzeum­ban ünnepélyesen megnyit­ban, Párizsban, Bolognában, Montrealban és Svájcban az UNESCO égisze alatt külön emlékbizottság alakult. A közeljövőben pedig Bartók- kiállítás nyílik Moszkvában, Finnországban, Bécsben, Ka­nadában, Svédországban, az NDK-ban, az NSZK-ban és az USA több városában. GYANÚSNAK TÁLALTAK Farkas Zoltán jelentős adósságokkal a mii-lapján, Gyöngyösön munkahelyet változtatott. Közben talált egy másik mii-lapot, arra ne­vét ráírta, sajátjáét pedig el­dobta. Új munkahelyén gya­núsnak találták a kivakart mii-lapot és a régi munka­helyről másolatot kértek. Farkas addig felvette a mun­karuhát és meglépett. A bíró­ságtól 10 hónapot kapott. FELTARTÓZTATTAK A Massachusetts állambeli Bostonban kihallgatták a Conrad nevű nyugatnémet halászhajó kapitányát. A ha­jót ugyanis a partvédelem egységei amerikai felségvize­ken tartóztatták fel. Később egy nyugatnémet alkonzul közbenjárására feltételesen szabadlábra helyezték a ka­pitányt. ELFOGTAK A Kék fényben körözték Jegyernyik László és Becsey Imrén é bűnözőt. A férfi erő­szakos nemi közösülést haj­tott végre, a nőt már régeb­ben kitiltották Budapestről. Jegyernyiket Bácsalmáson, Becseynét Budapesten fogták el. HASIS A HADSEREGBEN A hasis-élvezet hulláma át­terjedt a Bundeswehrre is. Számos nyugatnémet katona költi zsoldját kábítószerre. Esténként a hálótermekben gyakran adogatják körbe a kis pipát. A PILÓTÁK MEGHALTAK A washingtoni repülőtér közelében leszállás közben lezuhant egy rádióaktív izo­tópokat szállító repülőgép. A két pilóta életét vesztette. Az izotópos tartályokat meg­találták. A rendőrség meg­nyugtatta a lakosságot, hogy nem kell radioaktív fertőzés­től félni. VILÁGTALÁLKOZÓ Az ENSZ megalapításának 25. évfordulója alkalmából július 9-én New Yorkban if­júsági világtalálkozó lesz. MAGYARUL TANULNAK Újvidéken a most befeje­ződött tanév során körülbe­lül 12 500 elemi és középis­kolai szerb és horvát nyelvű diák tanult önként magyarul. SAJÁT LÁBÁN TÁVOZOTT ' Julio Cesar Mendez Mon­tenegro, volt guatemalai el­nök tisztsége átadása után Madridba utazott. Még ün­nepség is volt. Ez az első eset, hogy egy elnök megbízatása idejének lejárta után „saját lábán távozett”. VISSZÁS HELYZET Ismeretes, hogy a vasutas feleségek megkapják a kü­lönféle MÁV kedvezménye­ket, míg a MÁV-nál dolgozó nők férjének nem járnak a külön juttatások. Ügy dön­töttek, hogy az illetékesek ezt a visszás helyzetet rövid időn belül rendezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom