Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

lÉSHli tanácskozás az SZMT-tai Hétfőn délelőtt 10 órakor kétszáz munkásvédelmi fel- igyelő és biztonsági megbí­zott részvételével tanácsko- ás kezdődik az SZMT szék- lázában. A megye és Miskolc izéméiből érkező küldöttek 1 termelés és a munka kul- úrdja című előadás elhang- ása után az időszerű felada- okat vitatják meg. A tanácskozás végeztével a zékház színháztermének elő­csarnokában megnyitják azt i munkásvédelmi kiállítást, .melynek anyagáról a megye s a város üzemei gondos­kodtak. >|c Pihenő Ágotha Tibor felvétele Kevesebb marhahús fagy Van bőven baromfi, lesz hal is A jövő hétre 340 mázsa tőkehúst kapnak a Miskolci Élelmí- zer Kiskereskedelmi Vállalat boltjai. Mivel a nyári időszak­tan, a főzelékszezon kezdetétől kevesebb marhahús fogy, ebből mindössze 60 mázsát visznek ki a húsboltokba. A hiís losztását végző megyei operatív bizottság hetenként hasonló nennyiségü húst ígér a nyári időszakra is — közölték az élel- niszer kiskereskedelmi vállalatnál. Az áruösszetétel sajnos nem álságosán kedvező, mertser- éshúsból — ami a legkere- ettebb — időnként nincs legendő. Ilyenkor fagyasz- Dtt hússal pótolják a hiányzó mennyiséget. Szerencsére egyre több aromfi kerül a miskolci oltókba és a piacra, ami pó- olja a hiányzó tőkehúst. A rissen vágott és hűtött ba- omfi mellett élőbaromfiból ogy a legtöbb. — örvende- es — állapították meg a ke- eskedelmi szakemberek —, íogy a kacsa, a liba és a yúk tömegélelmezési cikk ett. A Miskolci Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat koráb­ban hét boltot jelölt ki birka­hús árusítására. A kínálat azonban olyan nagy, hogy ha a vásárlók kérnék, minden üzletbe szállítanának. Amennyire jó volt az idén a baromfiellátás. annyira hiányzott az élőhal. Az árvíz ideje alatt teljesen kiürültek a boltok akváriumai. A rend­szeres halászat után várható, hogy rövidesen ismét lesz elegendő ponty, süllő, keszeg és harcsa a miskolciak aszta­lán és az éttermekben. Amíg nincs elég élőhal, a boltok halfiléből tartanak nagyobb készletet. A húsfélék szállítása saj­nos bőven hagy kívánnivalót maga után. A szükséges „hű­tőlánc” hiánya miatt nem termoszkocsikban jut el az áru az üzletekbe, és ez a fel­vágottak minőségének rom­lását idézi elő. Az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat hű­tőgépei közül is sok vár javí­tásra, s ez nehezíti a hús biz­tonságos tárolását. N. J. Hol van a csökkent értékű áru? Hiánycikkek a blléres boltokban Ki vitatná, hogy napjaink­ban is sok olyan kis keresetű család van, amelyeknek tag­jai rendszeresen a szezonvégi kiárusításokon, az alkalmi boltokban vásárolják ruhái­kat, cipőiket. Ugyanakkor a legfejlettebb, legkorszerűb­ben termelő ipar is bizonyos selejtszázalékkal dolgozik, készülnek többé-kevésbé hi­bás cipők, t ruhák, szövetek, pulóverek. A kereslet és a kínálat „találkahelye” a le­értékelt áruk boltja lenne, újabban azonban egyre gyakrabban el-elmaradoziK az egyik partner. Hosszú a lista A Borsodi Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat Bajcsy- Zsilinszky utcai, leértékelt cikkeket árusító üzletében hiánycikk az olcsó női és gyermekcipő, a nyári férfi­ing, a pulóverek minden faj­tája, a gyermekruha és a női fehérnemű. Egyszerűbb fel­sorolni azokat az árukat, amelyeket kapni lehet. Sok karton- és szövetanyagot kí­nálnak, természetesen egy­két meteres maradékként. Van ezenkívül néhány első­osztályú női hálóing és puló­ver, ezek azonban tulajdon­képpen nem tartoznak a bolt profiljába. Hová tűnt a damaszt? Néhány hónappal ezelőtt csupa olcsó árut ígértek az üzemeltetők a Béke téren megnyílt Kontex boltban. Az­óta alaposan megváltozott az áruk összetétele, s az egész bolt jellege most már nem sokban különbözik bármelyik más ruházati üzlettől. A megnyitás után néhány napig bőven volt olcsó, ágyneműre való damaszt, később azon­ban az ÉTEX feldolgozás vé­gett az egész készletet átadta a Sátoraljaújhelyi Ruházati Ktsz-nek. Néhány vég karton és selyem, pár olcsó férfiöl­töny jelzi még, hogy eredeti­leg milyen céllal nyitották meg az üzletet. Amíg lehet, halogatják Ugyancsak a Béke téren, a Kontex mellett árusít a MÉH Vállalat üzlete. Ide — elmé­letileg — azok az áruk kerül­nének, amelyeket minőségi hibájuk miatt az ipar vagy a kereskedelem másutt már nem tud értékesíteni. Itt kel­lene találkoznunk annak a több tízezer pár cipőnek leg­alább egy részével, amelye­ket a megye boltjaiban visz- szavesznek a reklamáló ve­vőktől. De hiányoljuk a mi­nőségi hiba miatt kicserélt, visszaváltott konfekcióáru­kat, pulóvereket, textíliákat is. A MÉH boltjában szinte állandóan tolonganak a ve­vők, de legtöbben üres kézzel távoznak. Néhány kiló sza­tén- és vászonmaradék, pár zománcozott edény, egy-két orkánkabát — és úgy hisz- szük, nem is sok maradt ki a bolt áruválasztékának felso­rolásából. Ezek után arra kellene gon­dolnunk. hogy könnyűipa­runk selejtmentesen dolgo­zik, nincs „elfekvő” készlete, eredeti áron eladhatatlan ter­méke. Az igazság azonban az, hogy míg közismerten kevesebb olcsó, de jó minő­ségű ruházati cikk, cipő ké­szül — tehát a kispénzűek már eleve a leértékelt bolto­kat kénytelenek felkeresni —, ugyanakkor a nyilvánva­lóan csökkent értékű áruk leértékelését, amíg csak lehet, halogatják. Az ipar és a ke­reskedelem bizonyára nagyon logikus, anyagi indokokat hozna fel magyarázatul ezek­re a kifogásokra. Csakhogy véleményünk szerint az olcsó áruk után járó vevők indokai legalább annyira logikusak és anyagi természetűek. PUSZTAI ÉVA Fagylaltjelentés készül Városunknak csupán az első kerületében több mint harminc fagylaltelárusító hely van. A tanács és a KÖJÁL, egészségügyi fel­ügyelői a szezon kezdetétől rendszeresen ellenőrzik eze­ket a helyeket és most mint­Még mindig tart a huzavona Forgalom — borotvaélen egy húszféle szempont sze­rint összegezik: milyen hibá­kat találtak. Például: több helyen hiányoznak a hűtő- szekrények hőmérői, nincs folyóvizes kanálmosó, az en­gedélyezett időnél tovább tá­rolják az alapanyagot. Az egyik elárusító ellen még szabálysértési eljárást is in­dítanak, mert húst tárolt a fagylalthűtőben. Újahb fénysorompók Az első- és harmadéves íallgatók négyhetes termelési gyakorlatra utaztak: ennek ;gyik felét építőtáborban, a násikat pedig különböző üze- neknél, vállalatoknál töltik ;1. Az építőtáborokban a hall­jatok az árvíz sújtotta tem­etek újjáépítését segítik — légy turnusban mintegy 500 :ő dolgozik majd Szabolcs- Szatmár megyében —, Mis­kolcon pedig a BÁÉV építke­zésein hatszázan végeznek nunkát. De megtalálhatjuk a niskolci egyetemistákat a Mályi Téglagyárban, a kis­kunhalasi és a balatonaligai építőtáborban is. Külföldi építőtáborban har- minchatan vesznek részt. Ezek a hallgatók egy hónapot munkával töltenek, két hétig pedig a vendéglátó országgal smerkednek. Csereüdülés ke­retében harmincötén utaznak az NDK-ba és Lengyelor­szágba. A negyedéves hallgatók július elején tértek vissza szakmai gyakorlatukról. Szá­mukra július közepéig tart a vizsgaidőszak. Utána száz­harmincán külföldi termelési gyakolatra utaznak a Szovjet­unióba, az NDK-ba és Bul­gáriába. Igen sok hallgató munkát is vállal a nyáron; a társa­dalmi ösztöndíjasok például az ösztöndíjat adományozó vállalatnál helyezkednek el. Augusztus 20-án kezdődik az őszi vizsgaidőszak, ekkor lehet letenni a halasztott és a megismételt, azaz utóvizs­gákat. Szeptember elején a Balatonon KISZ-továbbképző tanfolyamot rendeznek, az egyetemen az elsőéves KISZ- vezetők szintén tanfolyamon vesznek részt. Szeptember közepén véget ér a nyár, vége a pihenésnek, szórakozásnak: kezdődik az új félév. B. GY. A Lenin Kohászati Művek­ben mind több azoknak a női dolgozóknak a száma, akik a különböző szakmák­ban képzettséget szereznek. Az elmúlt évben 471 nőt is­koláztak be a különféle tan­folyamokra. A szakmai okta­tás tervszerűségét igazolja, hogy egy-egy új munkahely (Folytatás az 1. oldalról.) Ma már ezrekre tehető az a kár, amit a kérdéses út­szakasz az AKÖV járművei­ben okozott. Hol a fenn­akadt karosszéria, hol az autóbuszok csuklószerkezete tört össze, de az elmúlt hó­nap végén — enyhe túlzás­sal — a kritikus útszakaszon már rendszeresíteni kellett az állandó helyi autómentő szolgálatot is. Az útépítő tsz Az AKÖV sürgetésére a gyár vezetői tavasz elején felkeresték a községi taná­csot, de ott azt a választ kap­ták, hogy a felújításra sajnos, nincs pénz. A község a járás segítségét kérte. A gyár jó­voltából a költségvetés is el­készült és a járási tanács illetékes csoportja — mond­ván, hogy a termelőszövet­kezetnek útkarbantartó bri­gádja is van — kivitelező hiányában, az ónodi téeszt javasolta a munka elvégzé­sére. Még csak áprilist ír­tunk, amikor a vegyi művek megszervezésekor vagy új üzem indításakor már jó előre gondoskodnak a szak­munkásgárdáról is, s á nőket sem felejtik ki a számításból. Még mindig probléma azon­ban, hogy főként a vasipari szakmákban (esztergályos, la­katos, műszerész stb.) kicsi a fiatal leányok aránya. Nők szakmai tanfolyamon a téeszt megkereste. A mun­kát állítólag meg is kezd­ték volna, de az engedély késett. A helyzet ismét változik A járási tanács építési és közlekedési csoportvezetője a szinte naponta ismétlődő sür­getésre azt válaszolta, hogy minden rendben van, és a végrehajtó bizottság engedé­lye is rövidesen meglesz. Két héttel ezelőtt azonban válto­zott a helyzet: közölték a gyárral, hogy az út felújítá­sához kevés a járás pénze, szükség van az ő hozzájáru­lásukra is. Szorongatott helyzetében az ÉMV három nappal később felajánlotta a költségek több mint felének fedezését. Ekkor derült ki, hogy a járásnak a felújítás­ra egyáltalán nincs pénze. Végső kétségbeesés A járás vezetői, akik ed­dig semmit sem hallottak a huzavonáról, a megyei ta­nács segítségét kérték. A megye illetékes osztályveze­tője, látva a helyzet súlyos­ságát, ígéretet tett, hogy azonnal intézkedik, de egy­ben azt is közölte, hogy a téeszt műszakilag alkalmat­lannak tartja a gépeket igénylő munka elvégzésére. Közben letelt az AKÖV ál­tal megszabott határidő. Teg­nap reggel ismét jelezték, hogy mára leállítják a sze­mélyforgalmat. Végső két­ségbeesésében a vegyi művek estig, saját embereivel zú­zalékkövet hordatott a kri­tikus útszakaszra. Az autó­buszok így ma is útnak in­dultak, de néhány nap alatt az út még járhatatlanabb lesz. Még nem tudjuk, hogy akkor ki vállalja a felelős­g0g0^ LAHUCSKY PÉTER ARCKÉPCSARNOK Két évtizede igazgató A titkárságon nem kellett várakozni — mert az nincs. Az igazgatói szoba ajtaja nyitva áll mindenki előtt, aki Bénice Lajossal, a likőrgyár vezetőjével akar beszélni. De itt ritkán kopogtatnak. — A napot azzal kezdem, hogy végigjárom a munkahelye­ket — mondja az igazgató. — Mert nem elég elfogadni, hogy mennek a gépek, vagy hogy annyit termelnek, mint amennyit várnak tőlünk. A berendezéseket emberek irányítják és a köz­érzetükért az üzemben a vezető felel. Nemcsak vallom, úgy is érzem, hogy a nálunk dolgozók tulajdonképpen nem munka- vállalók, hanem munkatársak. Benke Lajos szinte az iskolából került a „szeszes” szak­mába. S azóta — több mint két évtizede — igazgató. Egy te­nyérnyi szobában kezdte, egy üzemnek is alig nevezhető, álla­mosított részlegnél. Azóta a bővítés, a korszerűsítés különböző fázisait élte-irányította végig. A Magyar Likőripari Vállalat miskolci gyára háromszor volt élüzem, egyszer A szocialista munka gyára. (A hat ter­melő egység közül öt a fővárosban van.) Tavaly is a miskol­ciak vitték el a babért. — Mindig ugyanazt csinálni 21 éven át — azt mondhatnák, hogy unalmas lehet. Csakhogy a munka tulajdonképpen nem mindig ugyanaz: itt javítani, csiszolni kell a módszereket. Va­lamikor a kereskedelem azt vitt tőlünk, amit talált. Most: negyedévenként értekezletre hívjuk a boltok képviselőit, fel­mérjük az igényeket, hogy azt készíthessünk a számukra, amire szükségük van, amit a vásárló keres... Ha az új üzem elkészül, amire már „csak” néhány évet kell várni, úgy érzem, elértem, amit szerettem volna — mondja Benke Lajos. Az egykori kis szobában szőtt tervekből egy országrészt ellátó vállalat születik. NAGY JÓZSEF A Miskolc és Hatvan kö­zötti vasútvonal átépítésére 58 millió forintot költ a MÁV az idén. Ebből az összegből az Ernődtől Nyékládházáig és a Füzesabonytól Mezőkö­vesdig húzódó vasúti pálya egyik vágányát újítják fel. Ezenkívül Füzesabony és Me­zőkövesd között önműködő térbiztosítókat és fénysorom­pókat állítanak fel. Egyetemisták nyara

Next

/
Oldalképek
Tartalom