Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-28 / 175. szám
Fényújság, díjkiosztás, bútorok Újdonságok az Expo—4~en Az ajtón belépő nem veszi észre, hogy egy csöppnyi, titokzatos külsejű szerkezet megszámolta. Igaz, a VIMELUX kiállítási termében annyi a látnivaló, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. — Nem mondom, egy kicsit sokba fog kerülni nekünk ez az Expo, de megéri — mondja Hrabár Sándor, a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat igazgatója. — Őszintén remélem, hogy régi és űj termékeink egyÉpítőtábori körútra indult a Hélios z A Gárdonyi Géza Művelődési Ház színpada és Hé- liosz beat-zenekara ma reggel 9 órakor elindult tíznapos építőtábori turnéjára. A művelődési ház vezetősége ugyanis felajánlotta a KISZ Központi Bizottságának hogy ellenszolgáltatás nélkül ad szórakoztató műsort az építőtáborokban dolgozó fiataloknak. A turné első állomása ma Szentmár- tonkáta lesz, ahol sok száz borsodi és miskolci leány dolgozik. Ellátogatnak még a Hanságba, Nagykőrösre, Ba- latonedericsre, Balatonaligá- ra. Nagymarosra, Kiskunha- las-Tajra, Mátészalkára, Vas- kútra és Izsákra. A kétórás műsor három részből áll; először Ludvig József ad elő saját szerzeményeiből beatet, protest-songot, soul-beatet, ezután a színjátszók 40 perces vidám műsora következik, majd a Héliosz-zenekar ad koncertet. A kőrútról augusztus 7-én érkeznek haza. 89 millió forint hitel Az év első felében 1578 borsodi családi ház építéséhez nyújtott hitelt az OTP megyei igazgatósága. A több mint 89 millió forint összegű hosszú lejáratú kölqsön fel- használásával eddig 329 új családi ház készült el. A tavalyi adatokhoz képest nőtt a kölcsönök száma és így összegük is. aránt megnyerik a látogatók és a szakemberek tetszését. Egy biztos; a VIMELUX- terem titokzatos fényeivel, rejtélyes berendezéseivel szinte vonzza a látogatókat. Ezek a műszerek aratták a legtöbb babért az Expo 4-en. Egy gyönyörű különdíj, három első és három második díj, s mindezen felül még két harmadik díj bizonyítja ezt. A IV. helyiipari termékkiállításon és vásáron számos újdonságot is felvonultat a legnagyobb miskolci szolgáltató vállalat. Például a már formatervezett mechanikus fényújságot, amelyet a MÜÁRT hoz majd forgalomba. A vízművek közreműködésével készült a tavalyihoz képest új vízmű-automatika. A miskolci egyetem szakembereinek segítségével fejlesztették ki a kiállításon először szereplő üzemszervezési segédberendezést, amellyel munka- és technológiai folyamatok egyaránt ellenőrizhetők. S hadd említsük meg másik újdonságukat, az elektromos műanyagdarabo- lót, amelynek kifejlesztése sa - ját szakembereik nevéhez fűződik. (Folytatás a 6. oldalon) Makukázók, parkrongálók Felelősségre vonják a szabálysértőket A Déli Hírlap július 23-i számában két cikk is megjelent a szabálysértésekkel kapcsolatban, „Szélmalomharc” és „A rongálok köztünk vannak” címmel. Tekintettel arra, bogy a városi tanács vb igazgatási osztálya több hasonló szabálysértési ügyet bírált már el, úgy gondoljuk, helyes és tanulságos, ha ezek közül két esetet nyilvánosságra is hozunk. A Szélmalomharc című írásban a végső következtetés, hogy tiltsák meg a makuka árusítását, mert hiszen ha egyszer valami tilos, akkor a rendelet ellen vétőket, büntetni is lehet. Felelősségre vonni az említett rendelet nélkül is lehetséges, mivel a napraforgómag héjának szétszórása köztisztasági szabály- sértés, amiért — helyszíni bírsággal is — 3 ezer forintig szabható ki büntetés. A közelmúltban P. B. az Szabadság téren és az avasi feljáró melletti padnál a napraforgómag héját szétszórta. Ezért 300 forintos pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési előadó. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy ilyen szabálysértés miatt kévés bejelentés, illetve feljelentés érkezik. Éppen ezért nem ártana, ha a rendőri szervek is nagyobb gondot fordítanának az ellenőrzésre, így esetleg tViagasabb büntetés kiszabásával mégsem lenne szélmalomharc a makukás szemete- lők elleni küzdelem. A parkrongálók is gyakran részesülnek méltó büntetésben. A Kilián-délen K. L. a lakása előtti füves területen parkírozott gépkocsijával. A parkőr bejelentésére (a gépkocsi rendszámát is közölte) a szabálysértési előadó 200 forintra bírságolta K. L.-t, aki a határozat ellen fellebbezést nyújtott be. Arra hivatkozott, hogy a gépkocsi nem okozott kárt, s erről esetleg meg is lehet győződni. A rendelkezések értelmében viszont ez esetben is szabály- sértés történt, miután a park rendeltetése nem az, hogy ott gépkocsik parkírozzanak. Miután az ilyen esetek eléggé gyakoriak, a kiszabható büntetés mértékét 200 forintról a duplájára, 400 forintra növeltük. Úgy gondoljuk, hogy a makukázó és a gépkocsivezetők számára mindkét eset tanulságos, hiszen más kárából is lehet tanulni. Dr. Rozgonyi Jenő, a Miskolc városi Tanács V. B. Igazgatási Osztályának vezetője A Diósgyőri Gépgyár mezőkövesdi üdülőjében a két és fél hónapos nyári szünet alatt kéthetes váltásokban több mint 200 dolgozó gyermeké pihen és szórakozik. Tervbe vették, hogy az eddig csak nyáron üzemelő üdülőt átalakítják, téliesítik, s így az egész évben tudja majd fogadni a gépgyári dolgozókat. illetve hozzátartozóikat; Ezzel egyidőben bükkszent- kereszti üdülőjüket is felújítják, illetve a meglevő épületek mellé újat emelnek. Késői aratás, elmaradt a molnárünnep Fiatalosan dolgozik a százéves malom „A Zsolcai kapui István-malomban a múlt héten nem tartottak szabad szombatot. A malom dolgozói vasárnap reggelig műszakban voltak, hogy fogadják a beérkező búzát — olvashattak a minap az újságban. A malom udvarán most teherautó teherautót ér. A termés jó része egyenesen a szérűről érkezik. Az idei első búzaszállítmányt a nagycsécsi termelőszövetkezetből — június 20-án — küldték. Azóta a termés folyamatosan érkezik a raktárakba, annak ellenére, hogy az igen szeszélyes időjárás és az esőzések nagyban hátráltatják az aratást, a búza betakarítását. Baj van a minőséggel Minden évben kis házi ünnepség keretében köszöntik az új búzát a malomban. Az idei aratás azonban csaknem egy hónapot késett. Talán ennek is tudható be, hogy ARCKÉPCSARNOK ebben az évben — az új búza érkezésénél — a molnárünnep elmaradt. A molnároknak, a raktárosoknak, a malom dolgozóinak most jó időre összefolynak az ünnepnapok a hétköznapokkal. — Az idén 1700 vagon búza felvásárlására szerződtünk — mondja Szabó József, a Borsod megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója. — Ebből eddig 102 vagon búzát szállítottak le a téeszek és az állami gazdaságok. Sajnos, a minőség sok gondot okoz. A gazdaságok ugyanis a rossz időjárás miatt nagy területeken nem tudták elvégezni a vegyszeres gyomirtást. Azonkívül igen sok a „szorult szemű” és a nedves búza — panaszolja. Lesznek-e raktározási gondok ? kell — magyarázza. — Ezzel is enyhítünk az esetleges raktározási gondokon. A nedvesebb szállítmányok a szovjet szárítógépbe kerülnek. Ez a gép 24 óra alatt 16 vagon búzát „nedvtelenít”. A nemrégiben csaknem 60 ezer forintos költséggel korszerűen felszerelt minőségellenőrző laboratóriumban is „nagyüzem” van most Mielőtt elköszönnénk, megkérdezzük a munkásokat; mivel töltenék a szabadnapot, ha most megkaphatnák? — Kirándulnánk a Bükkbe a családdal... Strandra mennénk, Tapolcára... — vála- szolgatják nagyot sóhajtva. Nem is csoda, hiszen a malom géptermének 35 fokos meleg levegője, a tárolók szúrós lisztpora hamar kikezdi az idelátogató szemét, torkát is... S most jó időre ezek a géptermek, raktárak 400 ember szinte második otthonává váltak SZÁNTÓ ISTVÁN MÉG MINDIG A LEGDRÁGÁBB AJÁNDÉK. — Jenő! Igazén vehetnél a névnapomra 1 kiló zöldpaprikát! CJármay György rajza.) Ellenállók találkozója Az egykori egyetemi Táncsics Mihály ellenállási alakulat tagjai az egység történetének összeállítása céljából augusztus 1-én, szombaton délután 3 órakor összejövetelt tartanak a Magyar Partizán Szövetség helyiségében (Budapest, V., Szabadság tér 16. I. emelet). A rendező bizottság kéri az alakulat volt tagjait, hogy az összejövetelen jelenjenek meg. Érdeklődés a 181—22 számú telefonon. Hiánycikk a zongorista Miskolc harminc szórakozóhelyén a nyári hónapokban több mint száz hivatásos zenész dolgozik. A Szóvakoz- tatózenei Központ kirendeltsége eddig ki tudta elégíteni a vendéglátóipari vállalatok és szövetkezetek „zenész-igényét”. Hiánycikk persze itt is akad: hónapok óta hiába keresnek hivatásos zongoristákat. A bogiári gondnok A Diósgyőri Gépgyár balatonboglári üdülőjének gondnokát, Tóth Dezsőt, könnyű felismerni: rendszerint Fradi-trikóban jár. A Ferencváros szurkolója ugyanis már évtizedek óta. Mindez kevésbé lenne érdekes, ha nem olyan üdülő gondnoki tisztét töltené be, ahová csupa DVTK-drukker jár pihenni. Szurkolói véleménycseréik azonban mindig sportszerűbben zailanak le, mint egyik-másik mérkőzés. A bogiári gondnok pesti, pontosabban budai ember. Keszthelyen főiskolát végzett (másfél éven át munkatársa volt a Balatoni Curirnak is), majd a felszabadulás után hosszú éveken át a belkereskedelemben dolgozott. Innen a szövetkezeti iparba „települt át”, s néhány évvel ezelőtt került jelenlegi munkakörébe. — Egy orvos ismerősöm azt mondta, ha itt öregszem meg, húsz évvel tovább élek. Ez mindent megér. Mert különben nem könnyű itt gondnokoskodni. Az utóbbi lehet, hogy igaz, ám jól végzi munkáját. Számol, gépel, jön-megy, sürög-forog, s a vendégek többnyire jól érzik magukat a „fennhatósága alatt”. S ez a döntő. Dezső bácsi szerepét, ténykedésének eredményességét az üdülők „közérzetén” mérik le. — Annyira szívemhez nőtt már a Balaton, hogy nehezen tudnék elszakadni innen... Mint annyiszor, ismét zavarják. Nincs hal, veszélyben a másnapi ebéd. Elnézést kér, s nyomban intézkedik. Amikor visszajön, ezt mondja: — Néha foggal-körömmel kell küzdeni. Mintha csak a pályán lennénk... Apropó, pálya. Elhiszi, hogy a Fradi ismét lesz még nagy csapat? Ja, persze, maga is DVTK-drukker.;. Mert őszintén válaszoltam, bizonyára azért nem kaptam meg tőle az FTC ötvenéves jubileumi jelvényét, amellyel pedig korábban oly nagy szeretettel akart megajándékozni. NYIKES IMRE A hídmérlegen a tiszakeszi Tiszamenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet teherautója áll. A kocsi a terményürítőhöz tolat, majd hirtelen megszabadul terhétől. A magasan szálló szürke porban lapátoló markos munkások sziluettjei lassan elhomályosodnak. — Az egyszerre beérkező búzaszállítmányok nem okoznak-e raktározási gondokat? — kérdezzük Bállá Andortól, az István-malom üzemvezetőjétől. — A termés fogadására alaposan felkészültünk. Rögzített ponyvák alatt a szokásosnál jóval többet, mintegy 300 vagon búzát tárolunk majd a malom udvarán. „Nagyüzem'’ a laborban is A százéves öreg malom gépei megállás nélkül zakatolnak. Az épület simára koptatott falépcsőin találkozunk Kmeczkó Gyula főmolnárral. — A malomnak most szombat-vasárnap is üzemelnie MISCOLOR Tetszés szerinti színű lehet a házgyári épület Régi gond az építőiparban az előregyártott blokkok, bér tonelemek felületének kiképzése, hogy az esztétikailag, technológiailag és élettartam szempontjából is megfeleljen a követelményeknek. Erre a problémára talált korszerű megoldást a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tüzeléstan! tanszékének kollektívája, dr. Antal-Boza József tanszékvezető egyetemi docens vezetésével. Az eljárás lényege: a házgyári épületelemek legfelső rétegébe — speciális szilikát- kémiai eljárással, megfelelő hőmérsékleten — gépi úton színezett kavicsot visznek fel. A színezék alapanyagát különféle oxidok alkotják, s üvegrétegszerűen helyezkedik el a kavics felületén. A szín az alapanyag összetételétől függ. Megfelelő technológia alkalmazásával a színek variálhatók és keverhetők egymással, különféle minták, figurák is kiképezhetők a betonelem felületén. A MISCOLOR-eljárást — amely nevét városunk nevének rövidítéséből és a latin COLOR = szín szó összetételéből kapta — elsőként a miskolci házgyárban fogják alkalmazni a betonelemek felületének színezésére. Már folyamatban van a kivitelezéshez szükséges kétszintes konvejor-kemence összeállítása és a segédberendezések részlettervének kivitelezése. A két és fél millió forintos beruházást igénylő berendezés előreláthatólag a jövő év közepén kezdi el a termelést. A kapacitás maximális kihasználása esetén a termelés elegendő lesz a miskolci és a debreceni házgyár igényeinek a kielégítésére. Az eljárás iránt igen nagy a hazai és a külföldi érdeklődés. Eddig két NDK-beli, a svéd Syporex, valamint a japán Fukutakan Sangyo Co. Ltd. cégek érdeklődtek az eljárás iránt. Egyik laptársunk közölte, hogy a közeljövőben Budapesten és még két másik európai fővárosban építendő japán kertet is színes kavicsokkal kívánja díszíteni a távol-keleti tervező. A tanszék minden segítséget megkap, amely a munkájához szükséges. Jelenleg kísérleteket folytatnak olyan olcsó falburkoló réteg (illetve technológia) előállítására, amely tartósabb s tetszetősebb, mint a vakolat. Ezzel az úi anyaggal a régebben épült bérházak homlokzatát is fel lehetne újítani. B. Of. Téliesítik a mezőkövesdi DIGÉP-üdüló't