Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-28 / 175. szám

Verseny a víz alatt Könnyűbúvár-bajnokság a Mályi-tavon Holnap réggel 9 órakor t: ríják a Mályi-tó partján a könnyűbúvárok ez évi orszá­gos bajnokságának megnyitó ünnepségét. Ezt követően n égy napon keresztül hat versenyszámban mérik össze tudásukat az ország legjobb víz alatti versenyzői. Az ötö­dik napon, vasárnap délelőtt 10 órakor az ünnepélyes díj­kiosztóval fejeződik be a verseny. Laikus számára kissé nehe­zen elképzelhető, mégis el­mondhatjuk: érdekes látvá­nyosságnak ígérkezik a könv- nyú búvár bajnokság. A ver­senyzőket ugyan nem lehet látni a pályán, de minden­képpen izgalmas szórakozás a víz felszínén úszó jelzőbó- 'ak nyomon követése. A sportág versenyei még nem eléggé közismertek, ezert néhány szó erejéig ér­demes a részletek megismer­tetésére is időt szentelnünk. Az első nap a nők buknak a víz alá, hogy eldöntsék a 400 méteres, légzőkészülékes, tá­volsági víz alatti úszás baj­nokságát. (13 ólakor kezdő­dik.! Csütörtökön reggel 8 órától rendezik meg ugyan­ezt a versenyszámot a férfiak számára, akik 300 méteres pályán vetélkednek. Ezt a kél versenyszómot nyílt víz­ben, három méter mélység­ben kifeszített kötél mentén, 200 méter hosszú pályán bo­nyolítják le, fordulókkal. Pénteken ugyancsak 8 órai kezdettel a ..tájékozódási víz alatti us2ás három irányvál­Mérni ugyan senki sem mérte, de nem járhat messze az igazságtól az, aki mintegy 100 kilométeresre becsülte a szél sebességét. Különösebb kár ennek ellenére nem ke­letkezett, hiszen a vitorlások időben megérezték a veszélyt és partra vontatták hajóikat. Csak egy Kalóz mrradt a ví­zen, de az sem borult fel. ..csupán” vitorláját tépte apró darabokra a szél. A téglagyár felől érkező, hatalmas meny- nyiségű bányaport magával sodró széltől egy-két. a par­ton levő hajó is felborult. * A szombati vihar igencsak megtépázta a Velencei-íó nemzetközi versenyének me­zőnyét is, egyetlen hajót sem hagyott állva. A versenyen részt vevő miskolciak is két törött árboccal érkeztek haza. A velenceiek nemzetközi jellegű versenyén minden­fajta szél előfordult, tehát a versenyzők minden tudására szükség volt a jó eredmények eléréséhez. A kis létszámú miskolci csapat a szakveze­tők véleménye szerint — az erős mezőnyt és a rendkívüli körülményeket figyelembe véve — jó teljesítményt nyújtott. A felnőtt kalóz kategóriá­Ökölvívás Nyíregyházán, a Szamuely Tibor ökölvívóversenyen az ózdi színeket három serdülő versenyző képviselte. Az 57 kilogrammos súlycsoportban Mustos László, a 60 kilogram­mosban Vakondi József, 63 kilogrammosban Makó László az első helyen végzett. toztatassa!" elnevezesú ver­senyre kerül sor mindkét nembeli könnyűbúvárok szá­mára. Ebben a versenyszám­ban egy W-alakú, mintegy 600 méter hosszú pályán kel! a versenyzőknek végigúsz­niuk úgy, hogy a jelzőbójá­kat a kijelölt oldalon kerül­jék meg. Szombaton, az utolsó ver­senynapon a légzőkészülék nélküli víz alatti úszást ren­dezik meg. férfiaknak 40. nőknek 25 méteres távolsá­gon. Az idei magyar bajnoksá­gon — a szokásoknak meg­felelően — egyéni és csapat- versenyt értékelnek. H. K. Szombaton, már a kora reggeli órákban benépesült az MVSC sporttelepe, ahol a Borsod megyei Rendőr- főkapitányság rendezte meg az 1970. évi területi honvé­delmi versenyt. amelyre minden járás a legjobbjait nevezte be. A bajnokságnak az volt a célja, hogy eldöntsék az or­szágos küzdelmekre való to­vábbjutást. valamint biz­tosítsák belügyi dolgozók rendszeres sportolását. A jól felkészül* versenyzőknek ban a MÉMTE hajója (Kinter —Kinter) mintegy 10 hajó között a 9.' helyen vég­zett. A DVTK kalóza (kor­mányos : Ferenczy) tizenötö­dik lett. A finn dingi me­zőnyben a MÉMTE színeiben Tóth Gusztáv versenyzett és a tizenegyedik helyet szerezte meg, mintegy harminc hajó között. A serdülök nemzet­közi versenyén és egyben magyar bajnokságán a kadett hajóosztályban hetedik lett a Varga—Hegyeshalmi (MÉM­TE) kettős (h. k.) Kézilabda Dunaújvárosban négy férfi - és négy női csapat részvéte­lével rendezték meg az Al­kotmány-kupa kézilabdator­nát, amelyet eredetileg két­naposra terveztek, de a szombati eső miatt vasárnap játszották le valamennyi ta­lálkozót. Az ózdi női csapot a követ­kező eredményeket érte el: Simontornya éllen 21 :3 (10:1), a Kőbányai Sörgyár ellen 12:8 (7:2), a Dunaúj­város ellen 16:11 (7:3). Végeredményben a női csa­patok tornáját, pontveszteség nélkül, az Özd nyerte (6 ponttal) a Kőbányai Sörgyár (4 pont) és a házigazda Du­naújvárosi Kohász (2 pont) előtt. A férfiak küzdelmében az Ózd először Dunaújváros el­Az ózdiaké a Hajdú­kupa Az Ózdi Kohász NB I-es tekecsapata Debrecenben sze­repelt a Hajdú-kupa verse­nyen. A részt vevő tíz csapat közül az értékes trófeát az Ózd nyerte 5289 fával, az MGM Vasas (5226) és Szegedi Építők (5225) előtt. Az ózdi csapat győzelmének értékét növeli, hogy az együttesben három újonc: Nagy László, Minya Ferenc és Lipták La­jos szerepelt. Egyéniben Baji a második helyen végzett 933 fával, míg Lezák 902 fás tel­jesítménnyel a negyedik he­lyet szerezte meg. nemcsak egymással kellett megküzdeni a helyezésekért, hanem a 30 fokos hőséget és .íz ' t 1 s : kel­lett győzni. A megnyitó ünnepség után a 100 méteres síkfutással vette kezdetét a verseny. A sok induló miatt négy időfu­tamot kellett tartani, ame­lyekből végül is Tolcsvai (Miskolc) szerezte meg a győ­zelmet Grenyó és Grómusz előtt. Magasugrásban szin­tén miskolci siker született: Magyari. Tolcsvai és Siklósi szerezte meg az első három helyet. A távolugróknál is a mis­kolciak vívták a legnagyobb harcol. A 20 induló közül Magyari, Siklósi és Grenyó bizonyult a legjobbnak. A 400 méteres síkfutásban há­rom időfutamra került sor, ahol Siklósi lett az első, meg­előzve Magyarít és a szeren­csi Lengyelt. Az utolsó ver­senyszám a gránátdobás volt. Három sorozat után Szlávik (Mezőcsát) szerezte meg a győzelmet, Grómusz és Má­tyás (Encs) előtt, A bajnokság befejezése után a díjakat Mrva József alezredes, a BM-szervek pártbizottságának titkára és Székely Miklós alezredes személyzeti osztályvezető ad­ta át a versenyzőknek. MOLNÁR LÁSZLÓ Focisíatoborzó A Borsodi Volán sport- egyesület labdarúgó-szakosz­tálya toborzót rendez 1955— 56—57-ben született fiúk szá­mára. Jelentkezni holnap, szerdán délután 14 órától le­het az Ifjúsági sporttelepen. len mérkőzött és 21:16 (12:7) arányban nyert. Simontornya ellen könnyed játékkal 30:15 (10:4) arányban biztosan győ­zött. A döntőben viszont a Székesfehérvári Szondi SE elleni mérkőzést 20:17 (9:8) arányban elvesztette. A vere­ség legfőbb oka, hogy a ko- hászíiúk a százszázalékos gólhelyzeteket sem tudták mindig kihasználni. így az ózdi férficsapat a Szondi SE mögött a második helyen végzett, a Dunaújváros és Si­montornya előtt. A gólkirályi címért folyó versenyben kettős ózdi siker született. A nőknél Fánczi 17, a férfiaknál Marosi 26 góllal végzett az első helyen. Még egy kupát nyert az ÓKSE férficsapata: a legsportsze­rűbb csapatnak járót. IS AI-baj nokság Arboetörés, Kitorluíépé» Ítéletidő 15 percig A mályi-tavi vizesek hozzászoktak már, hogy az időjárás rendkívül kegyes hozzájuk. Nagyon sokszor előfordul! ugyan­is. hogy míg a város utcáit viharos zápor pásztázta, addig a tó partján szellő sem rezdiilt. s nyugodtan lehetett sütkérezni. Szombaton minden eddigi „mulasztást” bepótolt a természet, hiszen egy negyedórán keresztül olyan vihar tombolt a tó környékén, amilyenre még a legöregebb vizesek sem emlé­keznek. Alkotmány-kupa Dunaújvárosban alias A Miskolci Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat alkalmaz: eszter­gályos, marós, lemezollós, vil­lanyhegesztő, gép- és vasszerke­zeti lakatos szakmunkásokat, to­vábbá esztergályos, lakatos és öntő munkákra betanított mun­kásokat. Ez évben felszabadult, fentiekben említett szakmákra kezdő szakmunkásoknak 7,50 Ft- tól 8,50 Ft-ig terjedő órabért biz­tosítunk. Ezen felül alkalmazunk női munkaerőket betanított mun­kákra, valamint férfi segédmun­kásokat. Bérezés megegyezés sze­rint. Váltóműszakban <3 műszak­ban) dolgozók részére a kollektiv szerződés értelmében váltómü- szaki pótlékot biztosítunk. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munka­ügyi csoportnál, Miskolc, Bese­nyői út 10. sz. Zöld, grabona rekamié garni­túra eladó. Telefon: 16-322. Használt ajtó eladó. Érdeklődés Nemzetőr u. 17. sz. alatt. Kapuk és kerítéseleinek 1*2-féle változatban fonatok fekete és horganyzott kivitelben Azonnal szállítja: a Budapest VIII., Üllői út 32. SZERETTETTED MEGHÍVJUK a ■ szerencsi édességek kiállításáru melyet Szenioré u. 4. szám alatt július 28—augusztus 2-ig naponta 10—18 óráig tartunk nyitva. MISKOLCI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI V. MAGYAR ÉDESIPAR SZERENCSI GYÁRA B—H. MEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU NAGYKER. VÁLLALAT lakások, családi házak, óvodák, iskolák, közületi helyiségek központi fűtésére Forgalomba hozza’ ELEKTROMETÁL Ke­reskedelmi V., Kecske­mét, Halasi út 12. (volt) Bács—Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat n KEDD Kossuth rádió: 12.30: Melódia- koktél. — 12.47: Üj Georgikon. — 14.02: Egyszer már tetszett: Csinn-Bumm Cirkusz. — 15.10: Beethoven: Esz-dúr zongoraver­seny. — 15.49: Kóruspódium. —■ 16.05: Népdalok, cigánynóták. — 16.23: Jogász világkongresszus Helsinkiben. — 16.48: Pol-beat. Berki Tamás dalaiból. — 17.20: Capua: A cigánylány. Intermezzo két részben. — 18.04: Tizenkét hónap története. — 18.29: Köny- nyűzenei híradó. — 19.25: A Szabó család. — 19.55: Nótacsokor. — 20.29: Kék mezőben fehér Gló­busz. IX. rész. — 21.02: A Suisse Romande zenekar hangversenye Géniből. — 22.54: Kinek a hasz­nára? Vita az idegenforgalmi vállalatok versenyéről. — 23.14: Ritmus és melódia. — 0.10: Verdi: Macbeth. A II. felvonás fináléja. Petőfi rádió: 12.00: Bach- és Bartók-művek. — 13.03: Művelő­déspolitikai műsor. — 13.20 : Schubert: VIII.. „Befejezetlen” szimfónia. — 14.00: Kettőtől hat­ig. — 18.10: Muzsikáról fiatalok­nak. — 18.35: Tudomány a fan­tázia tükrében. III. rész. — 19.00: A lengyel Muza hanglemezgyár Chopin összkiadása. — 19.50: Üj könyvek. — 20.25: Egy éj Velen­cében. A Rádió Dalszínházának bemutatója. — 21.56 Népi zene­karok műsorából. — 22.30: Műve­lődéspolitikai műsor. — 22.45: Az Akkord-énekegyüttes műsorából. — 23.15: Kár lenne elmulasz­tani . . . Ajánlatunk a komoly zene barátainak. Miskolci rádió: A megye életé­ből. — Tudósítóink jelentik. — Az édesipari kiállítás megnyitá­sán. — Népi kórusmuzsika. — Tufa vagy tégla? — Kezdeménye­zések, tapasztalatok üzemeink­műsor ben, vállalatainknál, intézménye­inknél: a Hazafias Népfront bi­zottságainál. — A légkör „mér­gei”. — Részletek zenés játé­kokból. URH: 18.10: Magnósok, figye­lem ! — 18.55: Váry Ferenc: Tíz gyermekkar Csanády Imre ver­seire. — 19.05: Sándor Judit és Body József operafelvételeibőJ. 19.30: A Kölni Rádió szimfonikus zenekarának Beethoven-hangver- senye. — 20.41: A dzsessz kedve­lőinek. — 21.20: Rádiószínház: Haláltánc. — 22.30: Századunk kamarazenéi éből. Televízió: 17.58: Hírek. — 18.05: Látványosság mindenütt. — 19.00: Francis az ősi Afrikában. I. rész. A vaskorszak kezdetén. — 19.35: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Fórum. Az egészségügyről. — Kb. 21.50: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (£4, hn 6, 8): Két úr esernyő nélkül. — Kossuth (i3, i5, f7): A bosszúál­lók újabb kalandjai. — Fáklya (5): Verseny a javából! I—II. rész. Dupla helyárral! — Petőfi (7): Serafino. — Táncsics (fű, í7): Estély habfürdővel. — Szikra (5): Hattyúdal. (n8): Tom Jones. — Ságvári (5, 7): Extázis 7-től 10-ig. — Tapolcai kertmozi (8): El­késett virágok. — Népkerti sza­badtéri mozi (i’9): Bolondok ha­jója. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Haller Stefá­nia festőművész kiállítása a kis­teremben. — Miskolci képtár (lü —18 óra között): Dr. Petró Sán­dor magángyűjteményének be­mutatója. — Libresszó (13—20 óra között): Gerő András grafikus­művész kiállítása. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): A diósgyőri vasas kép­zőművész kör jubileumi kiállítá­sa. — Herman Ottó Múzeum (10 —18 óra között): Megyénk törté­nete. A Bükk élővilága. — Her­man Ottó-emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. — Központi Kohá­szati Múzeum, Hámor (10—18 óra között): Hogyan alakították át a durva ércet csillogó fémmé? címmel kohászati kiállítás. — Massa-múzeum, Üjmassa, Ösko- hó: nyitva egész napon át. (Meg­közelíthető a 15-ös autóbusszal és a garadnai kisvasúttal.) — Gö­rögkeleti templom (10—13 és IS­IS óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri vármúzeum nyitva 10—13 és 14— 18 óra között. (Megközelíthető az 1-es és 5-ös autóbusszal, vala­mint az l-es villamossal.) SZERDA Kossuth rádió: 8.20: Hunyadi László. Részletek Erkel operájá­ból. — 9.00: Arcok munka köz­ben. — 9.10: A panzancei kaló­zok. Operettrészletek. — 10.05; A papám meg a csillagok. Hu- rnoreszk. — 10.25: Zenekari mu­zsika. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.05: A Mescserin- együttes játszik. — 8.18: Mikrobi és a Holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. II. rész. — 8.45: Tal­lózás a világsajtóban. — 9.00: Ma­gyar fúvószene. — 9.20: Kórusok, hangszerszólók. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Televízió: 9.30: A 900 eves Wartburg. — 9.55: Augusztusi ka* Und. — 11.10: Nehéz lecke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom