Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
Csárdás barátai: Mónika és Jóxsika A labda mindenütt kerek „Mini-lovasok” jje Ma reggeltől szokatlan „paripák” száguldoznak a népkerti sporttelepen. Valódi egy- lovasok... A mezőkeresztesi Aranykalász Tsz lovasiskolájának versenyzői és lovai készülnek a vasárnap délután 15 órakor kézdődő lovasbemutatóra. Képünkön Miklósviri Tamás, a lovasiskola tagja Csapodár nevű lovának nyergében az akadály felett. (Ágotha Tibor felvétele) A mezökeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezetnek évek óta világhírű lovai vannak. A versenyparipákhoz azonban kiváló szakemberekre és lovasokra is szükség van. A szövetkezet vezetősége az elmúlt évben megnyitotta a lovasiskoláját, ahol elsősorban a keresztesi gyerekek ismerkednek a lovakkal és a lovaglás tudományával. A területi lovasbajnokság második fordulóját nagy érdeklődés előzte meg Mező- keresztesen. Nemcsak versenyt láthattak az érdeklődők, hanem különféle bemutatókat is. A legnagyobb sikere a legkisebbeknek volt, akik pónilovon mutatták be gyakorlataikat. Mégis, bátorságukkal, ügyességükkel kivívták nemcsak a közönség, hanem a szakemberek elismerését is. A kislányok és a kisfiúk meglepő biztonsággal mozogtak a rozsdabarna, szürke foltokkal „ékesített” 6 éves póniló. Csárdás hátán. Bemutatták a lovaglás alapjait: menet közben le- és felugrás, ütésváltások, mérleg a ló hátán, végül bukfenccel leugrás .. . „Jó a háfykon ülni” A kicsik között is a legkisebbnek bizonyult a mindössze 8 éves Rudó Mónika és Palatics Józsika. Mindketten szinte minden percüket kedvencükkel. Csárdással töltik. Mónikát és bátyját a nagymama kísérte el a bemutatóra. A fiú már a nagyobbak között mutatta be tudását. Az apró termetű, kék szemű, szőke copfos Mónika a gyakorlatok után a bemelegítő téren dajkálgatta a kis pónit. — Nem félsz a lovaktól? — kérdezem, mire csodálkozva néz rám: — Miért félnék? — kérdez vissza. — Szeretem a lovakat, olyan jó a hátukon ülni... A bátyám is ide jár, neki már jobban megy. — Szinte végigsimogatja a szemével a közelben legelésző pónit. — Szeretnél nagy versenyző lenni? — Igen! A nagyobbak már versenyeken is indulhatnak ... Nekik jó ... — És mit szólnak a szüleid? Erre a nagymama válaszol: — Nem lehet bírni a két gyerekkel. Állandóan lovagolni szeretnének. Szinte minden idejüket a lovasiskolában töltik... Magas még a ló... Palatics Józsika a fiúk között a legkisebb és a legfiatalább. Komolyan feszít sötét nadrágjában, fehér ingében és nyakkendőjében, azaz szabályos lovas öltözékében. — Ültél már nagy lovon is? — Igen! — huncutkásan kacsint. — Csak... mindig fel kell rá tenni ... Gyorsan elköszönnek, s a nézőtérre sietnek. Kerekre nyitott, csodálkozó szemekkel figyelik a nagyok lovagláSat (felföldi) Egy fejezet a sporttörténetből Magyarországot kérték lel az első olimpia rendezésére Ki tudja, mikor lesz Magyarországnak ismét alkalma arra, hogy feliratkozhassék az olimpiai játékokat megrendező országok listájára: ez a gondolat vetődik fel az olimpiai eszme magyar úttörője születésének évfordulóján. PÉNTEK 1860. július 17-én született Kemény Ferenc pedagógus. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. 1891—1894-ben az egri állami reáliskola igazgatója, majd 1920-ig — nyugdíjba vonulásáig — a budapesti főreáliskola tanára, c. tankerületi főigazgató. Életének kiemelkedő tevékenységeként tartják számon azt a kitartó munkát, amit a testnevelés, s különösen az olimpia új élet- rekeltésében tett. Kemény Ferenc hű támogatója és segítője volt Cou- bertin Pierre francia tudósnak, aki az ókori olimpiai játékok felújításának gondolatát felvetette. Kemény Ferenc, amikor tudomására jutott barátja elgondolása, Párizsba utazott, s támogatta a nemes cél megvalósításában. 1894. június 15-én Párizsban megkezdődött a nemzetközi testnevelési konferencia. Elhatározták, hogy az első olimpiát 1896-ban tartják meg, s az olimpia megrendezésére Görögországot kérték fel. Megalakították a 12 tagú Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amelynek Kemény Ferenc egyik tagja lett. Az olimpia megrendezésének ügyét azonban a görög kormány elhanyagolta. Ekkor Coubertin magyar barátját, Kemény Ferencet kereste meg. hogy a millenniumi ünnepségek alkalmából Magyarország rendezze meg az első olimpiát. Kemény Ferenc nagy lelkesedéssel fogadta az ajánlatot s azonnal írásban fordult a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A válasz, amelyet csak hónapok múlva kapott meg: elutasító volt. Kossuth rádió: 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének műsora. — 13.45: Irányvonat. Vasutasok az árvízkárok helyre- állításáért. — 14.00: Mesélő Magyarország: Tihany. — 14.23: Életutam. II. rész. — 14.40: A lengyel kultúra hete. — 15.10: Carlo Maria Giulini vezényel. — 16.03: Galamb a kalitkában. Mikszáth Kálmán regénye rádióra. — 17.20: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. — 17.58: Mikrofórum. — 18.13: Operett. Rátonyi Róbert műsora. — 19.25: A'sárkány. Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból. — 21.19: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 22.20: Meditáció. — 22.30: A lengyel kultúra hete. — 23.36: Józsa Ibolya és Kiss Károly nótákat énekel. — 0.10: Rafael Márta és £alócz László énekel. Petőfi rádió: 12.00: Candide. Részletek Bemstein zenés játékából. — 12.20: Magánvélemény közügyekben. — 12.30: Lassuskórusművek. — 12.45: Versek. — 13.03: Zenekari muzsika. —14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. — 18.10: Menekülő könyvek. — 19.00: Hangverseny a stúdióban. — 19.40: Egy birodalom bukása. II. rész. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 20.59: Huszonöt év. Gazdaságtörténet, gazdasági stratégia. — 21.09: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. — Közben 21.40: Láttuk, hallottuk. — 22.00: A hangversenyközvetítés folytatása. — 22.30: Szólistaparádé. — 23.15: Az eladott menyasszony. Operarészletek. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — A Járműjavítóban hallottuk — Tanácsi vállalatok az I. fél évben. — Legújabb lemezünk. — A helyiipari termékkiállítás megnyitója előtt. — A dzsessz kedvelőinek. — Hirdetőműsor. Labdarúgó körkép 0 Áz MVSC labdarúgó- együtese vasárnap délután 15 óra 30 perckor a Ceglédi VSC-veí mérkőzik az Ifjúsági sporttelepen. Nagy küzdelem várható a találkozón. A ceglédiek a Vasutas-kupában az első helyen állnak, az első találkozón 1:0 arányban győzték le a miskolciakat. • A Borsod 1 megyei Labdarúgó Szövetség július 29- én, szerdán délután 17 órakor ülést tart, amelyre meghívják a sportkörök képviselőit is. Az egyidényes bajnokság kiértékelése után ismertetik az őszi—tavaszi mérkőzésekkel kapcsolatos határozatokat 0 A DVTK elnöksége és a labdarúgó-szakosztály vezetősége tájékoztatni kívánja a szurkolókat és az érdeklődőket a szakosztály felkészüléséről, munkájáról. Augusztus élső napjaiban szurkolóanké- tot rendeznek, előtte pedig saitótájékoztatót tartanak. © A Borsod megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette az NB III. Északi csoportjának őszi és tavaszi sorsolását. Rövidesen valamennyi sportkör megkapja a sorsolást, amelyhez hozzácsatolták az MLSZ legutóbbi ülésének határozatait, szabálymódosításait is. \ \ / Színes mozaikok a labdarúgás Í5 történetéből Eltűnt tehetségek Készülő első sportszociográfiánk egyik legértékesebb fejezete az eltűnt tehetségek problémájával foglalkozik, rámutatva, milyen okok játszottak közre abban, hogy egész sereg sportoló pályája idő előtt megszakadt. A labdarúgás területén is számos reményteljes ígéretünk sikkadt el, sok tehetség nem bontakozhatott ki, vagy szürkült középszerűségbe. Még több példa van arra, hogy játékosok karrierje pályájuk tetőpontján törött ketté sérülés vagy sportszerűtlen életmód következtében. Az elveszett nagy tehetségeink sorába tartozott Gyulai, az FTC, majd a Kispesti AC összekötője. A szőke csatár bámulatos labdaérzékével, ördöngős technikájával, bravúrosan gyors, váratlan kiugrásaival, s a leglehetetlenebb szögekből és helyzetekből kapura zúdított lövéseivel ün<- nepelt kedvence volt éveken át az Üllői, majd a Sárkány utcai (most Ady Endre utca) pályák közönségének. Játéka évről évre színesedett, s fizikai megerősödésétől mindenki azt várta, hogy a legnagyobbak közé kerül... AzElektronika az olimpián Mit tad a REGELN? A müncheni olimpiai játékok szervező bizottsága nagy munkában van. Nemcsak a stadionok, sportlétesítmények, szállodák építésével vannak elfoglalva, hanem a versenyek zavartalan megrendezéséhez szükséges technikai berendezések beszerzésével is. Eddig még ismeretlen elektronikus berendezések fogják helyettesíteni a versenybírók népes seregét, különösen az atlétikai versenyeken. (A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is~ támogatja az elképzeléseket.) Elhatározták egy ultramodern RE- GELTA—14 típusú optikai berendezés (tachométer) használatát, amely lehetővé' tesz, azonnali eredményhirdetést súlylökésnél, diszkosz-, gerely- és kalapácsvetésnél. A REGELT A—14 feljegyzi a vízszintes irányokat, a függőleges szögeket és meghatározza a távolságokat. A berendezés alkalmazásával tehát erősen lecsökkenthető a versenybírók létszáma (c-gy versenyhez elegendő lesz egy bíró és egy ellenőr, akik az irányítók szerepkörét látják el). A REGFLTA—14 Össze ■van kötve egy berendezéssel, amely az információkat méterben és centiméterben tünteti fel. A próbákat az elmúlt év augusztusában Stuttgartban, az Európa—Amerika találkozón elvégezték, s mindenki elégedetten nyilatkozott, A technikai forradalom az ugrószámokban is le fogja csökkenteni a versenyek időtartamát és megnöveli a mérések pontosságát. tán súlyos betegség támadta meg, s szinte egyik napról a másikra eltűnt a sportpályákról. Labdarúgásunk kiemelkedő nagy értékét vesztette el személyében. Ugyancsak az FTC-ben játszott Szabó László. Hihetetlen munkabírású, finom technikájú, gyors és kemény fedezet, akinek személyében a futballvilág Bozsik utódát látta. A Franciaország—Magyarország utánpótlás válogatott mérkőzésen rúgást kapott. Felépülése után hosszú hónapokig kísérletezett játékkal. Nem ment. A tragikus sérülés szinte lesöpörte a futballpályáról ezt a kitűnő fiatal játékost. Vidékre ment, ott sem bírt felkapaszkodni. Elveszett a labdarúgás számára. A megszakadt labdarúgópályafutások oka leggyakrabban a sérülés. Orth Györgyöt Tandler bécsi hátvéd rúgta meg, s többé soha nem lett a régi, térdsérülésének meggyógyulása után sem. Schaffer Spécin, Bukovi Mártonon, Kalmár Jenőn keresztül egész sereg extraklasszisunk, ragyogó játékosunk veszett el sérülés miatt a sportélet számára. Talán a legtragikusabb az FTC és válogatottunk világviszonylatban is a legjobbak sorába tartozó hátvédjének, Rudasnak az esete volt, akinek szerelés közben kinyújtott lábára saját kapusa vetődött. Olyan törést szenvedett, hogy néhány próbálkozás után fiatalon vissza kellett vonulnia a remek rúgótechnikájú, biztos sZere- lésű, kitűnően helyezkedő és szédületesen gyors védőjátékosnak. A sportszerűtlen életmódnak is sok futballtehetség esett áldozatul. Valameny- nyiük között a legnagyobb volt a „Maty”-nak becézett Cseh 11. László, aki csillogó játékával, pazarul szellemes megoldásaival, váratlan húzásaival a harmincas évek híres Cseh, Sárosi. Zsengellér válogatott ,,agytröszt”-jének tagjaként és az MTK-ban egyaránt elkápráztatta a közönséget. Könnyelmű életmódjával azonban elpazarolta tehetségét. Tüdőbaj is megtámadta, betegeskedni kezdett, korán felhagyott az aktív játékkal, s tragikusan fiatalon (40 éves korában, de ekkor már vidéken edzőskö- dött) befejezte életét. (Kiss) URH: 15.55: Wagner: Trisztán és Izolda. Háromfelvonásos zene- cftáma. — Közben kb. 17.20: Kortársaink. Tatay Sándor. — Kb. IS.10: A közvetítés folytatása. — Közben: kb. 19.35: URH Zenei Kalauz. — Kb. 20.10: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Üjlaky László. — Kb. 20.25: A közvetítés folytatása. — Kb. 21.50: A dzsessz kedvelőinek. — 22.15: Musica ri- nata. Televízió: 16.28: Telesport: Szovjetunió—Egyesült Államok atlétikai viadal. — 18.30: Hírek. — 18.35: Zsebtévé, — 19.10: Esti mese. — 19.25: „Magyarországon át”. A Lengyel Televízió dokumentumfilmje. — 20.00: Tv-hír- adó. — 20.20: Cirkusz mindenhol. — 20.40: Kávécsarnok. — 21.15: A kocka el van vetve. Zenélő órák. — 22.05: Tv-híradó, 2. kiadás. Bralislavai televízió: 16.30: Szovjetunió—Egyesült Államok atlétikai viadal. — 18.30 Hírek. — 19.00: Tv-híradó. — 19.35: Riport a komárnói hajógyárból. — 20.10: Dzsessz-számok. — 20.50: Játék kettőnek. Vetélkedő. — 21.50: Tv- híradó. — 22.20: Huszonöt év 25 filmje: Limonádé Joe. Cseh filmvígjáték. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Heintje. — Kossuth (f3, f5, f7): A bosszúállók legújabb kalandjai. — Fáklya (5, 7): Bűbájosok. — Petőfi (5): My fair Lady. I—II. rész. dupla helyárral! — Táncsics (f5. f7): Menetelés. — Szikra (5. n8): Férfiak hallgatása. — Ságvári (5. 7): őfelsége herceg elvtárs. — Tapolcai kertmozi (8): Hívd a férjem találkára. — Népkerti szabadtéri mozi (f9): Állami áruház. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): A magyar fotóművészet 125 éve. — Haller Stefánia festőművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Dr. Petró Sándor ma- gángyüjtejnényének bemutatója. — Libresszó (13—20 óra között): Gerő András grafikusművész kiállítása. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): A diósgyőri vasas képzőművész kör jubileumi kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottő- emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. — Massa-múzeum, Üjmassa, öskohó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 15-ös autóbusszal és a garadnai kisvasúttal.) — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri Vármúzeum: nyitva 10—13 és 14—18 óra között. (Megközelíthető az 1-es és 5-ös autóbusszal, valamint az 1-es villamossal.) , SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.44: „Haj. regő rejtem...” — 10.05: Műszaki, gazdasági könyvespolc. — 10.15: Dzsamile. Részletek Bizet operájából. — 10.49: öt perc dicsőség. Rádiójáték. Petőfi rádió: 8.05: Zenekari muzsika. — Közben 8.45: Külpolitikai figyelő. — 9.00: A zenekari muzsika folytatása. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Televízió: 9.00: Ebédszünet. Balyó Mária riportja. — 9.35: Üdv a kapitánynak! Lengyel film. — 10.30: Állatorvosok. — 10.50: Kis- filmek. — 11.35: „Életet az éveknek!” (Ism.) I A Miskolci Mezőgazdasági Gép- l javító Vállalat alkalmaz: eszter- <: gályos, marós, lemezollós, villanyhegesztő, gép- és vasszerke- ! zeci lakatos szakmunkásokat, to- , vábbá esztergályos, lakatos és i öntő munkákra betanított munkásokat. Ez évben felszabadult, fentiekben említett szakmákra kezdő szakmunkásoknak 7,50 Ft- tól 8,50 Ft-ig terjedő órabért biztosítunk. Ezen felül alkalmazunk női munkaerőket betanított mun- |i kákra, valamint férfi segédmun- ?! kásokat. Bérezés megegyezés szerint. Váltóműszakban (3 műszakban) dolgozók részére a kollektív szerződés értelmében váltómü- szaki pótlékot biztosítunk. 44 órás t munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Miskolc. Besenyői út 10. sz. Fajtiszta kéthónapos boxer- kutyák eladók. Bádogos u. 4. Sárga és csíkos boxer-kölykök igényesnek eladók. Megtekinthe- , tők szombat, vasárnap egész nap. Miskolc, III., Batthyányi sor &