Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1970-06-24 / 146. szám
Gyors apadás a Tiszán Az elmúlt éjszaka nem adott munkát a gáton dolgozóknak. A kisebb-nagyobb záporok nem emelték meg a folyók vízszintjét, mindenütt gyors apadásról tájékoztatták a vízügyi igazgatóságokat. Egy kisebb árhullám Szolnoknál nyolc méternél nagyobb vízállással tetőzött, de ez már nem jelent veszélyt a települések számára. Szegednél is javult a helyzet, a szakemberek szerint rövidesen hozzákezdhetnek a magasított gátak bontásához, ugyanis az új árhullám már nem okozhat különösebb problémát a védőknek. Barátságvonat Moszkvába Ma hajnalban 320 munkás, tsz-tag és hivatalnok utazott megyénkből a Szovjetunióba. Az MSZBT és a Hazafias Népfront barátságvonatának utasai tíz napig ismerkedhetnek majd Moszkva, Kijev, Leningrad nevezetességeivel. »» Magad uram, ha szolgád nincs” Nyugdíjas építőmunkásokat keresnek Megalakult a Lakásszövetkezetek Karbantartó Társulása Gondos előkészítő és szervezőmunka után megalakult a Kilián-délen a Lakásszövetkezetek Karbantartó Társulása. A törvényes rendelkezéseknek és a várható igényeknek megfelelően kidolgozták a működési szabályzatot, amit az alapító tagok egyetértéssel hagytak jóvá. A társulás elsősorban nyugdíjas dolgozókat alkalmaz, s megfelelő kereseti lehetőséget — havonta körülbelül 1000 forintot — is biztosít a számukra. Mindenekelőtt épitőipari, szakipari és épületgépész szakmunkások jelentkezését várják. Kezdetben 10—15 dolgozó felvételére van lehetőség. A Kilián lakótelepen mintegy kétezer szövetkezeti lakás karbantartási, felújítási terheit vállalja a társulás, amelynek szervező bizottsága már az alakuláskor azzal a kéréssel fordult a Miskolci Ingatlankezelő Vállalathoz, hogy a Kilián-délen levő kazánházhoz tartozó betonozott telephely egy részét adják át a társulás részére. E kérést a MIK elutasította azzal az indoklással, hogy ott kirendeltséget akar létesíteni. A társulás a városi tanács illetékes szerveihez fordult segítségért, remélve, hogy ott megértésre, támogatásra talál. A MIK-től is ezt várták; ha nem is végleges megoldásként, de remélték, hogy ideiglenes jelleggel hozzásegíti a társulást az indulás kezdeti nehézségeinek leküzdéséhez. Ma reggel 6 óra 25 perckor az ÉPFU emelödaruja földmunkagépet szállított a miskolci főutcán. A gépmonstrum beleakadt a selyemréti vasúti felüljáró vasszerkezetébe, és az lelökte a daru platójáról. A daru gémje ugyanakkor nekiütközött a felüljáró mögött a villamosvezetéknek és elszakította. A Miskolci Közlekedési Vállalat elektromos szerelői két perc múlva már a helyszínen voltak, s megkezdték a helyre- állítási munkálatokat, hogy a közlekedési csúcsidőben bekövetkezett zavart mihamarabb elhárítsák. A villamosközlekedés 7 óra 10 perckor ismét megindult. Addig autóbusszal igyekeztek megoldani az utasszállítást. (Ágotha felv.) A bizalmiak munkájáról Ülést tartott a* SZMT elnöksége Ma délelőtt ülést tartott az SZMT elnöksége. Elsőként a szakszervezeti csoportok és a bizalmiak munkáját értékelték. A jelentést megelőző vizsgálat azt mutatja, hogy az egyes csoportok, illetve a bizalmiak munkájában főként színvonalbeli különbségek vannak, egyébként egyre jobban megfelelnek az alapszabályban előírt feladataiknak és többnyire jól gyakorolják hatáskörüket. Ott. ahol területileg is megoszlik egy-egy csoport, a közösség szakszervezeti élete nehezebben mérhető. Az üzemekben egyébként az üzemi, szak- szervezeti demokrácia általában jól érvényesül. A gazdasági vezetők is pozitívan nyilatkoznak a szakszervezeti csoportok munkájáról. Ezután a szakszervezeti tanfolyamok egyéves tapasztalatairól adott számot az SZMT agitációs, propaganda és kulturális bizottsága. Mit várhat a miskolci háziasszony a piacon? Napfényes napok ígérete (Folytatás az 1. oldalról) A szerdai piac tehát nem váltotta be a hozzá fűzött nagy háziasszonyi reményeket. Kétségbeesésre azonban nincs ok. A kereskedelem és a Miskolc környéki termelő gazdaságok szerint:,ami késik, az nem múlik". Sokáig a hideggel párosult csapadékos idő volt a primőrök legnagyobb ellensége. A néhány napos száraz kánikula azonban szinte megmentette a helyzetet. A meteorológia (bár ez egyszer igaza lenne) átmenetinek jósolja az újabb záporokat, de a meleg már marad. És ha így lesz, akkor valóban gyors javulás várható a zöld- ség-gyümölcscllátásban. A MÉK csoportvezetője, Magos András például a következőkkel biztat: — Hejőpapiban megmenekült az uborka. A hideg, esős napokon már-már úgy látszott, hogy ki kell szántani, de most már 30—40 vagon- nyi mennyiségre számíthatunk a község háztáji gazdaságaiból. Ha minden jól megy, már ma 100 mázsát szedhetnek belőle. Mezőkövesd környékén és a Takta- közben szépen fejlődik a borsó. Napi 150 mázsa az ígéret. Jobb lesz a most érő, úgynevezett germersdorfi cseresznye minősége is. A Nagymiskolci Állami Gazdaság repülőtéri üzemegysége üzeni: — Zöldségkertészetünket helyrehozta a meleg. Ha fel tudjuk szedni, akkor minden mennyiségben szállítunk sárgarépát és petrezselyemgyökeret, s a fóliasátrak alatt érik már a paradicsom, húsosodik a zöldpaprika is. A felsőzsolcai Szabadság- harcos Tsz áruelosztója. Kanizsai Sándor a következőket mondja: — Ha marad a meleg, nem lesz többé „csökött” a paprikánk. Magához tért a fejes káposzta, a kel és a karfiol is. Megkezdtük az újburgonya ásását. Ebből napi 40 mázsát ígérhetünk. Mai szállításunk: 1000 fej saláta, 200 —200 kiló kel és karfiol, 5000 karalábé, 100 kiló fejes káposzta, 100 kiló paradicsom, 800 hegyes- és 500 darab tölteni való paprika, 15 mázsa újburgonya. És jóval biztat a sajóhíd- végi Rákóczi Tsz körömi kertészete is. Az üvegházban és a fóliasátrak alatt most már szépen fejlődik minden. A szerdai piacra többek között tízezer darab hegyespaprikát küldtek. Bízunk az ígéretekben, s reméljük, hogy a hét végi piacon valóban könnyebben, s főleg olcsóbban telik meg a kosár. (dt) Az iskolákba most iparosok járnak A városi tanács az idén 15 millió forintot költ az iskolák felújítására. A munkálatokat a nyári szünidőben végzik el. A Petőfi Sándor kollégiumban az építők kicserélik az ajtókat, ablakokat és újraburkolják a homlokzatot. A Közgazdasági Technikum régi épületében már megkezdték a belső felújítást és átalakítást, és még ebben az évben megteszik az előkészületeket a jövőre felépülő új tornaterem építéséhez. A Hámán Kató leánykollégiumban az idén a konyha épületét építik újjá és átalakítják gáztüzelésűre. A Herman Ottó Gimnáziumban már a tanítás ideje alatt megjelentek a munkások, hogy a karbantartást időben befejezhessék. Még kevés az orvos9 zsúfoltak a rendelők Javítják az egészségügyi ellátást Ózdon Elfogadták a DIGÉP pályázatát Megkezdődött a kongresszusi verseny Özd évek óta visszatérő egyik legsúlyosabb problémája az orvoshiány. A 377 ágyas kórházban pillanatnyilag kilenc segédorvos, a tizenegy felnőtt- és öt gyermek-körzetben egy-egy körzeti orvos, két üzemorvos, négy fogorvos, egy KÖJÁL-szakorvos és két iskolaorvos helye nincs betöltve. A város vezetői régóta foglalkoznak ennek a súlyos problémának a megoldásával és valószínű, hogy az elkövetkező években a megépülő új egészségügyi létesítmények, a korszerűbb rendelők az eddiginél jobban vonzzák majd a pályakezdő és szakorvosokat egyaránt. Elutaztak a szamosszegi gyerekek A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat e hónap elején elvállalta 21 szamosszegi gyerek gondozását. Most, hogy Szamosszegen újból megindult az élet, a gyerekek a Mátészalkai Fmsz autóbuszával hazautaztak. A Diósgyőri Gépgyár, amely elmúlt évi munkájáért elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, a mostani évvel kezdődően megpályázta A szocialista munka vállalata címet. A pályázatot a Kohó- és Gépipari Minisztérium, valamint a Vas-, Fém- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége elfogadta. A kitüntető cím elnyeréséhez szükséges feltételek egy részét az MSZMP ősszel sorra kerülő X. kongresszusa tiszteletére indított szocialista munkaversenyben szeretnék teljesíteni a gépgyáriak. A vállalat valamennyi gyáregysége és főosztálya kidolgozta már a kongresszusi versenyvállalásait, t Eredményes szereplés esetén ezek az egységek és főosztályok A szocialista munka egysége, üzeme és főosztálya címet nyerhetik el. Részt kérnek a feladatokból a gépgyári szocialista brigádok is. Eddig több száz újítás beadását, 6744 mázsa különféle anyag megtakarítását, 20 millió forint értékű egyéb megtakarítást vállaltak a többi között. Eddig 4677-en jelentkeztek politikai oktatásban, 678-an szakmai továbbképzésben, 407-en állami oktatásban való részvételre A város 11 körzeti rendelője közül három korszerűtlen, elavult épületben működik. Az elkövetkező években tehát a körzetek szám szerinti növelése mellett az elavult rendelők helyébe is újat kell építeni. 1973-ban kezdenek hozzá a két felnőtt, két gyermek körzeti rendelőből, egy csecsemő-tanácsadóból és egy terhes-tanácsadóból álló egészségügyi központ építéséhez, az úgynevezett Várkony negyedben. A régi kórház épületében is új körzeti rendelőt alakítanak ki és még a IV. ötéves terv ideje alatt a városközpont is kap felnőtt- és gyermekrendelőt. Jelenleg Ózdon egy körzeti orvosra 3500 beteg jut, ezerkétszázzal több, mint az országos átlag. Az új rendelők építése mellett az is csökkenti a rendelők zsúfoltságát, hogy az új gyermek-körzetek létesítése után nemcsak hat, hanem 14 éves korig tartoznak ide a gyermekek. ózd egészségügyi hálózatának fejlesztési tervében egy 144 ágyas ideg- és elmeosztály építése is szerepel. Ha ez az osztály elkészül, megszervezhetik az ideggondozó munkát, és az eddiginél korszerűbb körülmények között működhet az alkoholelvonó szakrendelés. Természetesen a krónikus orvoshiány megoldásához egymagában az új rendelők építése még kevés. Szükség van az eddiginél több orvoslakásra is, hiszen a szabad orvosválasztás rendszerében csak így tudják a városba „csalogatni” a szakembereket. FELHÍVÁS ! Értesítjük az UTAZÓKÖZÖNSÉGET, hogy az autóbuszközlekedés fejlesztése és kulturáltabbá tétele érdekében június 24-én az 1, 1/A, 1 KN, 1 gyors és 21-es járatokon, 26-án a 12, 14, 24-es járatokon ki- kérdezéses (utasinterjú) FOSIG A LOMSZÁMLÁLÁSI tartunk. Felkérjük az utazóki^önséget, hogy pontos válaszaival — saját érdekébai is — a forgalomszámlálás sikerét segítse elő. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT MISKOLCI TERVEZŐ VÁLLALAT P. É. Különbségek Szombat délután. Belvárosi tejbolt Miskolcon. A kiszolgálók ráérősen, jókedvűen beszélgetnek. Néhány vásárló türelmesen vár a pult előtt. Kinn már lóg a vihar lába. Aki a sorban a legelső, köhent egyet. — Mit tetszik? — Két liter jegyes tejet. S megkérdezném, patront nem tartanak-e? — Elég kicsi a helyünk, nem akarunk felrobbanni. Különben is tejbolt vagyunk. — Kávét mégis árulnak. Az sem tej. — Patront nem tartunk és kész. Nem elég ennyi? — De igen. Egyébként nem kifogásoltam, csak megkérdeztem. . * Ugyanazon a szombaton. Színhely az iménti tejbolttól alig több mint száz méterre, egy fűszer-csemege üzlet. — Étolajat és patront kérnék. — Patronunk sajnos nincs. De látom a tejes kandlijat..'. — Ó, a tejet már megvettem máshol. Ne haragudjon... — Miért volna ez baj? Legyen máskor is szerencsénk... r p.