Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1970-06-24 / 146. szám

Újabb lakások a Győri kaimban A múlt héten adtunk hírt arról, hogy a Győri kapui új lakótelepen 130 otthont ad­tak át az építők. A jövő hét elején ismét műszaki átadás­ra- kerül sor: 87 tanácsi ren­delkezésű és 43 szövetkezeti lakással készülnek el. Ezek az otthonok néhány hetes ki­egészítő munka után lesznek lakhatók. „Hűtik“ az aszfaltot A kánikula beköszöntésé­vel megjelentek a locsolóko­csik a város utcáin. A Mis­kolci Köztisztasági Vállalat négy locsolója naponta — vasárnap is — 280 ezer liter vizet öntöz a gőzölgő aszfalt­ra. A kocsik főleg a főközle­kedési utakon és a belváros utcáin, terein permetezik szét hűsítő terhüket. y Tíz hétig tanulják a villamosvezetést a Miskolci Közlekedési Vállalat leendő ko- csivezetöi. Jelenleg nyolcán forgalmi, ketten műszaki oktatásban részesülnek. Naponta reggel 8 órakor, a csúcsforgalom után „ta­nulóvezető’’ jelzéssel ellátott szerelvényre ülnek és gyakorolják leendő szakmájukat. Tíz hét elteltével minisztériumi vizsgabizott­ság előtt adnak számot felkészültségükről, majd két hétig még felügyelet mellett dol­goznak, azután pedig már teljes értékű ve­zetőként vesznek részt a miskolci forgalom­ban. A turisták sajnálják, de kell a kő Miskolc árnyékában mS w Omassca Két hosszan húzódó bükki hegycsúcs hajlatába ékelődik be — Miskolc III. kerületé­nek városnegyede — a 313-as lélekszámú Ömassa. A kes­keny kis völgyben lapuló faluszerü települést rozsda­marta helységtábla jelöli. A kohászok leszár mazottai Ömassa hajdan kohójáról és vasolvasztó mestereiről volt híres. A kohászok utó­dainak jó része ma az erdé­szetben dolgozik. A garadnai istálló sötét kovácsműhelyé­nek levegője remeg a júniusi forróságtól. Az üllőn egy izzó csákányvas formálódik Me- zőfi István műhelyvezető pö­rölycsapásai alatt. — A fiatalok mind a vá­rosba mennek dolgozni — panaszolja az egyik kovács, a 63 éves Darvas Flórián. — A Nándi fiam is idén érett­ségizett és most az AKÖV- nél akar elhelyezkedni. — Az erdészeten kívül van-e más munkalehetősé­gük a fiataloknak? — Nem sok ... Az istálló sarkában két muraközi ló ropogtatja a szénát. — Javítják a szekeremet — magyarázkodik Szín Béla fogatos, hogy dologidőben miért van bent a faluban. házak közé szorított temető­ben sincs már hely. A „kívülállók” szemével A 24-es számú ház tera­szán gyerek fekszik a baba­kocsiban. Fölötte felhőkben keringenek a legyek. — Nem volt pénzünk a vá­rosban lakásra, ezért Ómas- sán olcsón megvettük ezt a házat — meséli Kenyhercz Ti vadamé. Kenyhercznc az omassai büfé vezetője volt. Most szü­lési szabadságon van. A férje a Diósgyőri Gépgyárban la­katos. A „kívülállók” szemé­vel méregetik környezetüket. — Egyetlen szeméttároló sincs a faluban. Többnyire a patakba szórják a hulladé­kot. Hetente egy alkalommal van orvosi rendelés. A kis vegyeskereskedésbe csak másnaponként hoznak jegyes tejet — összegezik észrevéte­leiket. A falu közepén egy pók­hálóval befont, törött ablakú művelődési ház áll. Egyesek azt mondják, azért, mert a tévével nem lehet konkur- rálni. Mások szerint csak az­óta nincs klubélet Ómassán, amióta Alberti István KISZ- titkár megnősült. Ömassa a város központ­jától mindössze 25 kilomé­terre van. A buszok műszak- váltáskor járnak ide. Télen pedig fel sem bírnak menni a keskeny, kanyargós hegyi Megették a hegy felét — A nagykőmázsai hegyet a mai napig siratják a turis­ták. Amikor az első szik­latömböket kirobbantottuk az oldalából, még sokan jár­tak ide — mondja Szihalmi Pál, a tapolcai kőbánya üzemvezető-helyettese. —Aki nem sajnálta a fáradságot és felmászott ide a csúcsra, Európa összes erdei virágai­ból gyűjthetett csokrot ma­gának. A robbantások felszabdal­ták a turistacsapást, most sárgásbarna sziklafal mered Miskolcra. Virág helyett arany A kő, amit itt bányásznak, cement- és mgszalapanyag. Az építőanyag manapság aranyat ér. A nagyobb ter­mésköveket családi házak építéséhez viszik szerte a megyébe, a cementet és a meszel mindenüvé az ország­ba. Három műszakban eszik, fogyasztják a makacs hegyet a gépek, fagyos télben és for­ró melegben. A sót izzadó csákányos kőtörők kései uno­kái ma is nehéz körülmé­nyek között dolgoznak. Igaz, hogy a hegy oldalát robba­nóanyaggal lazítják és úgy robbantják szét a lehullott nagyobb kődarabokat is, de marad még embert próbáló munka bőven. Amikor lesza­kad ötvenezer tonna a hegy­ből. megmozdul a környéken a föld, száz méterekre röpül­nek a fejnagyságú kődara­bok. Lógnak a kötélen A lerobbantott kőfal alatt csak a tisztogatás után lehet dolgozni. A kőbányászok kö­telet erősítenek a derekukra, s aláereszkednek 40—50 mé­ternyire a csúcsról, hogy csákánnyal, rudakkal lepisz­kálják a meglazult tömbö­— Néha 50 fokra is fel- melegszik a levegő a káni­kulában, ahogy a sziklára süt a nap — magyarázzák —, valósággal megégeti az ember bőrét, ha nem vigyáz, és nekicsapódik a falnak. Segítenek az óriások Buday Elemér művezető­höz gyakran fordulnak pa­nasszal a környék lakói egy- egy robbantás után. — Esztendőn át sok az üvegeztetni valónk, pedig a töltet sohasem több a meg­engedettnél. A munka meg minket is hajt, kevesebbet nem érdemes leszakítani egy­szerre a hegyből. A turisták egykori nagy­kőmázsai paradicsomát már félig megették a baggerek és az óriás dömperek. Ezek a szállítógépek ötször annyit bírnak el, mint a hagyomá­nyos dömperek A heggyel csak így bír az ember, az óriások segítségé­vel. Amit ebből a bányából 18 év alatt kitermeltek gépi erővel, azt a régi kőbányá­szok 200 évi munkával sem tudták volna kifejteni. NAGY JÓZSEF Angliában többszörös ikerszülési hossz tört ki, amely meghazudtolja a sta­tisztikusokat, akik az ötös­ikrek születésének esélyét 1:20 millió arányban álla­pítják meg. A londoni Queen Charlotte Kórházban megszülettek a Hanson-ötös- ikrek, majd a Letts-hatos- ikrek. Sőt Letts asszonynak hetesikrek születését jósol­ták. azonban csak hat gyer­mek jött világra, akik kö­zül az egyik rövidesen meg­halt. 1969 elején Sheila Thorn asszony hatosikreket szült, akik közül azonban három nem élte túl az el­ső heteket. Azelőtt meddők voltak A „hossz” -t egy Gona­dotrophin nevű csodagyógy­szer, egy fogamzás-elősegítő készítmény váltotta ki. amelynél még nem sikerült a százszázalékos ellenőrzés. Például a londoni Univer­sity College klinikán, ahol a Letts-hatosikrek születtek, negyven olyan asszonyt ke­zeltek Gonadotrophinnal. akik azelőtt meddők voltak. Gyermekvonat a Balatonra Az év második felére 8 ezer SZOT-beutalót kapott Borsod megye. Tájegységi megoszlásuk is kedvező: sok balatoni, Duna-kanyari üdü­lőjegyet vehetnek igénybe a borsodiak. Legközelebb július máso­dikén indul az első nagyobb csoport a Balatonra. Nyolc­száz utasa lesz ennek a gyer­mekeket szállító gyorsított személyvonatnak, amelyik átszállás nélkül viszi a kis üdülőket kéthetes nyaralásra Zamárdiba, Balatonszabaöi- ba. Kétszáz kislány Ormánd- pusztán tölt el két hetet. A gyerekekkel, akik közül háromszáz miskolci, orvos is utazik, a kísérők pedig peda­gógusok lesznek. A miskolci gyerekeken kívül Kazincbar­cikáról, Ózdról is utaznak csöppségek a balatoni vo­nattal. Tizenöt esetben a kezelés pozitív eredménnyel járt és ezek közül négy anya ké • szülhetett fel többszörös szü­lésre. Jelenleg további negy­ven asszonyt kezelnek ugyanezzel a gyógyszerrel, úgyhogy még nagyobb szá­mú ikerszülést lehet megjó­solni. Eddig ötös- vagy hatos- ikrek születése biztos ga­rancia volt a szülők és gyer­mekek jómódjára, habár a bevételek ma már nem olyan magasak, mint annak idején a híres kanadai Dion- nes-ötösikrek esetében vol­tak, akiknek 1955-ben. ami­kor nagykorúak lettek, egyenként negyedmillió sváj­ci frankot fizettek ki. Egyébként a Dionnes-ikrek szörnyű réklámzsivajban él­tek, és orvosuknak, dr. Allan R. Dafoe-nak apjuk ellen pereket kellett indítania, hogy ne használja ki őket túlságosan és legalább a magánéletüknek egy kis ré­szét mentesíteni lehessen a reklámtól. A különböző angliai ötös­ikrek szülei kivétel nélkül szerződést kötöttek újság- konszernekkel, amelyek egész életükben honor^jjsnot biz­íj házakat nem építhetnek A település pihentető csöndjét nagy néha a közeli kőbánya robbantása zavarja meg. — Nyári hónapokban 80— 90 ezer forintot forgalmazok — mondja Bérezi László, a falu egyetlen vegyesboltjá­nak vezetője, Ömassa lakó­bizottsági elnöke. A falu délelőtt üres, az emberek munkában vannak. A hűvös üzletbe egy csirke sétál be. Bérezi kihessegeti, majd folytatja: — Mikor a busz végig­megy Ómassán, az egész falu porfelhőbe borul. A faluban körülbelül 70— 80 család él. Az ómassai kis házaknak nincsenek portái. A szigorú mértani pontos­sággal kiparcellázott szűk völgyhajlatban új házakat már nem építhetnek. Még a tositanak számukra. Az ötös- iker-üzletnek ezt a fajtáját akkor tudjuk megérteni, ha arra gondolunk, milyen kü­lönkiadásokra lehet kilátás. Ötösikreket vásárolt a Daily Mirror A Thorns-hatosikreket, akik közül csak három pna- radt életben, a Woman, női folyóirat „vásárolta” meg, míg a Hanson gyerekeket a Daily Express szerezte meg. A Daily Mirror viszont a Letts-ötösikreket biztosította magának. Minden bevétel­ből, akár cikkről, sorozatok­ról vagy reklámhonoráriu­mokról var Szó. a szülőket és az ikreket egész életük­ben részesedés illeti meg. Az egyedüli híres ötösik­rek. akik sohasem bocsát­koztak üzleti tranzakciókba, az argentínai Diligentis gyer­mekek voltak, akik 1943-ban születtek. Apjuk gazdag volt és a Dionnis-féle reklámo­zástól annyira irtózott, hogy minden óvintézkedést meg­tett aa ilyesmi ellen. úton... SZÁNTÓ ISTVÁN Szúnyogfészek a Sajó holtága Csaknem minden évben végeznek szúnyogirtást- a Sajó holtágán, a régi víkénd- telep közelében. Az árvizes területeken ugyanis óriási számban jelentkeztek az apró vérszívók. A szúnyoginvázió ellen az eddig használatos Holló—10 elnevezésű szer helyett az idén hatásosabb anyagokat vetnek be. Műkő terasz a Péteri borozó előtt Parkosítás a Szentoéteri kapuban Az Üt- és Vasútépítő Vál­lalat júr.ius végére parkjsit- ja a Sicentpéteri kapui 'szol­gáltatóház környékét. A 4 és fél millió forintba kerülő munkálatokat eddig hátrál­tatta az esős időjárás. Az üz­letház mögötti, 120 kocsira méretezett parkolóhelyet e hét közepére aszfaltozzák le. A Katowice előtti díszme­dencét az Országos Szakipari Vállalat műkövesei csempé- zik ki. A Péteri borozó kör­nyékének rendezési terve a napokban megváltozott: a borpincébe vezető lépcsőlejá­ratot műkő terasszal egészí­tik ki. Kemping-palack A Miskolci Gázmüvekhez megérkeztek a lengyel tu­rista gázpalackok. A Vágó­híd utcai telepen megkezd­ték mind az egy-, mind a félkilogrammos palackok cseréjét. „ Ügyeskedők a buszmegállóban Amikor garázda magatartásról beszélünk, legtöbbször véres vere­kedésre, részeg tivornyázásra gondolunk, pedig a törvény szerint minden közmegbotránkozást okozó cselekedet garázdaság. Hát ne­künk múlt szombat este a tapolcai buszmegállónál volt okunk a megbotránkozásra. Ami történt, nem súlyos bűncselekmény, de bűn­tett a közösség ellen. Este fél tízkor már száz-kétszázan várakoztunk az igen ritkán köz­lekedő 2-es buszra — a „karámban”. Végre megjött az autóbusz, le­szálltak a városból érkező utasok, majd, mielőtt a busz beállt volna az indulási helyére, felszállt rá előbb csak négy-öt, majd több akkor érkező vagy a „karámon” kívül várakozó fiatal. Amikor mások is látták, hogy nem szállítják le ezeket az embereket, kedvet kaptak ők is, és zsúfolásig mcglőltötték a még mindig az érkezési helyén álló autóbuszt. A kalauznő felszólítására senki sem hagyta el jog­talanul elfoglalt helyét, nem hallgattak rá, visszafeleseltek neki. Végül a busz vezetője is közölte, hogy addig nem indul el, míg ezek az utasok le nem szállnak a járműről. A bent ülők újból figyelmen kívül hagyták a felszólítást, és tovább nevetgéltek. A GA 16—89 rend­számú autóbusz végül is kb. 15 perces várakozás után elindult, s a már hosszú ideje szabályosan várakozók lemaradtak, míg az „élel­mesek” kényelmesen hazautazhattak. Ahogy többen elmondták, az eset, sajnos, nem egyedi, gyakran történik hasonló. Mi hát a megoldás? A közlekedési vállalat állítson a nagyforgalmú pontokra forgalom­irányítót, aki intézkedésével meg tudja akadályozni az ilyen eseteket! Nem történik meg az eset akkor sem, ha a várakozók egységesen fellépnek a garázda fiatalokkal szemben. (—ős) Szülési csúcsteljesítmények és reklámjuk Egy fogamzás-elősegítő szer következményei

Next

/
Oldalképek
Tartalom