Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-16 / 63. szám
♦ Egy műszakban 12 mázsa ruhát szárít és vasal a Patyolat Vállalat gőzmángortója. A iavaszias idő megnövelte a forgalmukat, a gyorstisztító szalonban például naponta 250— 300 ruhái vesznek át a korábbi 150—180 helyett. (Ágotha felvétele) Antik romok a névjegyen Épül a diósgyőri városközpont Három épületet már alapoznak A névjegy múltja századokra nyúlik vissza. Az a feltevés, hogy Perzsiából származik, az újabb kutatások következtében megdőlt. A mai névjegyhez hasonló kártyákat először Velence gazdag kereskedő-arisztokra-- tál használták a 13. században. Velencéből egész Itáliában elterjedt s alakja közben egyre kisebbedett. A díszes kivitelű névjegyeknek Franciaország volt a hazája, ahol a barokk, a rokokó, majd XIV. Lajos korának stílusjegyeit hordták magukon. A neveket pásztorjelenetek, gyermekképek, tájképek, antik romok, városképek, allegóriák vették körül, rézmetszéssel készültek s a korabeli grafika becses termékei. A múlt század közepén a névjegy készítésénél a rézmetszet szerepét a litográfia vette át, de hamarosan feltűntek a nyomtatott és dom- bornyomású névjegyek is. A század elején ismét megkísérelték a díszes névjegyek feltámasztását, de nem sok sikerrel. A mai névjegy szolid kiállítású, kartonra nyomott nyomtatvány, amelynek jó kivitelét a szép betűtípus és a gondos nyomás biztosítja. Érdekes kiállításban gyönyörködhetnek ezekben 'a napokban a DIGÉP műszaki házába látogatók. A vállalat Nők Klubjának tagjai közszemlére tették ki azokat a tárgyakat; szatyrokat, ruhákat, kardigánokat, amelyeket hétfői foglalkozásaikon készítettek. Egy hét múlva dönt a szakszervezet Elkészült a nyereségrészesedés elosztásának új elvei alapján átdolgozott kollektív szerződés-tervezet a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Hétfőre minden építésvezetőségre, munkahelyre eljutnak a tervezetek. A javaslatok figyelembevételével a szakszervezeti tanács a jövő héten határozza meg a módosított terv végleges formáját A másik kiállítással az új hivatalház bejáratának előcsarnokában találkozhatnak a vállalathoz látogatók. Ez a DIGÉP 25 éves fejlődéséből mute4: be — színes felvételeken — érdekes epizódokat dokumentumokat A diósgyőri Táncsics télutón' az országút jobb oldalán hatalmas földkupacok hívják fel magukra az autóbuszok, villamosok, gépkocsik utasainak figyelmét. Aki közelebb megy, láthatja, a földhányások között már folyik a muAka, alapoznak az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Éles Sándor, a vállalat termelési főosztályvezetője pedig arról számol be, hogy a szemmel láthatóan is hatalmas munka, az új Diósgyőr városközpontjának építése, jó ütemben halad. Határidő előtt Az ÉÁÉV-nek a városi tanács tervosztályával kötött szerződése értelmében a lakótelep első húsz, egyenként tízemeletes lakóházának alapozását és az ehhez tartozó közművesítési munkálatokat 1971 közepére kell elvégeznie. Az ütemezés szerint az első négy épület alapozásával ez év szeptember 1-re. a következő néggyel november végére, s a fennmaradó kettővel az év végére kell elkészülniük. A munkálatcár nagyon jól haladnak, öt épületnél a földmunkákat, háromnál pedig már az alapozási munkákat végzik. Ha így haladnak továbbra is, bizony alaposan lerövidíthetik a szeptember 1-1 első határidőt. Munkában a Schwing- szivattyú A gyors és minőségi munkát egy különleges nyugatnémet gép, a Schwing-beton- szivattyú segíti. A házgyári épületelemek miatt ugyanis úgynevezett „dobozalápokat” kell készíteni. Ezekbe a nagy teljesítményű, termelékeny nyugatnémet betonszlvattyúval nyomják be a betont. A szakemberek szerint a házgyári elemek rendkívül érzékenyek a süllyedésre, a legkisebb mozgásra is. Éles Sándor szerint az általuk készített dobozalapok tökéletesen megfelelnek majd a célnak, teljes mértékben biztonságosaknak tekinthetők. Korszerű közművesítés A lakótelepeiméi sokszor bonyodalmat okozott — Miskolcon is —, hogy a közművesítéssel utólag, vagy a ma- gasépftkezéssel egyidőben kellett bajlódni. Ez történt még a Győri kapunál is. ahol > u BÁÉV es az EAEV nem egyszer egymást zavarta a munkában. — A diósgyőri városközpont építésénél talán először történik majd meg, hogy mire a BÁÉV is kivonul a terepre, mi már készen leszünk a közművesítéssel — tájékoztatott a főosztályvezető. — Ez mindkét vállalat, és az építkezési határidők betartása szempontjából is rendkívül kedvező. A munkával itt is jól haladunk, s őszintén remélem, a továbbiakban sem lesz semmi baj. Miskolc lakói is remélik. De elsősorban az a háromezer család, akik itt lelnek majd otthonra egy-kéjt. év múlva. NY. I. Mosolygó történelem A tirannus füle Aristippos (i. e. V. szd.) görög bölcs egy barátja részére kegyelmet kért Dionysios siracusai tirannustól. Midőn a filozófus látta, hogy Dionysios nem akarja meghallgatni, a lábaihoz borult, s úgy könyörgött, mire a tirannus megadta a kegyelmet. Ezt követően Aristip- posnak a barátai szemére vetették ezt a nagy megalázkodást, amely nem méltó egy filozófushoz. Aristippos így felelt: — Hát nem tapasztaljátok, hogy ennek a tirannusnak a lábán van a füle? Ami kimaradt a tervből Andre Hercule de Fleury (1653—1743) bíborosnál, XV. Lajos francia király miniszterénél, egy napon megjelent Charles de Saint-Pierre abbé és égy különös munkáját, a „Projet de paix perpétuelle"-t (Az örök béke tervezete) nyújtotta át neki. A bíboros, aki az emberi indulatok és a politika alapos ismerője volt, elolvasta az abbé munkáját S amidőn Saint-Plerre újból jelentkezett, Fleury így szólt hozzá. — Nagyon csodálkozom, hogy a legnyomatékosabb bevezető cikkelyt kihagyta írásából. — Hogy-hogy? — Elfelejtett egy sereg misszionárust küldeni minden fejedelemhez, akik jeles tervét azok szívébe oltanák. A Nők Klubjában készült 1944-et írtak... Nemcsak az időjárás volt kegyetlen azon a télen, a harctéri események is közelről érintettek bennünket, hiszen a háború már országunk területén dúlt. Nem jellemezte többé a németek hadviselését a támadó harcmodor, s szertefoszlott a náciknak a Wehrmacht r»irn- buszáról alkotott legendája. A hadijelentésekben a kitérő „elszakadó hadmozdulatokról” olvashattunk, melyről Göb- bels doktor olyan ragyogóan értekezett egykor a „Das Reich” hasábjain... Meddig tart még...? Hiszen hatodik évébe lépett az egész világot átfogó küzdelem s az emberek milliói aggódva várták a szövetséges hadseregek felmentő alakulatait. Éveken át mindenki irtózott attól, hogy a frontra vigyék. Sztálingrád óta lényegesen változott a helyzet, s az emberek tudatába mindinkább fordított előjellel került a háború: nem mi megyünk a harctérre — a front jön el ide, hozzánk... — Achtung...! Achtung...! Légiriadó Miskolc...! És jöttek is... a Royal Air Force és az USA „Liberátor” bombázói. s majd később, a harctér közeledtével, az orosz légiflotta kötelékei is, jelezve a nagy idők előestéjét, hogy végleg bezárult a kör... s a szovjet hadsereg történelmi misszióját teljesítve, megkezdte hazánk felszabadítását. A lakosság tömegesen rohant az oltalmat ígérő avasi pincékbe ... mi is ..., s miután a fasizmus éveiben törvényen és jogon kívüli személyek voltunk, akikkel „nem kell elszámolni ...”, a sárga karszalagra mutatva, ironikusan kérdeztem: — Mi is bemehetünk? — Mi az, hogy bejöhetnek? Maguk is épp olyan emberek, mint mi vagyunk, s különben sem tart már sokáig... — mondotta egy kis fiatalasszony. Íme, az első emberi szó ebben az embertelen világban, kezd már derengeni... * — Egy... kettő... bal... jobb... mit suttog ott az a banda a sor közepén? — ordította vészjósló hangon a keretlegény. — Ugye, már nagy légények vagytok, hogy jönnek az oroszok, ne féljetek, mi majd gondoskodunk róla, hogy nem éritek meg... 1944 júniusától a nagy tüzérlaktanyában gyűjtöttek ősz- sze bennünket, ahol Nemes Tivadar hadnagy volt a parancsnokunk, aki ezekben a gyászos időkben is megőrizte emberi méltóságát, s ezzel megmentette tiszti becsületét. Mikor jön már a megváltás órája...? Társaimmal szinte naponta elemeztük a harctéri helyzetet. Finnország kilépett a háborúból, Románia letette a fegyvert, Bulgária felszabadult, Olaszországban a partra szállt egységek észak felé nyomultak, az angolszászok az Ardennes-ekben harcoltak..., s A DH felszabadulási pályázata Soha többé! az oroszok Kelet-Poroszország felé meneteltek... A Harmadik Birodalom kapuját döngették a szövetségesek... Miután októ bel- 2-án elvezényeltek, nem tudok hű képet adni Miskolcnak az ostrom alatti Idegállapotáról, a nyilasok rémuralmáról, akik mintegy 150 bajtársamat végezték ki Létrástetőn, s kiknek halálhörgése megrendítő zenei aláfes- wst adott a halálba indulók gyászos seregének. De élményekben így is gazdag voltam... A történelem példás ítéletét láttam a nácik visszavonulásában, Buda hegyeiben, a Dunántúl szelíd lankáin, a borsodi iparvidéken és az Alföld végtelen rónáin zúgtak a repülőgépek, dörögtek az ágyúk, új korszak hajnalát hirdetve: „Egyik ember annyi, mint a másik.. „Túlélni a vészkorszakot...!” — ez volt minden vagyam. Hogy ismét szabadon járhassak az emberek között, keretlegény és SS-katona őrizete nélkül. A sors különösen kegyes volt hozzám... A véletlen érdekes szimbólumaként, a fegyintézetéről híres Duna-parti városban december 8-án nyertem vissza szabadságom. Bajtérsaimmal a kirendelt keretlegényt leitattuk, majd lefegyvereztük, s már láttuk az orosz ágyúk torkolattüzét, hallottuk a gépfegyverek ropogását, s miközben a T—31-esek a szabadság nyitányát dübörögték, meghatottan öleltem át az első páncélos katonát: „Tovaris... Tovaris... Zdarova Kraszni Armi...! Szpasziva prepuszhéj, Iván...!” * ...Az egykori munkaszolgálatos a Duna vonalától gyalog teszi meg a hóban a több napig tartó utat. Nem őrzi mór többé SS-katona, nem kell bujdosnia, s amikor Szihalomban, a repülőtér mellett megkérdi a szovjet őrnagy: „Dokument jeszt?” — kihúzza immár a zsebéből a sárga karszalagot, s szegényes szókincsével így válaszol: „Dokument jeszt... Én nyet fasiszta, jevri vagyok ..” Miskolcra érve a felszabadulás soha többé vissza nem térő élménye fogja el a lelkét, mikor a Szemere utcai nagy épületen nem látja már a félelmetes feliratot: „Geheime Stadt Polizei.” Aztán a frontvárosoan járva, eljut a Tiszai pályaudvarhoz, s látva a néhány szovjet tankot, odamegy, s eltűnődik, a szovjet hadsereg fegyverténye, amellyel városunkat felszabadította, csak egy a sok ezer közül..., hogy e városért meghalt több száz katona, csak egy csepp a tengernyi vér- özönben. S eszébe jut: Miskolc volt a hetedik hadtest területén a mllitarizmus központja, innen indultak a menetszázadok a Don-kanyarba, s a végtelen orosz mezőkre, hogy a „Deutschland über alles” jegyében feláldozzák életüket a hitlerizmus oltárán ... S elszorul a szive, ha arra gondol, hogy e város téglagyárából vitték utolsó útjukra, mindenükből kifosztva, s mindenkitől megszégyenítve, szülőjét és testvéreit, akkor még ismeretlen lengyel tájakra. És igen, e város utcáit járta a nagy drámai színjáték utolsó felvonásában, feltűzött szuronyú, csőre töltött puskájú keret legényektől kísérve... Még ma is visszhangoznak benne a kemény vezényszavak: Egy... kettő... bal... jobb... lelkében így oldódik most fel a sok évi szenvedés, s majd mikor az egyik járókelő meglátja, hogy az arcát könnyek szántják végig, odamegy és halkan megkérdi: — Mondja, rosszul érzi magát, fiatalember,..? „Memento móri...” — mondja az egykori latin példabeszéd. Most, hogy történelmi távlatot nyertek az eseményeit elmondhatjuk: az a rettenetes hitleri korszak arra tanít bennünket, hogy ne a gyűlölet, inkább a megértés legyen ezután vezérlő csillagunk..., s ne csak utólag és csak akko tud-iuk értékelni embertársainkat, mikor már csak a „cir- cum dederunt” gyászos akkordjait halljuk a ravatala felett... , I Miskolc, ie nagy múltú, kedves varos, nagy gyáraiddal, színes lakóházaiddal, kulturális intézményeiddel, ne legyei: többé felhős az égbolt lakóid felett..., s szívből kívánjuk, hogy testvérvárosoddal, a lengyelországi Katowicével egyetemben foglald el méltó helyedet a nap alatt... A 25. évforduló arra kötelez bennünket: fogadalmat tegyünk, hogy nem engedünk többé időt és teret a fasizmus átkos szellemének, középületeinken ne lenghessen többé horogkeresztes lobogó, s őszintén kívánjuk, hogy a demokrácia, a jogegyenlőség, az egyéni és társadalmi érvényesülés soha nem látott széles útja nyíljék meg e város minden polgára előtt, hogy ezáltal is érezzük, osztályosai lettünk egy olyan rendszernek, melyben a politikai és társadalmi határok nem választják el egymástól a szíveket. Huszonöt évvel ezelőtt, az embez-iség legsötétebb éjszakáinak évadján történt. Rég volt, igaz sem volt... Pedig igaz KARDOS GÁBOR Diósgyőr, Szervezet u. 57.
