Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928

lunkat, a növendékek vallás-erkölcsi és hazafias nevelését bizto­sítsuk, karoljuk fel szeretettel hivatásunkat, törekedjünk arra, nogy módszerünket mindig jobban tökéletesítsük ; egyöntetűen járjunk ©1, kartársi bizalommal és szeretettel viseltessünk egy­más iránt és ne feledkezzünk el arról, hogy emberé a munka, Istené azi áldás. Javítóvizsgálatainkat aug. 31-én tartottuk. Erre 9 tanuló jelentkezett. Egy tárgyból tett javítóvizsgálatot 7 tanuló, két tárgyból 2. Mind a 9 sikerrel állotta ki a javítóvizsgálatot. Beírások július 2-án és szept. 1. és 3-án voltak. Veni Sancte szept. 4-én, utána a fegyelmi szabályok ismer­tetése. Rendes előadások kezdete szept- 5-én. Az előadások február 10-ig rendkívüli megszakítások nélkül folytak. Ekkor azonban polgármesteri rendeletre kanyaró járvány miatt az iskolát 20 napra be kellett zárnunk. Szept, 7-én a növendékek résztvettek Mayer Antal apostoli kormányzó anyjának temetésén. Szept. 30-án szemvizisgálat. Okt. 31-én a Magyar Hét és a takarékos­sági akció ismertetése. A növendékek osztályonkint dolgozatot írtak a magyar ipar pártolásáról. A legsikerültebb dolgozato­kért a debreceni Ipar és Kereskedelmi Kamara könyvjutalom­ban részesítette Siposs Márta, Perényi Anna és Magyar Jolán tanulókat. Hazafias nevelés. Nagy-Magyarország visszaszerzése a fér­fiak feladata. De a férfi lelkére ki tud inkább hatni, mint a nő : az anya, a hitves, a testvér. Ez magyarázza meg, miért annyira fontos a nő hazafias nevelése. Arra törekedtünk, hogy leá­nyaink szeressék, becsüljék azt, ami magyar. Ezt a célt tartot­tuk szem előtt kirándulásainkban ; közelebb akartuk hozni szívükhöz a drága magyar föld szépségeit. Tanszerek és ruhá­zati cikkek vásárlásában a hazai ipart részesítettük előnyben. Október 6-án és március 15-én rendezett hazafias ünnepélyeink is azt célozták, hogy lelkes, tettre- és főleg áldozatrakész ma­gyar nőket neveljünk. Valláserkölcsi nevelés. Nevelő-munkánk célját az örökszép ének szavaival fejezhetnők ki : Közelebb, közelebb Uram, Hoz­zád ! — Valóban arra törekedtünk, hogy a gondjainkra bízott kis szíveket mindig közelebb vigyük az isteni Szívhez, mert aki Isten közelében él, meglátja Öt a kis hópehelyben éppúgy, mint a hegyóriásban ; Őreá talál az elhagyatottságban éppúgy, mint a boldogság napjaiban. Az élet sokszor tekervényes és ve­szélyes utakon vezeti az egyes lelkeket, azért akartuk növendé­keink tekintetét az örök Élet forrására irányítani, hogy abból mint erős reflektorból kapják meg mindenkor azt a fényt, mely eligazítja a helyes gondolkozás- és cselekvésben. A cél magasz­tos, az eszköz gyenge, a gyermek akarata, pedig ingatag. Az Úr­nak, mint Mesternek kezébe ajánlottuk tehát fáradozásunkat ; Hozzá a Változhatatlanhoz vezettük sokszor — minden hónap " 42 ••

Next

/
Oldalképek
Tartalom