Svetits-intézet római katolikus leányiskola, Debrecen, 1928
első péntekén és nagyobb ünnepnapok alkalmával — tanítványainkat. A húsvéti időben kétnapos lelkigyakorlattal készülhettek a szentségek felvételére. Minden tanítási órát is felhasználtunk arra, hogy növendékeinket gyakorlati keresztényekké képezzük. Tudva azt, hogy elelnálIhatatlan varázserővel hat a gyermeki lélekre a nyomtatott betű, féltő aggodalommal őrködtünk azon, hogy csak lelkületüket nemesítő, értelmi fejlettségüknek megfelelő könyveket olvassanak tanítványaink. Fegyelmi állapot. A fegyelmet illetőleg szomorúan tapasztaljuk, hogy helytelen fogalmakkal bír róla a gyermek, sokszor a felnőttek egy része is. Fegyelmezettségen értik az akarat és tehetség megkötését, megbénítását, a szabadság' igazságtalan korlátozását. Ezért elítélik ós a gyermek ellenségének tekintik azt, aki törvények közé akarja 'préselni, s meggátolni, hogy kitombolja magát. — Ha tisztában volnánk valamennyien azzal, hogy a fegyelem mekkora energia-forrás az egyes embernek, a család ós társadalom kezében, Diogenes lámpájával keresnők az alkalmakat, hogy ezt a kincsesbányát minél gazdagabbá tegyük. Nem a fegyelmezett lelkek sorából kerülnek ki a csalók, sikkasztok, erkölcstelenek, öngyilkosok. A fegyelmezettséget pedig nem lehet máról-holnapra elsajátítani. Naprólnapra, óráról-órára ki kell használnunk az élet által elénk sodort fegyelempróbákat. A gyermeknek kisebb dolgokban tanúsított engedetlensége, durcássága, kényelemszeretete, udvaritlansága társai, vagy a cselédek irányában, semmiképpen sem tekinthető csekélységnek, melyért nem érdemes a hangulatot megrontani. Aki az életben cédrus akar maradni, melyet a vihar meg nem tör, annak csak egy lehet a tanítómestere, Az, aki így ajánlja az önfegyelmet : „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát !" Kisebb kihágásoktól eltekintve, talán meg lehetnénk elégedve növendékeink viselkedésével. Kicsik, és hibáik is azok. De nő a gyermek ós vele a TOSSZ is. Örömünkre, és hisszük, hogy növendékeinknek is nagy lelki megelégedésére szolgálna, ha a szünetet ily értelemben is gyarapodásra használnák fel. Testben és lélekben erősebben, fegyelmezettebben szeretnők őket viszontlátni. Abból az indítóokból, hogy minden szülő és tanuló megismerje az intézet rendszabályait, azokat itt is közöljük. Tanulmányi előmenetel. A fegyelmezettség folyományának is nevezhetnénk. Kivételesen kevés az a tanuló, aki idejének okos felhasználásával, kitartó szorgalommal eleget nem tud tenni azoknak a követelményeknek, melyekkel vele szemben fellép az iskola és a család. Ha tehát a gyermek megszokja kicsi korától, hogy apró kötelességeit lelkiismeretes pontossággal teljesítse és pedií akkor is, iha ez önfegyelmezósbe, lemondásba kerül ; ha örömet talál a munkában : feltétlenül haladást tanúsít évről-évre. Eszerint a tanulmányi előmenetelben tapasztalt hanyatlás komoly gondolkozásra bírhat. Kutatnunk kell a 43