Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1939

4 A harc ma is folyik : két anya verseng egy gyermekért. Vájjon ki fog közöttük igazságot tenni ? És ez az igazságtevés lesz-e olyan bölcs, mint a Salamoné ? Nem fog-e inkább a gyermek kettéhasításával járni ? Ha őszinték akarunk lenni, meg kell állapítanunk, hogy ma többékevésbbé minden keresztyén gyermek ilyen sorsban él. A két versengő anya : az állam és az egyház. A nagy kérdés pedig ismétlődik: kié a gyermek ? Melyiknek van joga : inkább joga, legújabban már: kizárólagos joga a gyermekhez, tehát melyik intézheti több hivatottsággal, vagy éppen szuverénül a nevelést ? Mindkét anya felsorakoztatja a maga érveit. Az állam így szól : A gyermek nevelésében elsőrenden az a fontos, hogy kitűnő állampolgár váljék belőle, tudatában és gyakorlatában legyen mindazoknak a kötelességeknek, amelyeknek, teljesítésével az államcélok mind békében, mind háborúban lehetőleg maradéktalanul, ,,totálisan" elérhetők legyenek. Ennek egyik fő előfeltétele a nemzet tagjainak teljes fizikai felkészültsége, ami viszont érthetővé teszi, hogy ma az állami nevelés hovatovább minden országban katonai arcot ölt. Csakhogy az állam élete földi lét, céljai pusztán léte határáig terjednek. Látja ezt az egyház és így szól : az ember nemcsak a földi hazának polgára, hanem a mennyeinek is. Létének értelme és célja túlterjed e föld határain. Ki kell tehát lépnie e földi lét szük korlátainak békahorizontjából, és igaz emberségének felismerésével transcendens síkban kell keresnie és megtalálnia létének és elhivatottságának egyedül igaz értelmét és helyes magyarázatát, azt, hogy Isten örök munkatervének osztályosa és munkása lehet itt e földön. A személyes földi lét e drága többletének felismerését és megszerzését csak az egyházi nevelés képes biztosítani. Ha pedig ez hiányzik és az embert csak földi célokra szorítjuk, elveszti igaz emberségét, és a bestialitás fog benne túlhatalmasodni, ami hiú és önző zsarnoki ábrándok rabságában a földi dicsőség mámorát kínálja, a fizikai lét kiteljesedését, cserébe a lélekért, az igazi életért. Ezért a nevelésre mégis csak az egyház jogosult, vagy kizárólag, vagy legalábbis döntő befolyással. íme, kedves hallgatóság, a több évszázados vita, a párhuzamos sínpáron haladó kétféle célkitűzés ! Kié legyen a gyermek ? Ma éppen olyan időszerű a kérdés, mint akár két-háromszáz évvel ezelőtt ! Meg kell azonban állapítanunk, hogy idők folyamán az állami kormányzatban jelentkező világnézeti változások, illetve módosulások a kétféle merev álláspont között bizonyos ideig tartó kompromisszumos megoldást eredményeztek. így nálunk a XVIII. század második felében Mária Teréziánál, aki elsőnek tette Magyarországon öntudatosan államivá az iskolaügyet, de ugyanakkor annak elszántan római katolikus világnézeti hátteret és alapozást adott. Majd később ugyancsak egybefonódik a kétféle irány a nemzeti liberalizmusban, amely úgy gondolkozott, hogy minden vallás lényegileg egyforma lévén, a nevelésbe mindegyik beviheti ugyanazt az ideális tartalmat — addig, amíg a természetes fejlődés útján az egész nevelés és oktatás nem válik magától államivá. Kitapintható a kompromisszumos állapot ma is, amikor sok vonatkozásban, bár — mutatis mutandis — a Mária Terézia-féle elgondolás