Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1938

Az iskola és a „teremtési rendek." Tanári testületünk első módszeres értekezletén elmondotta Szele Miklós vallástanár. A „teremtési rendek" (Schöpfungsordnungen) fogalmát a dialektikai teológia, főleg Barth és Brunner híres vitája állította az érdeklődés központjába. Ezek azok a „rendek", melyek lehetővé teszik az ember számára, hogy a felbomlást, a káoszt elkerülje. Ezek Isten müvei, teremtményei, melyekben az ő örök akarata megy végbe. Friedrich Gogarten mondja (Politische Ethik) : „Az állam az a rend, mellyel az ember biztosítja létét ama romboló erőkkel szemben, melyek az ő saját bünö? valójából származnak, s melyek az ő létezését állandóan fenyegetik. A rendek célja, hogy az emberi életet egymásra-utaltságában és egymás-általmeghatározottságában megőrizzék, ama belső sátáni tendenciával szemben, hogy rendetlenné váljon és felbomoljék." Ezekben „folyik le a mi valóságos életünk, ezekhez tapad egzisztenciánk, ezekben szolgálunk egymásnak és Istennek" (Magdalene von Tiling).

1 Ilyen rendek : a család, az állam, az egyház. Ezek megfelelnek az emberi egzisztencia teológiai fokozatainak. Az ember — állapítja meg M. v. Tiling (Schule und Evangélium, I. Ig. 10), a humanisztikus idealizmus fennhéjázásával szemben, melyszerint az ember „teremtő személyiség" és az emberi szellem az istenséggel azonos — az ember „teremtett lény".

2 Az ember — folytatja tovább Gogarten — „teremtett és elbukott lény".

3 De a keresztyén hívőnek még tovább kell folytatnia : az ember teremtett, elbukott, de Jézus Krisztusban megváltott lény. A család ősi, eredeti, bünesetelőtti „teremtési rend" (I. Mózes 2, 24); Isten országa is innen veszi analógiáját: a mennyei Atyának és gyermekeinek örök boldog életközössége (Luk. 15, 24). Az állam az elbukott ember rendje, akit csak erőszakkal, akarata ellen lehet az emberi együttélés, a civilizáció és kultúra földi feltételeinek tiszteletben tartására kényszeríteni. Ezért viseli az állam a fegyvert nem ok né'kül, Isten rendeletéből (Róm. 13, 1 kk.). Az egyház a megváltott, 1 L. Nik. Balca: Die Bedeutung Gogartens und seines Kreises für die PSdagogik der Gegenwart. 1934. 65—66. 1. 2 I. m. 55. 1. 3 „Az autonom, önelégült ember helyébe, ki már nem hisz Istenben, mert önmaga lett a maga istenévé, a teremtett és teljesen elbukott ember lép, akinek minden lehetősége hiányzik, hogy önmagától és önmagából, a humanitás határain belül, a megváltóhoz és Istenhez elérkezhessék. Mert az elbukott ember és Isten közt áthidalhatatlan szakadék tátong." (I. m. 105. 1.)