Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

lé Bár a népies elemek bevonulása a költészetbe az átalakulásnak csak egyik jelensége, már is észlelhetjük a különbséget a régi, eszményi költészet és az uj között. Láttuk, hogy az uj költői irány megjelenésekor a kritika terén is voltak még képviselői a régi szellemnek, nem csodálhatjuk, hogy akadályokat gördítettek a népies sajátságok elterjedése elé. Az eszményiség hívei előszeretettel fordultak a múlthoz ; ezért fájlalta a régi kritika fő szócsöve, a Honderű

1 a népiesség elterjedésekor, hogy a közönség „makkal beéri, mikor mannát is kaphatna", azaz csikósokról olvas, mikor a múlt dicső hőseiről is olvashatna. Az eszményiség hívei irtóztak a költészetben a magyaros, népies, szóval közönséges kifejezésektől; ezért emlékeztetik Császárt, az említett Honderű főmunkatársát, Petőfi kifejezései rögre

2 s ezért gondolja, hogy ilyen kifejezés, mint ,,De azért nem csüggedünk ám, aki lelke van" Petőfinek is okvetlenül arcpirulást fog okozni. És hogy a régihez, a megszokotthoz való ragaszkodás miatt milyen nagy volt az elkeseredés az eszményiség hívei közt a népiesség elterjedésekor, jellemzi a következő kifejezés : „teljes barbárság fenyeget betörni és elnyelni irodalmunkat" ; a népies költészetet „betyárirodalomnak" nevezik és bánatosan állapítják meg :

3 a nivellatio szelleme, gyűlölet minden iránt, mi felettünk áll, az eszmék anarchiája, szóval a demokrácia kapott uralomra az irodalomban, miként a társaságban is. De hiába hangzott fel a maradiak táborának tiltakozása, nem tudták megakadályozni, hogy a kritikusok újabb nemzedéke ne fogadja örömmel a népköltészet pártolását és a népies sajátságok megnyilvánulását a műköltészetben. A költészetben észlelt ezen változásnak a helyesléséhez két felfogás vezette a fiatal kritikusokat; az egyik felfogásban a kor demokratizmusának, a másikban a kor nemzetiségének megnyilatkozását érezzük. 1 1847: nyárutó 3. 2 Ferenczi: Petőfi Muzeuin. a Honderű : 1845 II. 41. /