Református Dóczi leánygimnázium és internátus, Debrecen, 1912

14 Mit gondolhattak reformereink, mikor észrevették, hogy eszméik átmentek a köztudatba, hogy lassacskán testet öltöttek és érezték a közönség legkülönbözőbb módon megnyilvánuló lelkesedését személyök iránt. Kossuth fáklyásmenetet kapott, Deák arcképét egy szabó kirakatában divatmintának használta, Széchenyit az újságok csak mint a ,,mi Széchenyinket" emlegették és az Újépület előtti fasort elnevezték Széchenyi ligetnek. Mit beszélhetett egymással Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, midőn egy este lakomára jöttek össze Csak egyet gondolhattak, csak egyet érezhettek : megerősödött a magyar közszellem átalakulása. És ezzel összefüggésben megváltozott a költészet ; meg kellett változnia, hisz Petőfi is jelezte : „A csalogány az alkony madara, Már vége felé jár az éjszaka, A hajnal közeleg, Most a világnak Nem csalogányok, Hanem pacsirták kellenek". * Amint a közszellem egyre jobban hajlott a demokratizmus felé, oly mértékben vált a műköltészetben is érezhetővé a népköltészet hatása. Ez abban nyilvánult, hogy műköltőink is megpróbáltak a népszellem költői alkotásaival hasonlókat írni. Már régóta megtaláljuk a népiesség nyomait a költészetben s a negyvenes évek előtti időben, nevezetesen a népdalok utánzásával kísérleteztek. A legügyesebb népdal-utánzó Czuczor volt, de még az ő költeményeiben is találunk minduntalan olyan sajátságokat, melyek a nem népies származást elárulják ; nála a juhászbojtár zeng, a mező selyem, a szerető gyöngyalak ; a dalíró nála sokszor előtérbe lép, tanácsokat osztogat : „Lám megmondtam, ne nézz félre, Ne nézz a kökényszeműre" és így árulja el a nem népies származást ; a népies alakokat úgy állítja sokszor elénk a költészetben, amint a való' É. 1845. 555.