Kereskedelmi iskola, Debrecen, 1887

I. RÉSZ. Bevezetés.*) Az időmérés alapja. — Kezdetleges időmérők. — Az év és nap felosztása az ó-kortól a jelenig. — Számrendszerek. — A tizedes számrendszer; ennek átvitele az idömértékre. Idő a lét alapja, tér a lét korlátja. A lét okait fáradhatatlanul fürkésző emberi ész időnek és térnek megismerésére mindenha törekedett. A végtelenség sejtelmes eszméje e törekvés méhében fogamzott, de mivel a végtelen idő és térrel szemben az emberi véges elme állott, hogy a mindenség e két alkatelemének felismerésére irányuló küzdelme ne legyen az egeket ostromló titánok sorsa, s mivel a véges ész a végtelenség ezen két elemét egészben véve felölelni különben is képtelen vala, már a legősibb korban részekre osztá az ember az időt és a tért. De nemcsak tudvágy, az anyagi létezés is kényszeritette erre a föld szülöttét. A napkelte, a dél, az alkony, az éj, oly tünemények, melyek változata már magában véve felköltötte a gondolkozó ember figyelmét. Az ember testi életével összefüggő változások pl. az étvágy, az álom jelentkezése pedig kényszeriték vala életműködésének a természeti jelenségekhez való viszonyítására. S igy a tér és idő részeinek mértékeivel élt az ember már akkor, midőn a föld ősvadonából kilépve kivált, mint a föld ura, a többi emlősök fajából. Azonban honnan vette mértékeit? — Attól nyerte, ki őt saját képére és hasonlatoságáre a föld porából alkotta. Az adott kezeire és lábaira 10 — 10 ujjat. S keze 10 ujján számította meg az ős ember, ki miveltség tekintetében a gyermekhez hasonlított, a keze ügyébe akadó tárgyakat. A természetes ember ezen méréseinél a tizedes rendszer, mint a természetadta eszközökön épülő, mint legegyszerűbb, határozottan kidomborodik. *) Felolvastatott a dubreczeni keresk. ifjúság egyletében.