Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1942

13 A klasszikus szellemű nevelés eme keveset méltatott hatásának mélyretekintő fejtegetése után megemlíjük — s napjainkban van ennek külön érdekessége is éppen a szónok származásánál fogva — Helfy Ignác véleményét, aki a magyar történeti fejlődés szempontjából ragaszkodik a klasszikus nyelvek tanításához: „A görög nyelvre nézve nem osztozom azok nézeteiben, kik a görög nyelvet a gymnasiumból ki akarják küszöbölni, még kevésbbé azokéban, kik a latint csak facultative akarják tanítani. De azt hiszem, hogy dacára annak, hogy a társadalmi műveltség századok óta igen nagy változáson ment át, az ó-classicus írók tanulmányozását igen sok ideig, sőt tán sohasem fogja művelt ember nélkülözhetni. A latin nyelvhez pedig nálunk azon speciális körülmény járul hozzá, hogy míg azt Európa bármely országában is elhagyhatnák, nálunk nem szabad, mert nagyon közel állunk még azon múlthoz, mikor összes közéletünk ezen a nyelven folyt; és lehetetlen elzárnunk ifjaink elől az útját annak, hogy akik nemzetük múltját tanulmányozni akarják, ne tanulmányozhassák a diariumokat és a corpus iuris-t, hol az le van téve." Tovább fejleszti ezt a felfogást Berzeviczy Albert, amikor rámutat fajtánk jellemvonásaira, melyek a realisztikus neveléssel nem volnának kielégíthetők. A Hermán Ottó-féle különvéleményre való utalással azt fejtegeti, hogy a görög nyelv száműzésével és a latin nyelv fakultatívvá tételével teljesen szakítanánk a humanisztikus képzéssel és merőben reális alapra fektetnők a tanítást. „Már pedig ilyen tanrendszerrel, megengedem, hogy sokat lehet egyes esetekben elérni, de azon célt, melyet Hermán Ottó képviselő úr is felállított, elérni, t. i. Magyarországban — ahol az ifjúság többségének határozottan a humanisztikus képzés iránt van nagyobb hajlama és fogékonysága — egészséges és természetes közoktatási állapotokat fejleszteni és még hozzá ifjaink jellemét is képezni, erkölcsi valóját megnemesíteni, ezen az úton nem lehet." Trefort miniszter is, ahogyan megvédte a reáliskolát a különféle indítványokkal szemben, éppen úgy síkra szállt a latin nyelv mellett is. A reáliskola védelmében — mint rámutattam — állandóan hangoztatta a kétféle iskolatípus szükségét. Ő a reáliskolákat úgy akarta, hogy a gimnázium vezető középiskolai típusát nem bántotta, csak a XIX. század új természettudományos világszemléletének is akart nevelő és kifejlesztő helyet biztosítani. Érvelésében minduntalan hangsúlyozza, hogy a klaszszikus iskolának a művelődés továbbadásában nagy hivatása van. Trefort egy beszédében így szállt szembe a klasszikus nyelvek ellenségeivel : „Megvallom, az egész vitát nem értem, annak jóformán nincs teste; mert ha egységes középiskolánk volna, hol tisztán a humaniórákra fektetnék a súlyt, ahol csak ezen egy úton lehet oktatni és nevelni az ifjúságot, akkor érteném ezen idegenkedést a klasszikai nyelvek, különösen a görög nyelv ellen. De ma annak nincs értelme, mert ott van a reáliskola, hol a classicus nyelvektől eltekintve, minden irányban lehet a felsőbb oktatásra előkészíteni." Ebben a nyilatkozatban igen érdekes érv lappang: a latin nyelv pozícióját a gimnáziumban azzal erősíti és bástyázza körül, hogy van reáliskola, tehát latinmentes középiskolai típus.