Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1941

^Nem zeinen&lé.SL a családban és. az isko/á/xia. A nevelés fogalmát és célját eddig sokan és sokféleképen határozták meg. Abban a legkülönbözőbb felfogásúak is körülbelől megegyeznek, hogy a nevelés minden esetben az ember testi és lelki fejlődésére irányuló hatás valami magasabb erkölcsi célzattal. Ez a hatás a gyermekkorban kezdődik és addig tart, míg az ifjú lelki fejlődése a nevelő szellemi fejlettségének fokát el nem éri. Amikor már ennyire öntudatosul, az önnevelés korába jut s ettől kezdve saját céljai, kialakult élet- és világfelfogása szerint kormányozza magát. Miután középiskolai tanuló a lelki fejlődésnek erre a fokára nem igen jut el, fejtegetéseinkből kikapcsoljuk azokat az autonóm hatásokat, amelyek az önnevelés korára esnek. A nevelés természetes és szükségszerű folyamat, mert mindnyájan apától, anyától származunk, azok gondozására szorulunk, velük együtt élünk, s velük együtt a legkülönbözőbb fejlettségű s a legváltozatosabb célú társadalomnak tagjai vagyunk. Ez az oka annak, hogy csecsemőkortól kezdve szülőknek s közelebb-távolabb élő környezetnek hatását mindnyájunknak szükségszerűen vállalnunk és türnünk kell. Ez a hatás pedig csak olyan lehet, amilyet a szülők és a társadalom, mint természetes nevelők, rólunk, a gondozásra, vezetésre szorulókról velük kapcsolatosan, akikhez hasonló fejlettségre fogunk növekedni, lelkükben hordoznak ; amilyen felfogást tehát a szülők a gyermekről, annak jövőjéről önmagukhoz és a társadalomhoz való viszony szempontjából alkotnak. A szülőknek és társadalomnak a gyermekre gyakorolt hatása tehát szükségszerű és állandó, a hatás iránya, vagyis a nevelő cél azonban időről időre azon társadalom szükségletei és céljai szerint változik, amelynek a nevelő és nevelt egyaránt tagja. A világ-, nemzeti- és neveléstörténet bizonyítja, a neveléstudomány pedig igazolja, hogy a nevelés célját bármily magas, az egész emberiség tökéletesedésére, haladására vonatkoztatott, egységes meghatározással igyekezzünk is kifejezni, annak tartalmát, irányát közvetlenül a családok, illetőleg a nemzeti társadalmak koronként fellépő éietfontosságú szükségletei döntik el. Az emberiség erkölcsi tökéletesedésére vonatkoztatott egyetemes nevelő gondolat tehát csakis a nemzetek haladásra irányuló vágyainak, törekvéseinek és céljainak munkálásán keresztül valósulhat meg. A nevelő cél ezért a nemzeti céllal mindig szorosan összefügg s a nevelő tevékenységnek végső fokon mindig annak eredményes megvalósítására kell irányulnia. A nevelés a csecsemő- és gyermekkorban kizárólag a családban, mint természetes központban zajlik le, majd az óvodától kezdve az iskolában újabb központja támad. Ettől kezdve a nevelés eredménye min-