Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1941

10 foka, képessége, élet- és világfelfogása határozza meg. Ez viszont attól függ, hogy magának a szülőnek lelki fejlődésére milyen nevelőhatalom volt elhatározó befolyással. Mai felfogásunk szerint nem kérdéses, hogy az egyén nevelése szempontjából mindenkor döntő tényező az a társadalom, amelynek ő maga is tagja, mert annak tagjává mindenki csak akkor lehet, ha kultúráját, szellemét, célját magáévá teszi, lelkileg beolvad, vele azonosul. A társadalom nevelő hatalma azonban mindig a közösség tudatában uralkodó célok és események szerint variálódik. Más szóval, a társadalom az egyén fejlődésére irányuló, de saját haladását is biztosító egyetemes nevelő célt időnként a testi és lelki élet legkülönbözőbb területeinek fokozottabb fejlesztésével, tehát nevelői részfeladatok elmélyítésével kívánja elérni. Egyszer a hit és az erkölcs, vagy a mindenki boldogítására hívatott egyetemes emberszeretet eszménye, máskor az állam mindent átfogó szervezete és ereje, újabban pedig a társadalom legnagyobb tömegét alkotó osztályok, sőt politikai pártok igénylik maguk számára a nevelőhatalmat ; vagyis a társadalom önfenntartása érdekében a velük kapcsolatosan kialakult, a köréjük csoportosuló eszmények igyekeznek a nevelés uralkodó irányát megszabni. Korunk szelleme azonban csaknem másfélszázados történelmi fejlődés alapján a faji és történeti kultúrközösségben, vagyis természetes, tehát felbonthatatlan szellemi és erkölcsi egységben élő, idő és tér által nem korlátozott s így az állam felett is álló társadalmi közösség : a nemzet kezébe adja a nevelőhatalmat. így lesz korunk uralkodó nevelő eszménye a nemzetnevelés. A nemzetnevelés nagy kérdései ma delejes áramként hatják át a magyar társadalom minden tagjának életét. Hatása alól nem bujhatik ki senki, mert a részvételt és a hozzá való alkalmazkodást a nemzeti lét sorskérdései parancsolják. Ma olyan időket élünk, amikor a legegyszerűbb, a leggyámoltalanabb magyar ember előtt is könnyen világossá lesz az egyén és nemzet, az egyes és az összesség összefüggésének, egymásrautaltságának, közös érdekeinek tudata. A törvények, az országos és helyi rendeletek egész sora lopja be, nem egyszer kényszeríti a nemzet szociális egységének felismerésére. És ebből önként következik az a belátás is, hogy mind a szülő, mind az iskola első és legtermészetesebb feladatának tekintse gyermekének a magyar nemzeti közösség számára való nevelését, mert egyedül ebben a közösségben találja meg életfeltételeit, általa érheti el egyéni jólétét és családi boldogságát egyaránt. A nevelés azonban, tapasztalásból tudjuk, a családban és az iskolában egyaránt a nemzet mindennapi életének folyton változó viszonyai között zajlik le. Annak problémaköre, hangulata nemcsak a tervszerű menetet és módszeres eljárást szakszerűen nem ismerő családi életre, hanem még a céltudatos tervvel dolgozó iskolára is nagy hatással van. Miután pedig a nevelés mindig a múlt és a jövő határmesgyéjén élő jelenben történik, különösen a családi élet körében döntő jelentőségű, hogy a sokszor egészen ellentétesirányú köznapi hatások, befolyások a szülők egészséges ösztönét meg ne rontsák, józan felfogását el ne térítsék a gyermek nevelését egyedül biztosító, szilárd alaptól: a mult időálló, nemes kultúrhagyományaitól. Ösztönösen meg kell érezniük és be kell látniok, hogy nevelésük biztos vezérfonala, gyermekük lelkifejlődésének s így jövőjé-