Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940

5 amikor évekkel később boldog dicsekvéssel írja le, hogy „az intézet a nm. VKM. gondoskodása folytán tüzelőanyaggal el volt látva". Természetes, hogy ezek az anyagi nehézségek nem egyik napról a másikra szűntek meg, az iskolai élet beszámolóiban még évekig nyomon kísérhető a pénzügyi válság. Az alapítványok elértéktelenednek, helyi nehézségekkel is találkozunk : „Alapjaink nagyobb része hadikölcsönben van a nagyváradi káptalan kezelésében, ezért ezek jövedelmei most nem nyernek kiosztást". A pénzhígítás emléke az az adat, hogy önképzőköri pályadíjaknál, jutalmazásoknál 100 koronáról többezer koronáig rugó összeget találunk. Ebben a sivár képben vigasztaló a társadalom felébredt lelkiismerete: „Jótékonyság terén az idei év is előállította a maga maecenásait". Kezdettől fogva ott találjuk az adakozók névsorát, a „magát megnevezni nem akaró" jótevő emlékét iskoláink újraéledő közösségében. Ha az anyagi nehézségek emléke átnyúlik az estzendők egymásutánján, még állandóbb az erkölcsi romlás megállapítása. Pénzügyi téren az iskoláknak nagy segítségére volt az állami gondoskodás (a községi reáliskola ezekben az években lesz államivá), de erkölcsi téren keveset használt a hivatalos rendelkezés és lassan mutatkozott az utasítások hatása. Itt csak az iskola oktató-nevelő munkájának állandósulása és zavartalan elmélyülése hozott eredményt. A lelkek zűrzavarában tanár és tanítvány a maitól nagyon eltérő életet mutat. Van olyan tanár, akiről a háború végén sem jön hír, a felfordult világban „nyomtalanul eltűnt", írja hazaváró iskolája. De olyanról is van feljegyzés, aki „pár napi itt időzés után egy levél hátrahagyásával az intézetet elhagyta". Az egészséges élet önszabályozó rendje nagyoknál és kicsinyeknél egyformán felbomlott. Gazdasági szegénység meg erkölcsi kifosztottság egyképpen zülleszt ezekben a közvetlen háború utáni években. Az ezt megállapító följegyzések hoí komor szavakkal ócsárolnak, hol megértőbb lélekkel panaszkodnak, öe mondataik mögött mindig érezhető valami elveszett értéknek a siratása. „A tanulmányi eredmény csak alig kielégítőnek minősíthető, a háború és a forradalom alatti mulasztások még nagyon éreztetik hatásukat, azonkívül a létfenntartás nehézségei is nagyon hátráltatták az előmenetelt". „Fegyelmi tekintetben nagyobb megnyugvás is kívánatos volna". Ezt mondja mindenki. „A nagymérvű szakadatlan lelki emotiók folytán a tanulóifjúság megdöbbentően nyugtalanná, idegessé lesz." „Magaviselet tekintetében ez évben is sajnosan éreztük, hogy társadalmunknak még mindig mutatkozó kóros jelenségei és a nem egészséges közviszonyok a felnövekvő ifjúságra is hatással vannak". Az elismerés hangját is mérsékeli ennek a szomorú örökségnek az érzete: „A magaviselet általában megfelelő volt, de még érezhetők voltak a háborúnak és a forradalomnak némely utórezgései". „A tanulmányi előmenetel és az erkölcsi magaviselet határozottan javult, az ifjúság laza fegyelme helyreállott és az intézetben oly szellem kezdett meghonosodni, mely ismét közelebb vitt bennünket a békebeli állapothoz." — próbál értéket és mértéket szabni ez alakuló világ egyik megfigyelője. A nagy bukás idején sokan még a „boldog béke" igézetében élnek és nem érzik, hogy „új szelek nyögetik az ősmagyar fákat", még csak nem is sejtik, hogy a régi világ többé nem tud békét és rendet szabni se lázas diáknak, se beteg társadalomnak. Ebben az időben Debrecennek és iskoláinak élete az ország más területén lévő iskolákkal egyező vonások mellett eltérőket is mutat. A szerencsétlen emlékű 1918-as forradalom és az utána próbálkozó proletár-