Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940
4 ményeiből csak legszükségesebbekre szorítkozunk, főkép a nevelő hatásokról emlékezünk meg, s a legfontosabb eredményeket emeljük ki. Itt csak utalunk arra, hogy nem lenne érdektelen e két évtized iskolatörténetének pontos feldolgozása. (A törvényes rendelkezések egymásutánja, a tanítóeljárás módosulása, a tanári testületek változása, az új tanár- és diák-eszmény kialakulása, a tanulók létszámának hullámzása, az iskolák benépesülésének körülményei, stb.) 3 A mostani nyugalmi állapot sok, volt nyugtalanságnak az eredménye és lehető fejlődésnek a csirája. Rövid próbálkozásunkban az iskolai munka nevelő célját tartottuk szem előtt, amikor a mai olvasónak az iskola tegnapi életét idézzük. Bármennyire rövidítjük mondanivalónkat, utalnunk kell azokra az állapotokra, amelyeket a világháború négy esztendeje teremtett az iskolákban. Bizonyosan tudjuk, hogy az itt idézett komor emlékek közösek az ország legtöbb iskolájának történetében, hisz egyetemes romlás kórképei, de azért ebben a vonatkozásban is vannak sajátos debreceni színek. Alig lehetett igazi nevelő munkáról beszélni abban az időben, amikor a legtöbb iskola hajléktalan volt. A debreceni iskolaépületeket is csaknem mind katonai célokra foglalták le. Az iskola idegen fedél alá szorult, tanár és tanítvány délutáni összevont előadásokkal kínlódott. Amikor a sebesült katonák és háborús intézők után a diákok újra elfoglalták hajlékukat, azt rettenetesen tönkrement állapotban látják viszont. Nemcsak az évek óta elmaradt tatarozás hiánya pusztítja kívül-belül ezeket a szükség-kórházakat, hanem az idegen lakók, az idegen lakók háborús lelkülete is. Évekig tart, amíg az iskolaépületek csak tanításra szolgáló intézetek lesznek, hisz a lakásínség, a vaggonlakók szomorú éveiben nem egyszer menekültek találnak bennük szállást. Mai szegénységünkben is elszomorítanak azok a feljegyzések, amelyek az akkori anyagi romlást örökítették meg. A darabokra szakadt ország gazdasági rendjének megzavarása elsősorban a tüzelőanyag beszerzésében támasztott legyőzhetetlen akadályt. Ezen a téren az iskolák hivatalos hatalma és lehetősége egymagában tehetetlen volt, a szülői ház segítségét kellett kérnie. Azt olvassuk, hogy az iskola tanári kara és a szülők együttese bizottságot alakított a tüzelőanyag beszerzésére. Ez a ,,fűtési bizottság" az iskolát nemcsak tanáccsal segítette, hanem anyagiakkal is támogatta. Sokszor nagyon „családias" megoldásról van emlékünk. ,.Kénytelenek voltunk a szülőket megterhelni és az ő jószívükhöz fordulni, kérvén őket, hogy aki teheti, november 13-tól december 20-ig küldjön naponkint egy-egy darab fát, vagy kevés mennyiségű szenet. Az igazgató tanulókkal nyilvántartatta a tanulók naponkénti fahozását s többször bement az osztályokba s buzdította a tanulókat a fahozásra. A nagy fahiány miatt még az intézetünk udvarán lévő régi akácfákat is mind kivágattuk" — mondja a beszámoló. Másutt köszönetet mond azért, hogy az „intézet fűtési költségeihez a szülők is jelentékeny összeggel járultak hozzá", s a tudnivalók között évi 800 korona fűtési díjra hívja fel a figyelmet. A fűtőanyag-tételét mint valami hallatlan kiadást könyveli el az az igazgató, aki ennek a szomorú időnek történeti emlékét akarja megörökíteni : „Ide jegyezzük az utókor számára, hogy fűtőanyagra töbt> mint százezer koronát költöttünk". Már nagyon rendezettek a viszonyok, * Ilyen szempontú tanulmány olvasható a szegedi középiskolákról Imre Sándor: Nevelésügyi Tanulmányok c. kötetében. (Szeged, 1934.)
