Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1940

11 tartalmát s merő külsőséggé válik" — panaszolja nem egészen alaptalanul az egyik értesítő. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a népszerűsítés mindig a mélység kárára kénytelen hódítani. Akkor egy kenyerétől megrabolt, fegyverétől megfosztott nép álmatag közvéleményét kellett nagy veszteségeire ébreszteni és nagy feladataira előkészíteni. Csak így vált lehetségessé, hogy a magyarság legégetőbb kérdéseire egyértelmű lett a felelet és egyetlen vággyá sűrűsödött ezeknek az éveknek nagynagy feszültsége. Érdekes lenne egybegyűjteni az idevonatkozó dolgozatok, pályatételek címét. Alig van olyan tárgy, amit valami módon ne kapcsolnának ehhez az „égető kérdéshez", olyan lecke, amelyik ne keresne utalást erre a fájó gondolatra. Irodalmi összefoglalás és erkölcsi önismeret, földrajzi tájékozódás és történelmi számonkérés egyformán jelentkezik ezekben az ifjú szivekből fakadt írásokban. Fölsorolás helyett csak mutatóba közlünk egy-két címet: Erdély a magyar irodalomban. — A magyar nemzet jó és rossz tulajdonságai történelmünk folyamán. — Mit ismerek csonka hazánkból ? — Mohács és Trianon. — A Felvidék nemzetiségi kérdése. — A magyar tudósok szerepe a fizika fejlődésében. — Ungarische Stoffe in der deutschen Dichtung, stb., stb. Érdekes munka volna ennek a húsz évnek „hazafias" nyelvét vizsgálat alá venni. Zsoltáros magasságok és kétségbeesettt kifakadások, bibliai képek és kurucos színek, ünneplő szárnyalások és lapos közhelyek, hagyományos formák jelentkeznek az iskolai beszámolókban is, valahányszor erről írnak. Ennek vizsgálata azonban eltérítene attól a céltól, hogy a trianoni évek nevelői munkáját, az ifjúságra tett hatását nyomozzuk. Minduntalan azt olvassuk, hogy más ezeknek az éveknek a diáksága, mint a béke itt-ott még visszasóhajtott gondtalanságának ifjúsága. Az egész magyar életre zsibbasztó gondok, anyagi nehézségek okolása mindennapos. „A nem elég kedvező előmenetel arra az anyagi szükségre vezethető vissza, mellyel most a tanuló ifjúságnak küzdeni kell," olvassuk egyhelyütt. Ennek a fiatalságnak az elveszett ország, feldúlt otthonok, az „A és B-listák" gondjai nem engedték meg, hogy csukott szemmel menjen el az élet megdöbbentő mélységei mellett, a maga tört reményű lehetőségei felé. „Felsőosztályos ifjúságunkban — ellentétben a háború előtti nemzedékkel — valahogy túl sok a felnőttek vonása. Ez az állandó keresés és nyugtalanság érezteti hatását a tanulmányi előmenetelben is." „Mit mond a szegény, a jövő, az elhelyezkedés gondjaitól már oly korán gyötört ifjúságunknak" az iskola ? — kérdi az egyik értesítő. Mennyi elhervadt életlehetőség hullott a trianoni évek sírjába ! Amikor erre az időre emlékezünk, csak kegyelettel és hősöknek kijáró tisztelettel gondolhatunk a magyar polgári élet akkor vívott nagy harcára, a névtelen magyar dolgozók millióira, akik nagy reményeket és kicsiny életeket veszítettek el az ország pusztulásával, a társadalmi élet bomlottságában. Mindenkinek észre kellett vennie, hogy „a ma fiatalságának sokkal nehezebb sors jut osztályrészül, mint a háború előtti fiataloknak." Mindenki érezte, hogy „nem arany, hanem acélifjúságra van szüksége" a golgotás magyar életnek. Mennyi biztató szó, nem egyszer önámító hit és jövőt féltő szeretet kellett ahhoz, hogy ez a fiatalság megtalálja ön-