Középiskolai tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma, Debrecen, 1936

23 Dr. Jausz Béla mb. igazgató és Dr. Szondy György r. tanár beszélt, majd az I. osztályból Csonka Mihály, Ercsey Ferenc, Hankiss János, az V. osztályból Nagy Endre és Varga László szavaltak, illetőleg mesé­ket vagy dolgozatokat olvastak fel. Május 29-én a hősök emléknapján a szót teljesen átadtuk ifjú­ságunknak, hogy egészen átélje a nap és eszme jelentőségét. Be­vezetőül ill. befejezésül a Himnuszt és a Magyar Hiszekegyet éne­kelték tanulóink. Nagy György István I. o. tanuló szavalt, majd Várady Szabó László V. o. tanuló olvasta fel emlékbeszédét. Utá­nuk Rostás György és Farkas István I. o. tanulók szavaltak haza­fias költeményeket. Az ünnepély jelentőségét és tanulságait Dr. Jausz Béla mb. igazgató foglalta össze. Június 1-én a magyar könyv szeretetére buzdítottuk az ifjúságot. Június 4-én a gyászos trianoni béke aláírásának évfordulóján az intézetre kitűztük a gyászlobogót, de külön is emlékeztettük e nap jelentőségére ifjúságunkat, melynek minden egyes tagja már Trianon után született. Június 5-én tornabemutató volt. Erről Értesítőnk más helyén számolunk be. Június 15-én volt évzáró ünnepélyünk, melynek során Dr. Jausz Béla mb. igazgató vázolta az iskola első évének történetét. 10. A tanulók egészségi állapota. Egészséges tantermek, egész­séges környezetben. Ez a jellemzője ideiglenes iskolánknak. A nagy­erdei villanegyed legszebb, leglevegősebb útján sikerült berendezni ideiglenes otthonunkat, amíg a vallás- és közoktatásügyi kormány­zat nem dönt a végleges iskola felépítése ügyében. Mostani iskola­épületünk már helyénél fogva is biztosítja tanulóink számára min­den időszakban a friss, egészséges levegőt. Az országos hírű kert­városrész virágos és falombos környezetébe az ifjúság eleven életét, vidám kedvét hozta iskolánk. — Amilyen egészséges iskolánk helye, épolyan tiszták, levegősek, jól fűthetők tantermeink is. — A szülők gondosságán kívül bizonyára a fentemlített tényezők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jelentéktelenebb eseteken kívül alig volt súlyosabb természetű megbetegedés. — Iskolánk intézményesen is védi tanulóink egészségét. Iskolaorvosunk, Dr. Elekes György, bel­klinikái tanársegéd február 25-én általános szemvizsgálatot tartott, melynek során egyetlen fertőző szembetegséget sem talált. — Ezen­kívül pedig lassanként azt az egészségügyi ellenőrzést óhajtanok bevezetni, amennyiben ez módunkban fog állani és a nagymélt. VKM. ehhez hozzájárul, amely Budapest székesfőváros iskoláiban az iskola­orvosi intézménnyel oly pompásan bevált. Ép ezért már az idén is minden tanulónk alapos általános orvosi vizsgálat alá került, és a megfigyeléseket az iskolaorvos a tanulók nevére külön-külön kiállí­tott egészségi ellenőrző lapra vezette. Ez a vizsgálat nem külsőleges tömegvizsgálat, hanem a tanulók kisebb csoportokra osztva a klinikai rendelőben teljesen beható vizsgálatban részesültek. Ezt a rendszert folytatni is fogjuk, s ekképen minden tanulónk, amíg tagja az inté­zetnek, mindvégig gondos egészségügyi felügyelet alatt áll. Amelyik tanulónál felmerül a szüksége, az iskolaorvos zárt borítékban érte­síti az intézet igazgatósága útján a szülőket az állapotról és szak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom