Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1942

DR. LINDENBERGER JÁNOS TÁVOZÁSA. Nehéz időben, a világháború utolsó, de legsúlyosabb megpróvróbáltatásai között, a Károlyi-forradalom és a bilsevista uralom borzalmai közepette adta nekünk az isteni Gondviselés támaszul és segítőül. Amikor már minden recsegett és ropogott körülöttünk, amikor külső és belső ellenség fenekedett ellenünk, amikor intézetünk fennmaradása is kétségessé vált, akkor hozta ide szeretettől, áldozatkészségtől, emberi és természetfölötti jóságtól áthatott szívét, hogy „mindenkinek mindene legyen". Intézetünket is, — mint a kai. leánynevelés egyik fellegvárát, — első perctől fogva gondjaiba vette. Mint a nagyváradi csonka egyházmegye helynöke, majd apostoli kormányzója és a Svetits alapítvány kezelője legfelső fokon irányította annak külső és belső életét. Fejlődését nemcsak éber figyelemmel kísérte, hanem bölcs előrelátással, reális körültekintéssel és nagy áldozatokkal hatalmas arányogban előbbre is vitte. Megértette az idők szavát és új iskolatípusokat nyitott: 1920-ban a 3 osztályú női ipariskolát, 1926-ban a leánylíceumot, mely aztán leánygimnáziummá fejlődött, 1940-ben az ipari középiskolát. Az új tagozatok befogadására új helyiségekről és a szükséges felszerlésről is kellett gondoskodni és az intézet egyre bővítette kereteit: 1925-ben az üresedésben levő váradi püspökség jövedelméből az ő kérelmére gr. Klebelsberg Kunó V. K. M. 1V

Z milliárd K-t juttatott e célra. Akkor az utcai részt meghosszabbították és ez egészre még egy emeletet húztak, 1927-ben megvásárolta a Szent Anna-u. 30. sz. házat és ennek a teleknek végében épült 1939-ben az új, teljesen modern, a hygienia legkényesebb követelményeinek megfelelő tornaterem, internátus és a légoltalmi óvóhely. De nemcsak az anyagi ügyeket intézte nagy hozzáértéssel és sikerrel, hanem az intézet nevelő-oktató munkáját is állandó érdeklődéssel figyelte. Az elemi, polgári és női ipariskolának igazgatója volt Több éven keresztül, míg a csonka egyházmegye kormányzatának sok gondja, baja, munkája el nem vonta az iskolától. A tanítónőképző képesítővizsgálatain mindvégig ő töltötte be az elnöki tisztet s így alapos betekintést nyert ennek a nagyfontosságú intézménynek az életébe és működésébe is. Sok végzett növendékünket álláshoz segített olyan időben, amikor a tanítónők évekig vártak a kinevezésre. És mindezt önzetlenül tette, csak Isten dicsőségét, Egyházának és Hazájának előmenetelét és az embereknek — mindig másoknak — javát keresve és szolgálva. Önmagát, saját személyének felemelkedését, anyagi elő:nyöket sohasem keresett. Hű követője, szíve képmása volt Krisztusnak, aki „körüljárt, jól cselekedvén", de az emberek hódo3