Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1940
20 dulását. Mikor a bevonulás örömmámoros napjaiban a lelkes hadsereggel a rádió mellől egymásután köszöntöttük a visszatért városokat, a sok szenvedésből felszabadult magyar testvéreinket a Hargitát, a Maros és Olt völgyét, a Békás szorosig — tanár és tanítvány lelkében feltört a vágy, hogy iazt a vidéket, melyet 22 éven át az ellenség hétfejű sárkánya zárt el előlünk, tavasszal megláthassuk. Ez a vágyunk, sajnos a nehéz közlekedési viszonyok miatt, nem sikerült. A reményt nem adjuk fel, csak elraktározzuk jövőre, talán őszre. Ezzel programmunk is szegényes lett. 1 i A VIII. o. növendékei debreceni zarándokcsapattal elsőnek mentek át Nagyváradra, hogy dicső Szent László királyunk templomában hálálkodjanak a nagy király segítségéért, az ő centennáriuma hozta vissza Erdélyt. Jún. 7 és 8-án pedig az intézet legkisebbjei, az I. és II. o. tanulói 50 főből álló csoportban rándultak át Váradra, hogy a város szép fekvését, gyönyörű templomait, főleg a székesegyházat, a fenséges épületekkel szegélyezett utcákat, főleg pedig a kedves váradiakat megismerhesse s végül, hogy a szomszédos Félix és Püspökfürdő környékét és jó vizét élvezze. De különös kiváltságban is volt részünk. Megtekintettük töviről hegyire a most is lakható várat, melynek vastag téglafalai dicső időkről, de az elmúlt török és román uralomról is regéltek. A székesegyházban, Szent Lászlő ereklyéje előtt buzgó imában nagy királyunknak ajánlottuk sokat megpróbált édes hazánkat, főleg a még fel nem szabadult Erdélyt. A gyermekek sok élménnyel és kedves emlékekkel gazdagodva, de fájó szívvel mondtak búcsút Váradnak. Május 1—12-ig tartó nemzetközi vásár kedvezményes útja felcsalta Budapestre a felső 4 osztály növendékeit 2 napra. A tanulmányútról a VII. oszt. egy növendéke számol be részletesen. Jún. 7-én a tanulósereg nagy része élvezte a nyári erdő kellemességét Gúton. Az osztályok tanulmányi sétái a tananyag rögzítésére szolgáltak. Az I-II. o. tanulói ősszel az erdőben, az intézet nyaralójában nézegették a fákat és erdei növényeket, a nyirábrányi vasúti töltés melletti árokban pedig a vízinövényeket. Jártak Benyáts Emil kézimunkaüzletében. Az V. osztály a temetőben, városi kertészetben, vasúti töltés mellett tanulmányozta a növényeket, de megnézte a kollégium híres könyvtárát is a VII. osztályosokkal. A VI. oszt. vegytani ismereteit a helybeli gáz-ecet-szikvíz- és szappangyárban mélyítette. A VIII. oszt. a "Déri múzeumot és a kisegítő iskolát látogatta meg. . i . v ! i ; ; \ : Budapesti üfunk. Egy verőfényes májusi napon lázas izgalommal készülődő kis csapat lepte meg a Budapestre induló vonat utolsó kocsiját. Telve voltunk szorongó várakozással, örömmel és nagy kíváncsisággal. Mégegyszer búcsút intettünk. A vonat nagyot