Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1934

amennyiben kiválogatja korának két nagy bölcseleti rendszeréből azt, ami természetének s meggyőződésének megfelel.

1 Ez a két bölcseleti rendszer: Epikuros és a Stoa rendszere. Epikuros bölcsetete bizonyos szempontból ellenkezik a Stoa tanaival; kiváltképen azért, mert a stoikus felfogás a valót a fogalommal azonosította. A stoikusok a létet gondolatnak vélték, ezzel szemben Epikuros a bizonyosságot érzéki észrevevésre, az észrevevést viszont az érzésre alapította, épen ezért az észrevevés mindenkor igazi, sohasem csalhat meg bennünket. Epikuros bölcseletében a hangsúly az ethikán, az erkölcsi felfogáson van, melynek célja: az embert gondolkodás útján boldoggá tenni. A kéjt, gyönyört (hédoné) tekintette a legfőbb boldogságnak. Ezt a boldogságot azonban nem annyira a pozitív élvezet, mint inkább a léleknek fájdalomtól való mentessége szerzi meg.

2 Szükségesnek tartotta azonban annak az erőteljes hangsúlyozását, hogy azért nem minden élvezet keresendő s viszont, nem minden fájdalom kerülendő. Ezt mindenkor megfontolandónak véli, mert többet ér: ha az ember okosan boldogtalan, mint ha oktalanul boldog. A boldogságnak fokozatai vannak ; a legfelsőbb fok : ha az ember a vágyat s félelmet nem ismeri. A legboldogabbak az örök valók, az istenek, kik azonban csak a maguk boldogságát élvezik s a világgal s az emberrel mit sem törődnek; világűrben élnek, a legfinomabb atomokból állanak s zavartalan boldogságot élveznek.

3 A stoikusok tanítása szerint az ember legelső feladata és életének egyedüli célja: hogy természetszerűen éljen s a „természet" fogalmát nem pusztán az ember egyedi természetére szorították, hanem kiterjesztették ezt az általános szabad természetre is. A stoikusok szerint az emberi cselekvés alaptörvénye így szól: élj a természet, vagyis a természetben nyilatkozó isteni törvény szerint.

4 Az ember legfőbb célja tehát inkább a cselekvésben, még pedig a természet szerinti cselekvésben rejlik; és épen ez az erény, hogy az ember a természet szerint él. Ha tehát az ember végső hivatása az, hogy a természetszerint éljen,akkor ezt fel is lehet cserélni az erény fogalmával s azt mondani, hogy az ember életének legfőbb feladata abban áll, hogy az erényre törekedjék, hogy erényes legyen,

5 Az erényen kívül az életnek minden előnye, java és minden hátránya, baja közömbös a bölcs szemében. Bölcs az, aki birtokában van az erénynek, épen ezért közömbös mindama javak iránt, melyek az erényen kivül esnek, mert tudja, hogy azok nem igazi javak. Közömbös előtte maga az élet is s mert bölcs, csak addig ragaszkodik hozzá, míg elviselhetőnek találja, sőt véget is vethet annak, mikor neki tetszik. Ennek a stoikus bölcsnek ellensége: a balga, aki nem közömbös a külső javakkal szemben; aki a heves szenvedélytől magát távol tartani 1 Vézner Károly:Szemelvények Qu.Horatius Flaccus műveíből.Budapest,1921.XVII. 2 Vézner i. m. XV. o. 3 Az „Ókori lexikon" nyomán, 652. s köv. old. 4 L. Horatius, Epist I. 10, 12 : Vívere naturae convenienter oportet, élj összhangzásban eszes természeteddel. Lásd Vézner i. m. XVI. 5 Stöckl-Répássy, A bölcselet története, Eger, 1882. I. rész 212, s köv, old. 6