Magyarok Nagyasszonyáról nevezett római katolikus leánylíceum, Debrecen, 1934

nem tudja, aki rabja az indúlatnak s a vágynak. Egyedül a bölcs szabad, mert mentes a szenvedélyektől s épen ezért boldog, valóságos király.

1 E két bölcseleti felfogás között látszólag áthidalhatatlan ür tátong. A valóságban, a gyakorlatban pedig nagyon is közel állanak egymáshoz, mert hiszen mindkettő az erény gyakorlására biztat. Epikufos követői a gyönyörben látják a legfőbb jót s az élet célját, melynek eléréséhez az erény, mint eszköz szolgál. A stoikus felfogás ezzel szemben azt hangoztatja, hogy ez az erény nem eszköz, hanem öncél.

2 Az már most a kérdés: mily álláspontot foglal el Horatius a két bölcselettel szemben. Sietünk megállapítani, hogy nem szegődött szolgai módon egyiknek szolgálatába sem. Elektikus volt.

3 Nem csatlakozott feltétlenül egyik bölcseleti iskolához sem; majd Epikuros követőinek, majd pedig a stoikusok elveiből választja ki azt, amit egyéniségével összeegyeztethet, amit helyesnek tart.

4 Fiatalabb éveiben kissé szűkkörü világnézetnek hódolt, melyből csak lassanként emelkedik magasabb álláspontra. Ifjú korában Epiku. ros követőjeként tűnik fel.

5 Kitűnik ez pl. Satiráiból (I. 5, 101.), továbbá Epistoláiból (I. 4. 16.). Igazságtalanság lenne azonban Horatiusról azt állítani, mintha e korában is csupán Epikuros könnyelmű felfogását dicsőítette volna s a stoicizmusnak ádáz harcosa lett volna. Hiszen Satiráinak első könyve (3, 2.) arról tanúskodik, hogy Horatius a stoikus bölcselet tanaival gyakran és behatóan foglalkozott, vagyis serényen érdeklődött utánuk.

1' Kezdettől fogva minden élvezetvágy-hangoz tatás ellenére (carpe diem. Carm. I. 11, 8.) komolyan foglalkozott a stoicizmus magasabb erkölcsi felfogást magukban hordozó tanaival s mindig többet és többet fogad el belőlük a maga számára,' mégis anélkül, hogy egészen szolgálatukba szegődnék." Már akkor kezdi becsülni a stoikus álláspontot; a fényűzést korholja, méltányolja a becsületet, az egyéni önérzetet, a mult hagyományait. Sőt beszél a földi dolgok múlandóságáról is s végűi a halálról, mely összes örömeink megfosztója. Lassanként távolodik eddigi önző álláspontjától s erkölcsi felfogása mélyebb, emberiesebb lesz.'

J A férfi kor delelőpontján túljutott Horatius még határozottabban foglal mindinkább állást a stoa magasabb erkölcsisége mellett. Ezt dokumentálja egyik ódája is. (II. 2.). Jóllehet élet rövidségének tudata a jelen örömök élvezését sürgeti a nyárspolgári bölcsesség szerint, Horatiusnak sikerült az aurea mediocritas elvének szem előtt tartásával ezen a veszélyen magát túlhelyeznie. Az aranyos középszerre törekszik 1 Horatius, Epist I. 1, 106 : ad summám: sapiens uno minor est Jove, dives : líber, honoratus. pulcher, rex denique regum. Vézner i. m. XVI. s. köv. v. ö. StöcklRépássy i. m 214. s köv. 2 Stöckl-Répássy i m. 212. old. 3 Teuffel i. m. 484. o. 4 Wirth Gy.: Szemelvények Qu Horatius Flaccus Műveíből.l3.o. Lásd az Ó-kori Lexicont is 945. old. Hasonló értelemben nyilatkozik Geréb is i. m. 13. oldalán, mikor ezeket mondja: „eklektikus módon, majd az epikureus, majd a stoikus iskolától kölcsönzi azt, ami csillapíthatja a szenvedelmeket, megnyugtat válságos órákban, s nemes, összhangzatos életre vezérel." 5 Teuffel, Geschichte der rőmischen Litteratur 484. old. « V. ö. Sat. Od. 2, 7. Od. 2, 2. 1 Epist. I. 1, 17. 8 V. ö. Teuffel i. m. 484. 9 Geréb i. m. 7. o. is hasonló értelemben nyilatkozik. 5