Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1928

51 seregek urának nevével. Mi is Isten nevével indulunk a harcba, hogy kivívjuk az emberi haladásnak, egyének és népek tökéletes­bülésének a boldogító győzelmét. * * * A zászló másik oldala magyar színekkel ékeskedik, nemzeti motívumokkal pompázik, közepén fénylik a két angyal által tá­mogatott, a magyar szent koronával borított nemzeti címer, az ezeréves magyar földnek és történelemnek ez a megszentelt jel­képe, mely annál szentebb előttünk, minél inkább akarja az ádáz végzet megcsonkítani és széttörni. E szent jelkép fölött végig­vonul és a zászlónak ezt az oldalát mintegy keretbe foglalja az a jelmondat, amelyben a zászló lelke nyilvánul, amely nemcsak a debreceni zsidó reálgimnázium éltető eszméit hirdeti, hanem — meggyőződésem szerint — az egész magyar zsidóságét is: „Ősi zsidó hittel, rendületlen magyar hűséggel." Ősi zsidó hittel tekintünk fel e felettünk magasló zászlóra: azzal az ősi zsidó hittel, amellyel Mózes a Szináj hegyéről hozta a tízparancsolatot, az emberi és isteni törvényeknek ezt a tökéle­tes összeségét, amely először tette az embert azzá, amivé a leg­tisztultabb vallás szerint is válnia kell: erkölcsi lénnyé, az isten­ség részesévé. Azzal az ősi zsidó hittel, amely Dávidnak, a zsol­tárköltőnek sugallta mindazokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek az ember és Isten viszonyát szorossá és bensővé teszik: a szárnyaló áhítatot, a sziklaszilárd hitet és a mélybesujtó bűn­tudatot, a porig alázkodó bűnbánatot. Azzal az ősi zsidó hittel te­kintünk fel e lobogóra, amellyel a nagy próféták: Ézsajás, Je­remiás és Ezékiel népük határain túl is oly meggyőzően hirdet­ték az Istennek egy voltát, az istenségnek tiszta szellem-voltát. A zászló magyar szinei és motívumai közzül szemünkbe su­gárzik és fülünkbe hangzik a jelmondat második fele: „Rendü­letlen magyar hűséggel." Az a rendületlen magyar hűség, amelyet mi is Vörösmartytól és az ő Szózatából, Aranytól és az ő Rendületlenül c. ódájából szívtunk szívünk vérébe és csontunk velejébe. Az a rendületlen magyar hűség, amely a zsidó származású költőknek: Kiss Józsefnek a „Naphoz", Szép Ernőnek „Imádság" c. költeményét sugallta, hogy az egyik legyen a magyar földnek, a másik a magyar népnek áradozó magasztalása. Az a magyar hű­ség, amely száz meg száz, polgári jogra még nem méltatott zsidó ifjat vitt a Kossuth izenetére a Kossuth regimentjébe. Talán még idegen névvel, talán még idegen anyanyelvvel, de önfeláldozó, szabadságért dobogó magyar szívvel. Az a rendületlen magyar hűség, amelynek parancsára a világháborúban tíz- meg tízezer magyar zsidó állott ki harcolni a magyar hazáért. Az a rendületlen magyar hűség, amelyet Ady Endre a föl­földobott, de mindig visszaszálló kővel oly csodálatos zseniáli­tással jelképezett és érzékeltetett. De talán mi, magyar zsidók 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom