Zsidó reálgimnázium, Debrecen, 1925

4 gyülekezetnek végeznie illett. Akik egy-egy ifjúsági isteni tiszteletet végignéztek és végighallgattak, akár amikor az előimádkozó egymaga énekelt egy az av horachamimba szőtt ősi, de magyar földön termett melódiát, akár mikor 300 ajakról egyszerre szálltak a kedusah felemelő hangjai, akkor ezek a nézők és hallgatók, tartoztak légyen hitközségünkhöz vagy nem, jöttek légyen helyből vagy messze földről, lehetetlen, hogy mélyen meghatódva, lelkükben megilletődve ne távoztak volna el a mi Kápolnási-utcai templomunknak egyszerű, kevés díszű falai közül, lehetetlen, hogy ne érezték volna, hogy az Úr lelke lakozik e falak között. Ha az 1925—26. iskolai év semmi egyebet nem hozott volna, mint az ifjúsági isteni tisztelet intézményét, akkor is azt kellene mondanunk, hogy ez az év gazdagon termett, a lelki vetésnek és a szívbeli szüretnek bőséges esztendeje volt. De amikor megemlékezünk az ifjúsági isteni tiszteletről, amely szombatról-szombatra, 1925 október 17-től egészen 1926 junius 26-ig minden héten egybegyüjtötte a hitközség mindhárom iskolájának százakra menő gyermekseregét, akkor nincs annyi elismerés és dicséret, nincs annyi köszönet és hála, amennyivel adóznunk ne kellene dr. Schlesinger Sámuel főrabbi úrnak, az ifjúsági isteni tisztelet megindítójának, szervezőjének, irányítójának és fentartójának. Valóban nem tudom, hogy a főrabbi úrban mit dicsérjünk inkább: a lelkes buzgalmat, a fáradhatatlan odaadást, vagy pedig az avatott hozzáértést és a józan mérsékletet, de annyi bizonyos, hogy mindezeknek a tulajdonságoknak társulniok kellett egymással, hogy az ifjúsági isteni tisztelet a zsidó reálgimnáziumnak mélyen gyökerező és pompásan viruló fájává lehetett. Készséggel juttatok az elismerésből és köszönetből méltó részt a főrabbi úr hűséges munkatársainak, dr. Gonda József rendes, Rosenfeld Miksa helyettes és Mannheim Mór hitoktató tanár uraknak is. Tisztelt Közönség!. Most pedig, mielőtt bezárnám a nagy szünetre a mi szent hajlékunknak a zsidó reálgimnáziumnak a kapuit, hadd térjek még egyszer vissza a tórabeli szent hajlékhoz, az Úr sátorához. Mózes IV. könyvében olvassuk, annak is a VII. részében, hogy mi is történt akkor, amidőn Mózes elvégezte a szent sátor építését, amidőn a kész hajlékot szent kenettel fölavatta, amidőn az oltárt s az oltár minden edényét megszentelte. Akkor az történt, hogy jöttek Izráel népének fejei, jött Jákobnak mind a tizenkét törzse és hozták és hordták a szent hajléknak és a szent oltárnak szánt ajándékokat. Hozták és hordták pedig oly bőségesen, kézben és ölben, háton és vállcn, kocsikon és társzekereken, hogy mindenik törzs külön-külön nap vihette és szállíthatta a sátor elé, mert különben Mózes nem tudta volna mindet átvenni, még kevésbé számbavenni. Az első napon Juda kezdte az ajándékhordást és a tizenkettedik napon