Állami főreáliskola, Debrecen, 1939

32 nyelvtanórákon mindig azt érezzük : az egész iskolai grammatika valahogy a levegőben lóg. Kész eredményeket vagyunk kénytelenek — az idő rövidsége miatt —- tanítani, olyan ismeretvázat, amelyre csak részletekbe menő megfigyelések, a tanulókkal együttesen végzett nyelvlélektani, nyelvjárástani, nyelvtörténeti megbeszélések után kerülhetne a sor. A tanterv és az utasítások nagyon helyesen már a II. osztály tennivalói közé sorolják a ritmus gyakorlati oktatását és az egyes műfajok gyakorlati megismertetését — mintegy pozitív alapnak szánva az efféle foglalkozást a verselmélet és műfajelmélet későbbi rendszeres tanítása elé. A ritmizáló gyakorlatok valóban nemcsak feltétlenül szükségesek ezen a fokon, hanem tapasztalatom szerint egyben élvezetessé, változatossá, érdekessé is teszik a magyar órákat. Kár, hogy itt is csak szép indulásról, nagy reményekre jogosító kezdeményezésről van szó : mikor már a ritmus titkaiba való elmélyedés s az elért eredmények állandósítása következnék, abba kell hagyni az efféle foglalkozást, mert más, halaszthatatlan teendők elvégzése veszi igénybe tanár és tanuló érdeklődését, munkaerejét. A dolgozatokkal kapcsolatban magam már régóta az élménydolgozatnak vagyok híve a tisztán reproduktív dolgoztatással szemben. Az idén azonban mintha azt kellene megállapítanom, hogy a tiszta élménydolgozattal szemben ezen a fokon talán jobban sikerülnek azok, amelyekben megadott tárgy új szempontú átfogalmazásáról, érdekesebb olvasmányi anyagnak párbeszédbe öntéséről, első személyű elbeszéléssé alakításáról stb. van szó. Olyan ez, mint a játék : megadjuk a játékkockákat, s a tanulóra bízzuk, hogy a maga leleményére, ügyességére támaszkodva építsen belőlük valamilyen újszerű építményt. A gyermek játékos hajlamához szólnak az effajta dolgozattémák : nagyon jó, hogy az utasítások ezeket a dolgozattípusokat is ajánlják. A dolgozatjavítási óra — tudvalevő — a legalkalmasabb a helyesírási szabályok megragadására és begyakorlására. Éppen ezért újabban úgy rendezem a dolgot, hogy az egész javítási órát rászánom az előzőleg kijegyzett és csoportokba szedett hibák közös megbeszélésére, a dolgozatokat hazaküldöm, a tanulók otthon javítanak, s a javítás utáni órán még számon is kérem a hibamegbeszélés eredményeit, tanulságait. Ilyen módon azonban a magyar órákból minden egyes dolgozattal kapcsolatban két, néha meg éppen három óra szinte teljes egészében a javításra fordítódik. A lelkiismeretes munka legalábbis ezt kívánja. De viszont elevenen a magyar lelkiismeretébe vág a tanárnak az a tény, hogy így aránytalanul sok órát vesz el más, még a helyesírásnál is fontosabb teendőktől. Az új iskolatörvénynek egyik legfőbb újító alapelve a nemzeti tárgyak központi szerepre emelése. A valóság azonban az, hogy legnemzetibb tárgyunk — a magyar nyelv — heti öt óra szűkre szabott keretében kénytelen vergődni a célok és feladatok sokféleségében. Nem örülhet senki jobban, mint mi, annak, hogy az új tanterv és utasítások értelmében megsokasodott a magyar tanár tennivalója. De hogy heti öt órában komoly, igazán embernevelő és nyelvtudatformáló céllal tudjon valaki dolgozatokat Íratni, a dolgozatokat alapos helyesírási, fogalmazási és stílusra vonatkozó hibamegbeszéléssel javíttatni; a magyar mult egy hatalmas szakaszának és a jelen magyar élet bonyolult világának eszményvilágát tudja a tanulók lelkiségének szerves alkatrészévé varázsolni; tudjon nyelvi gyűjtögetéssel hidat verni a jövő magyar középosztálya és az alsó néprétegek közé ; tudja védeni és megbecsültetni népi, tehát ősi örökségű magyar értékeinket; megszerettesse s élő valósággá varázsolja a gyermeki lélek számára a száraznak bélyegzett magyar grammatikát; kitörülhetetlen élménnyé tegye a gyermeki léleknek a magyar vers ritmusát s a magyar