Állami főreáliskola, Debrecen, 1936

Nyugalomba vonult kartársunk Lovas Rezső. Szép arcélű fejét szerette a Napoléonéhoz hasonlítgatni. Büszkén mondogatta, hogy azért nyerte el életének legnagyobb kincsét, mert az is Napoléont látta benne. Tehát naiv ember volt. Dnnántúlias kedves kiejtése nem kopott le a beszédjéről, mindig elárulták erősen nyílt e betűi. Sokszor ismételve próbálgatta-kerülgette a szája ügyébe nehezen kerülő szavakat, ilyenkor szórakozott volt. Gyermeki, naiv kedélye örülni tudott minden parányi boldogságnak ; de ha a főigazgatója nem dicsérte meg, vagy éppen kifogásolt munkájában valamit: hónapokra elszomo-. rodott. Egy pici elismerés az egekig emelte : „Sublimi feriam sidera vertice". Órái, a természetrajz órái, kedvesek, családiasak voltak. Minden tanítványát tegezte, a VIII. osztályban is. Büszke volt szépen kikanyarított betűire ; rajzai és jegyzetei külsőképen átlépték az esztétikai küszöböt. Tulajdonképpen leányok tanárjának született, olyan gyöngéd és kedves tudott lenni. S mégis : durva és szennyes inasokat tanítgatott az iskoláján kívül, mert mellékfoglalkozás nélkül magyar tanárnak sohasem lehetett megélni. Iskolánktól oly nehezen vált el, hogy szinte sajnálni lehetett. Búcsúzáskor úgy sírt, mint a gyermek. Az is volt mindig : nagy Gyermek. Áthelyezés folytán eltávozott kartársaink : Dr. Madai Pál c. igazgató, Éltető Ödön és dr. Fejes Andor r. tanár, Misner Béla óh. tanár. Madai Pál. Valami nehézkesség járt vele, mintha mindig a XVI. század páncéljába öltözötten tanított volna. Történet és földrajz volt a tárgya, nagyon szerette mind a kettőt. Elméletileg alig értette úgy a tanítást valaki, mint ő ; gyakorlata nem versenyezett vele. A történelmet a középiskolában is oly magas szempontokból nézte és próbálta megértetni, mintha az egyetemen tanítana. Átfogó, történetbölcseleti módszerét megbecsülték nemcsak a tanítványai és a hozzá beosztott gyakorló tanárjelöltek, hanem felső hatósága is: a minisztériumtól igazgatói címet kapott. Pompás történeti tankönyveket írt; világosság, ügyes rendszer és jó magyarság jellemzi felfogás és stílus tekintetében. Rejtekező humorát ritkán engedte szabadjára ; inkább kothurnusban szeretett járni, mint soccusban. Széles gesztusai egy fiaihoz forduló családapát reveláltak. Mikor ezt a két szót kimondta : „mohácsi vész" — két karjával egy teljes kört írt le, felső pontból kifelé ívelő menettel s a hangja is széles, öblös, szinte szomorú árnyalatot vett föl. Szeretett okoskodni és bonyolult körmondatokban beszélni. Eltelő Ödön. Fanatikus ember és fanatikus tanár volt. A hitéért és a tantárgyáért, a fizikáért: ölni is tudott volna. Hallatlan ambícióval vetette magát egy-egy osztályra ; ha jó osztálya volt : csodákat művelt vele, ha rossz osztály volt : Torquemada nem kínoztatta meg úgy a legelvetemültebb