Állami főreáliskola, Debrecen, 1936

4 eretneket sem, mint ő megkínozta (lelkileg !) a hanyag vagy ostoba tanuló­kat. Néha oly indulatba jött az eredménytelen órákon, hogy magánkívül volt. Nem nyugodott, míg minden nebulójának fejébe nem verte a sinus­tételt vagy a fénytant és hőtant. Elégtelen jegyek emelkedtek nála kettő­sökké, néha egyesekké. Vezette a Vöröskereszt Egyletet, parancsnoka volt a cserkészeknek ; szakadatlan hajrában telt az élete. Nem nagyon szerették sem a tanítványai, sem a tanártársai. Pedig jószívű, nemeslelkű ember volt ; sok szegény, elesett diákot emelt föl az élet színtjére, gondoskodott róluk az iskolából kikerülésük után is. Néha csak meglett korukban hök­kentek rá a fiúk : ki volt nekik Éltető Ödön. Kiváló tanár volt : nem hiába lett belőle igazgató. Fejes Andor. Szerencsés ember-ötvény : a magyar-német vérkeveredés pompás példája. Apja magyar, anyja német. Reális életösztöne magyar, ideális munkabírása : germán örökség. Friss szelleme formát keresett és egészen ösztönösen a francia nyelv tanításában találta meg. Gyors beszédű, gyors szellemű ember. Debrecenben körülbelül három szót ejtenek ki azalatt, míg ő kilencet elperget. Az európai ember elamerikásodó új típusa­ként keményen reális szellem volt az életben is, az iskolában is. Nem hitt, hanem tudott. Tudniuk kellett a tanítványainak is. A franciát és a németet úgy tanította, hogy tanítványai, ha éveken át vezette őket : megtanultak idegen nyelven beszélni. Rendkívül takarékos ember volt", becsülte és kihasználta az időt, értékelve szerezte a pénzt ; mert az idő = pénz, ha munkája időt követelt : ő is követelte érte a pénzt. Nyelviskolát is tartott fenn egy ideig, míg a nyelvtanárok száma fölül nem multa a nyelvtanulókét. Bizonyos nyugtalan gyorsaság jellemezte tetteiben is, beszédében is. Sérteni nem tudott : finomabbfajta volt a magatartása is. Jó tanár volt, igen szépen beszélt magyarul. A tanév folyamán áthelyezett kartársakról az igazgató a bevett szokás szerint az áthelyezést követő legközelebbi értekezleten emlékezett meg és e búcsuvételt jelentő megemlékezésről a testület nevében jegyző­könyvi kivonatban értesítette őket. E búcsúszavakat tartalmazó kivona­tokat minden tanártárs aláírta. Misner Béla óhtanárnak, aki másfélévi szereplés után távozott a testületből, az igazgató az I. félévi osztályozó tanácskozáson a testület nevében kívánta : új állomáshelyére kísérje el a kiegyensúlyozott élet boldogító nyugalma. Az igazgató a július hó 1-ével nyugalmazott Lovas Rezső kartárstól, valamint az ugyanakkor megbízott igazgatói minőségben áthelyezett Éltető Ödön kartárstól az évzáró értekezleten a tanári testület nevében meleg búcsút vett, mely búcsúvételre a jelenlévő búcsúztatott kartársak könnyes szemmel és elfogódott szívvel mondtak Isten hozzádot a búcsúzás fájdalmas érzését átélő kartársaknak. A Veni Sancte-ra összesereglett tanulók előtt az igazgató a következő beszédben emlékezett meg Róluk. Kedves fiúk ! Most veszteségről számolok be, most két eltávozott tanár uratokról szólok. Veni Sanctera és évnyitóra jöttetek össze, szemlét tartotok egymás közt, számbaveszitek a régi baj társakat, körötökbe fogad­játok az újakat, majd kutató-fürkésző szemeitek tanáraitokat keresik. Észreveszitek, hogy a számunk nem teljes, észreveszitek a hiányt, az űrt sorainkban és kérdőleg néztek egymásra. Jól látjátok k. fiúk : sorunk meg­ritkult : intézetünk két kiváló tanára immár nincs köztünk. Elvesztettük mi is, elvesztettétek ti is. Lovas Rezső és Éltető Ödön tanár urakról szólok, akik távoztak körünkből. Lovas Rezső tanár úr a köteles szolgálati ideje lejártával nyugdíjaztatását kérte és kapta meg, Éltető Ödön tanár úr

Next

/
Oldalképek
Tartalom