Állami főreáliskola, Debrecen, 1932

4 egyaránt; elévülhetetlen érdemei vannak a magyar növénytan terén ; az sem maradhat figyelmen kívül, hogy Fazekas Mihály mint vitéz katona, mint egyházának hű fia, mint városának hasznos polgára, általában mint a XVIII. század tiszta felvilágosodásától áthatott nemes jellemű ember erkölcsi példányképül szolgál annak az iskolának, melyet nevével díszít. II. Iskolánk múltja. A debreceni áll. főreáliskola 1873 november 3-án nyílt meg egy­szerre négy osztállyal, mint debreceni városi reáliskola Debrecen sz. kir. város közönségének áldozatkészségéből. A dologi és személyi kiadásokat maga a nemes város vállalta. Bőkezűen gondoskodott a tanárok fizetéséről s oly fizetést adott, aminőt akkor csak a kormány és a főváros fizetett a maga iskoláiban. Első ideiglenes elhelyezése a református főiskola rop­pant épületének egy kis szögletében történt. Az 1875. évben megnyílt az ötödik osztály is. Mivel azonban az 1875-i min. rendelet rendelkezései a főreáliskolákat nagyon költségesekké tették, a város a reáliskola további fejlesztésébe a maga erején nem merészelt belemenni. A reáliskola így 1889-ig ötosztályú maradt. 1886-ban a főiskolából is kiszorult a IV. és V. osztály, az igazgatói és könyvtári helyiséggel a Vecsey-házban nyert el­helyezést. 1885-ben tétettek első lépések a város részéről, hogy a reál­iskola állami kezelésbe vétessék. Azonban még hat esztendőnek kellett lefolynia, amíg az államosítás megtörtént. Az 1889—90. tanévben meg­nyílik a VI. osztály is, melynek terhét a tanári kar egy évre minden díjazás nélkül magára vállalta. 1891 április havában jött létre a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium és a város között a végleges megállapodás az államosításra nézve. Az 1891—92. iskolai évben megnyílik a VII. osztály s a reáliskola átköltözik a mai kir. Tábla helyén levő Korona-vendéglő iskolává átalakított rozzant helyiségeibe. 1893 nyarán vonult be az állami főreáliskola a jelenlegi palotájába. Iskolánk eddigi főigazgatói : Dr. Krausz G. László nagyváradi tank. kir. főigazgató (1873—1880), Petrovics Ferenc (1880—1883), Békéssi Gyula debreceni tank. kir. főigazgató (1884—1895), Géresi Kálmán (1896—1919), Ady Lajos (1919—). Iskolánk eddigi igazgatói: Tóth József (1873-—74), Gelenczei Pál (1874—1883), Fazekas Sándor c. főigazgató (1883—1912), dr. Kardos Albert (1912—1921), dr. Zalai János (1921—). Iskolánk eddigi tanárai : Kiss Rezső, Díváid József, dr. Zelizy Dániel, Sárói Szabó Pál, Papp József, Nagy P. Sándor, Örvényi Vilmos, dr. Kolla­rics Mihály, dr. Koós Gábor, Krisztiáni Alajos, Somogyi Pál, Závodzky Adolf, Szerdahelyi Ödön, Beczner Frigyes, Pápai Pál, Zimmermann Gyula, Futó Mihály, Kristóf János, Piribauer Alajos, Burri György, Kürschák József, Harmath Gergely, Grünwald Miksa, Balugyánszky Béla, Jaszencsák Sándor, dr. Kardos Albert, Kovaliczky Antal, Laczkó Károly, Pálfy József, Schmidt (Vasverő) Raj mond, dr. Balassa József, Gerecz Lajos, Skopál István, dr. Horvay Róbert, Domokos Jenő, Pogány Kornél, Lux Károly, Bihari Ferenc, Tvergyák (Telkes) Sándor, Alt Henrik torna­tanár, Virányi Gyula, dr. Falussy Béla, Ignátz Ernő, Kerékgyártó Jenő, dr. Laurentzi Vilmos, Füssy József, dr. Zalai János, dr. Madai Pál, Frank János, Isoz Emil, Fülöp Béla, Kronstein Béla, Kolhventz Rezső, dr. Ernyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom