Állami főreáliskola, Debrecen, 1924

11 vallásos érzelem fejlesztése és irányítása puszta szavakkal, érvekkel nem fejleszthető, hanem egyesegyedül tettekkel. 2. Korunk szelleme rendkívül megköveteli, hogy ifjainkat szolgálatkészségre szoktassuk. A szívesség, a szolgálatkészség a kedély virága, amely akkor pompázik, ha másnak terheit könnyíteni, másnak jólétét minden elismerésre, hálára való számítás nélkül előmozdítani igyekszik ! Már pedig van-e a mai társadalomnak olyan tagja, aki ennek szükségéi nem érezné és hiányát nem látná ? Az ember társas lény : jóformán mindenben egymásra van utalva ! S vájjon hangzott-e el ilyen kifejezés az emberek ajkairól : ,,Mi közöm hozzá ? Nem tartozunk neki semmivel !" — gyakrabban, mint ma ? Csak egy példát hozok fel ki nem tud róla, — az újságok is szellőztették, — mikor a Felvidéken, Erdélyben évtizedeken át derék munkát végzett honfitársaink nagy százaléka vagyonukból kiforgatva, otthonukból kiűzve, munkakörüktől megfosztva, magyar érzésükben vérig sértve ezen megszűkített határok közé érkeztek, ahol az idők viszontagságaitól védő fedelet, a továbbmunkálkodás és megélhetés kenyerét és magyar szívet kerestek : ily feleletet is kaptak : miért nem maradtak ott, miért jöttek ide ? S az okot hiába kutatom máshol, csak abban találom, hogy a rokonérzelem melegsége kihűlt, a mi közöm hozzá ? kérdés felmelegedett ! S lehet-e abból az ifjúból haszna a hazának, aki ily érzelmekkel szívja tele magát ? Nevelnünk, fejlesztenünk kell tehát gyermekeinkben a szívesség-, a rokonérzelmet, a szolgálatkészséget. Fejlesszük pedig ezt az érzelmet már kora gyermekségük idejétől. A gyermekek általában résztvevő kebellel birnak. A természetes jószívűség kisebb-nagyobb foka gyökerezik a szívben. S amiként a rokonérzelem a durva, nyers, rideg bánásmód, az örömöktől való megfosztás, az emberi nyomor és szenvedések behatásainak folytonos érzése következtében gyengül vagy eltompul, épúgy az ellenkező túlfűtés következtében érzékenykedéssé, gyenge szívűséggé, érzelgőssé fajulhat. Fejlesszük a hála érzelmét az Istenfélelem, a szülők, hozzátartozók iránt táplált szeretet felkeltése által, s legyen gondunk arra, hogy a gyermek a jótéteményt megérdemlett bérnek ne tekintse. Ne váltsuk ki belőle a szolgálatkészséget kényszer és büntetés által, hanem értessük meg velük, hogy az emberek oly sok ponton érintkeznek egymással, oly annyira egymás támogatására vannak utalva, hogy egymás segítsége nélkül meg sem élhetnek. 3. S főleg neveljük az ifjúságban a tekintélytiszteletet. A fiatal ember szenvedélyesen vágyik önálló lenni. A forradalom utáni idők igazolják, hogy az iparban, kereskedelemben mennyire igyekezett mindenki önállósítani magát: a szellemi munkások között mindenki vezető akart lenni. S miért történt mindez ? Mert úgy érezték, hogy ledőltek az egyéneket, egyedeket elválasztó falak, megszületett az egyenlőség, nincs többé szolga és úr, alkalmazott és munkaadó. A világháborúban szerzett közvetlen tapasztalatomból állítom elő azt a képet, milyen volt egy német és milyen egy osztrák generális tekintélye, tisztelete. Szórakozó, mulatozó német katonák megfelelő tisztelettel köszöntötték a körükbe érkező generálist és szórakozásukat zavartalan jókedvvel folytatták tovább : az osztrák ek egyszerű híre riadalmat keltett az alárendelirakozás — az ő jelenlétében — a tiszteletlenség meg. Az első kép a tömeglélek képe, amely tetteinélkül fut az eget-földet összekötő híd, a csalfa ásodik a meggyőződéses tisztelet kifejezője, a har'tte. A tekintélyek kora lejárt, hangzik szerte az ri jár, aki ily csónakban evez. A haza többtermelést ló versenyképesség megállása végett: ellenfeleinket qj a> — " ^ S-g aj •í K