Állami főreáliskola, Debrecen, 1912

4 Hogy a tárgyalások mily sokára vezettek célhoz, még az eszméért lelkesedő s az új intézet sorsát szívén viselő néhai Simonffy Imre polgármester támogatása mellett is, arról iskolánk régebbi értesítői és jegyzőkönyvei bőven tanúskodnak. Hogy végre mégis sikerült célt érni, az Fazekas Sándor kitartó munkájának köszönhető.* * Mint igazgató, Fazekas Sándor ama kevesek közé tartozott, akik abban az állásban is tanárnak és kartársnak érzik magukat és akik csak működésbeli részleges különbséget látnak az igazgatóság és a tanárság között. Egyáltalában nem tartotta magát csalhatatlannak, a tanácskozásban mindenkinek a véleményét fontolóra vette, a magáét sohasem erőszakolta. Amely tanár a tanításban és egyéb iskolai munkában komolyan végezte dolgát, az mindig meg lehetett győződve arról, hogy Fazekas Sándor ép oly komolyan fogja venni és tiszteletben tartani az övétől esetleg eltérő egyéni eljárását és módszerét. Szóval Fazekas Sándor nem hitte, hogy neki, mivel igazgató, mindent jobban kell tudni. Arról, hogy egy igazgató az intézetét valami tekintetben a maga képére alakítsa, a mai túlságosan részletező és egységesítő bürokratizmus mellett úgysem lehet szó. Az iskolai munka beosztásánál a mi igazgatónk mindig figyelembe vette a méltányos egyéni óhajtásokat s ennek következtében aztán nem is kívánt senki a többiek rovására jogtalan kedvezést. Egyes különleges munkákat vagy iskolai mellékteendőket sohasem kellett „elrendelnie"; mindig úgy tudta intézni a dolgot, hogy azt a tanári kar egyhangúlag elhatározta, az illető pedig maga önként elvállalta. Épen ezért mi tanárok nem is tudtuk megérteni, hogy másutt panasz van az igazgatóra, hogy ilyen-olyan zsarnok, hogy elnyomja a tanár egyéniségét stb. Ha Fazekas Sándor az iskolában nem kívánt uralkodni felettünk, annál kevésbbé jutott eszébe az iskolán kívüli dolgainkba avatkozni. Sohasem hallottuk pl., hogy valamelyikünknek a politikai hitvallását befolyásolni akarta vagy csak tudakolta volna is. Amit sokszor mint valami mumust emlegetnek, a hivatali pressziót mi nem ismerjük. Az igazgatótól határidőre követelt, sokszor céltalan időfecsérlést jelentő némely irodai munka ellen Fazekas Sándor többször kifakadt, mert az ilyentől akárhányszor a fontosabb, az intézet szellemi vezetésére irányuló tevékenységre alig jutott ideje. Ebben a panaszban, azt hiszem, nem ö az egyetlen az igazgatók sorában. Hivatali működésének lelkiismeretességét a felsőbb hatóság az iskolalátogatások alkalmával mindig kiemelte. Külső elismerésül pedig 1908-ban Fazekas Sándor megkapta a főigazgatói címet. Azontúl is azonban époly szerény maradt, mint azelőtt; aminthogy a külső pompát, a feltűnő szerepel* Az intézet fejlődésére és általában a reáliskola történetére vonatkozó nagyszámú régebbi hírlapi cikkei mellett intézetünk Értesítőjének következő évfolyamai tartalmaznak Fazekas Sándortól közleményeket: 1887., 1888., 1889., 1891., 1893., 1897.