Állami főreáliskola, Debrecen, 1907
13 senki sem vonja kétségbe, hogy van ikes ige, de már az ikes ragozást sokan nemcsak elhanyagolják, hanem szándékosan ellene is szegülnek. „Azt én nem bánom, mondja sok ember, ha más eszik, iszik, dolgozik s imádkozik, ha istenben bízilc és nem csalatkozik, de abban engem viszont senki fia ne zavarjon, hogy én mit eszek, mit iszok, mennyit dolgozzak és mikor imádkozzak". Szóval sokan az ikes igét csak a jelentő mód jelen idejének harmadik személyére szorítják, minden más igealakban pedig nemcsak megengedik, hanem szinte követelik az iktelen ragokat, az első személyben a k-t, a másodikban az sz-1. Ezzel ellentétben ugyancsak számosan mereven ragaszkodnak az ikes igék különválasztásához az egyes szám minden személyében és kizárólag a múlom, múlol, jól bánom, rosszul bánol alakokat tartják szabályosaknak. Honnan e nagy ellentét az elméleti felfogásban és a gyakorlati használatban? Első sorban onnan, mert az ikes ige jó részt elvesztette eredeti funkcióját, ősi rendeltetését. Az ik tulajdonkép arra volt hívatva, hogy a cselekvő igéből visszaható vagy szenvedő igét formáljon, amint hogy minden szenvedő ige és a visszaható igék nagy része ma is ikes (atik, etik, tatilc, tetik, ódik, ödik, ózik, özik stb.), de ez a szerepe idő folyamán elhomályosúll. Szerencsére még van egynehány igepár, amelyek világosan mutatják, hogy az ik miként teszi az átható igét átnemhatóvá, u. n. középigévé, például: hall és hallik, tör és törik, bíz és bízik, érez és érzik, sőt ide tartozik a hírlik is, amely mellett a tárgyas hírei nincs szokásban, kiszorította a híresztel. Ilyenforma még: hallszik, hallatszik, látszik. Azonban nagy számmal találunk átható jelentésű ikes igéket, az eszik, iszik, dolgozik stb. féléket szinte el sem tudjuk képzelni tárgy nélkül, kit, mit kérdés nélkül, így aztán nem csoda, ha ragozásukat idő folyamán összezavarták a többi tárgyas igékével és lett a veszek mintájára eszek, hozok példájára dolgozok. De magyarázza a felfogásbeli ellentétet, a használatban mutatkozó zavart, az ikes ragozás története. Tudnunk kell ugyanis, hogy az ikes ragozás a magyar nyelvtanban alig több száz évesnél és hogy ugyanaz a Révai Miklós szabályozta, aki a helyesírást a szószármaztatás alapjára fektette. Révai a régi magyar nyelvre s részben az erdélyi nyelvjárásra támaszkodva, külön választja az ikes, vagy mint ő nevezi, a bővült tövű igéket az iktelenektől s határozottan külön ragozást követel számukra. A régi irodalomban — úgymond Révai — minden kiválóbb írónál megtalálhatók az ikes igék különválasztva, csak újabb időben romlott el a magyar nyelvnek ez a szép formája, kezdték elhányagolgatni, vagy tudatlanságból vagy rosszakaratból; különben is a magyarnak nem szokása a magyar nyelv szabályait tanulni, azt hiszi, mindent magába szív az anyja tejével. Pedig ha tótos, illetve németes így beszélni : én tudom magyarul, én is venném egy házat; nem kevésbé az: imádkozok, játsza. Ha tehát az ikes ragozás ősrégi és valamikor az egész irodalomban közhasználatú volt, ha ma is sokhelyt él, miért engedjük a kétféle ragozást összekeveredni, vagy miért akarjuk az ikes ragozást teljesen eltörölni ?
