Állami főreáliskola, Debrecen, 1906

5 vétele után, a most már vége felé járó iskolai év elején elhatározta, hogy a tanuló ifjúság közreműködésével a zászló költségeinek előteremtésére általános gyűjtést rendez. A gyüjtőíveket csak a múlt év november havában bocsátottuk ki, ugyanakkor választottuk meg tanítványaink közül azokat, akik ívet kaptak; de szigorúan utasításul adtuk nekik, hogy csak tanulótársaiknál és ezek szüleinél vagy az iskolánkból csak mostanában, vagy régebben kikerült ismerőseiknél szabad, az iskolával semmi összeköttetésben nem álló közönségnél azonban tilos alkalmatlankodniok. Az ifjúság nagy lelkesedéssel és igaz buzgósággal kezdett hozzá a gyűjtéshez. A tanári kar tagjai, az ifjúság lelkesedését látva, önmaguk is azon voltak, hogy a szükséges összeg mielőbb együtt legyen s nemcsak önmaguk járultak hozzá tőlük telhetőleg az alaphoz, hanem rokonaik és bizalmasabb ismerőseik között önmaguk is gyűjtöttek. A tanári kar egyik tagja, dr. Horvay Róbert tanártársunk, oly nagy buzgósággal működött, hogy egymaga 400 koronánál nagyobb összeget gyűjtött össze; a városból régen elköltözött tanítványokat pedig, kik közül igen sokan tekintélyes hivatali állást töltenek be az ország minden részében, igazán bámulatos és fáradhatatlan szorgalommal kutatta fel s megszerezte nekünk azt az örömet, hogy most hírt kaptunk még olyanokról is, kikről évek, sőt évtizedek óta semmit sem hallottunk, vagy teljesen megfeledkeztünk. így tudtuk meg, hogy egyik volt növendékünk, aki egyébiránt svájczi eredetű, de itt Debreczenben több éven át tanult, ma egyik francziaországi tekintélyes pezsgőgyárnak társtulajdonosa, de azért magyarul még ma is folyékonyan ír és beszél; egy másik Szicziliában, más kettő pedig Bécsben tölt be igen tekintélyes állást. Jól esik itt nyilvánosan kijelentenem, hogy ezek is, kik a hazától távol élnek, vagy el is szakadtak, igen kedves sorok kíséretében, örömmel vettek részt célunk elérésében. Örömmel mondhatom, hogy még olyanok is, kik alig 4—5 évig és vagy 30—32 esztendővel ezelőtt jártak a mi reáliskolánkba, tehetségük szerint készségesen küldtek be kisebb-nagyobb adományt. Mindannyit nagyon szívesen vettük; de azért egyik sem volt oly kedves és meglepő, mint azon egy dollár bankjegy, melyet Amerikából küldött egy volt növendékünk, aki csak két évig tanult nálunk, s aki most, mint asztalos, saját kézi keresményéből önként, kéretlenül küldötte be a maga adományát, midőn ittlevő tanulótársaitól meghallotta, hogy ők intézeti zászlót akarnak készíttetni. Büszkén és igaz megelégedéssel említem fel, hogy csak ritka esetben nem hallották meg kérő szavunkat és a kiküldött gyűjtőívek közül alig maradt oda. vagy alig érkezett vissza üresen egynéhány. Még az olyanok is, kiknek iskolánkkal nem volt soha semmi közük, segítettek és segítenek tervünk megvalósításában. Ilyenül kell felemlítenem méltóságos gróf Eszterházy Pál cs. és kir. huszárhadnagyot, aki 100 koronát adott egyik merész elhatározási! növendékünk ívén, midőn ez, általánosan kiadott utasításaink ellenére, gyüjtőívének bemutatásával őt felkereste.