Állami főreáliskola, Debrecen, 1900
72 által, nyugtatja. Az igazgató az eljárás megkönnyítése végett június 15-től 20-ig köteles a fentebb említett előterjesztést a városi tanács iktató hivatalához beadni. A beadványhoz mellékelni kell az iskola előző évi nyomtatott Értesítőjét annak igazolására, hogy az előbbi évben a tanári testület kinek ítélte oda a jutalmat. 3. Az alapítvány kamata az alapítványt tevő akarata szerint egy összegben, az évzáró ünnepélyen olyan jó magaviseletű és szorgalmas tanúlónak adatik ki jutalomként, a ki a mellett, hogy a többi tantárgyakban is jeles, vagy legalább jó osztályzatot nyert, társai közzűl különösen a történelem vagy a földrajz íanúlásában kiválik. 4. A jutalmat minden évben az utolsó ellenőrző tanácskozáson, az összes tanúlók előmenetelének végleges megállapítása után, a tanári testület szótöbbséggel, az arra legérdemesebb tanúlónak, vallásra való tekintet nélkül, ítéli oda. Debreczenben, 1898. évi október hó 10-én. Bihari Ferencz sk., jegyző. Fazekas Sándor sk., igazgató. Ezen szabályzatot a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1899. évi márczius hó 30-án 14934. sz. a. jóváhagyta és megerősítette. A harmadik alapítványt Steinfeld Antal, debreczeni lakos tette, aki a reáliskola felügyelő bizottságának, míg a reáliskola fentartásáról a város gondoskodott, több éven át buzgó tagja volt. — Az alapító levelet egész terjedelmében ime itt közöljük: Alapító-levél, mely a Steinfeld Antal-féle ösztöndíj-alapra vonatkozólag a debreczeni állami főreáliskola tanári testületének 1900. évi október hó 8-án tartott rendes tanácskozásán a következőkben állíttatott ki: 1. Az 1896. évi június hó 17-én Debreczenben, köteles osztályrészre jogosított örökösök hátrahagyása nélkül elhalt Steinfeld Antal, ki a debreczeni városi főreáhskola felügyelő bizottságának éveken át buzgó tagja volt, Budapesten, 1893. évi szeptember hó 9-én Weinmann Fülöp, kir. közjegyző előtt tett és a budapesti VI. kerületi kir. járásbíróság által kihirdetett végrendeletében a debreczeni városi főreáltanodának ötszáz (500) irtot hagyományozott. A debreczeni kir. járásbíróság a Steinfeld Antal hagyatéka ügyében 1898. évi november hó 28-án O. 132/13. sz. a. kelt végzése B) fejezetének 13. pontjában a végrendelkezőnek ez ügyre vonatkozó végső akaratát a következőkben fejezi ki: „A debreczeni városi főreáltanoda kap ötszáz (500) forintot, azon rendelkezéssel, hogy ezen összeg évi kamatai örök időn át, évenként adományoztassanak, a tanári kar rendelkezéséhez képest, a szegénysorsú főreáliskolai tanúlók közzűl — minden valláskülönbség nélkül — annak, a ki a legfelsőbb osztálybeli vizsgán, és ha az érettségi vizsga ezen tanodánál is behozva lesz, — annak, ki ezen érettségi vizsgán legjobban képesíttetett.“