Állami főreáliskola, Debrecen, 1900
73 2. Miután a debreczeni városi főreáliskola a vallás- és közoktatásügyi minisztérium és Debreczen sz. kir. város közönsége között 1892. évi szeptember 29-én kötött szerződés értelmében állami ellátásba vétetett át, az 1. pontban említett hagyomány a debreczeni városi főreáliskola jogaiba lépő debreczeni állami főreáliskolát illeti, és mindenkor ezen tanintézet igazgatóságának kezelése alatt marad. 3. A debreczeni állami főreáliskola igazgatósága az ötszáz (500) frt alapítványi tőkét, és ennek 1896. évi június 17-től 1899. évi márezius 20-ig járó időközi kamatjául 55 frt 16 krt, összesen tehát ötszázötvenöt forintot és 16 krt (555 frt 16 krt) 1899. évi márezius hó 29-én a végrendelet végrehajtóitól átvette s kötelezi magát, hogy az alapítványi tőkét, örök időn át megőrzi, kellő módon gyümölcsözheti és évi jövedelmét minden évben az örökhagyónak akarata szerint az 1. pontban körülírt czélra fordítja, 4. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1900. évi január 13-án 91095/1899. sz. a, kelt rendeletére a debreczeni állami főreáliskola igazgatósága az 500 irt alaptőkéből 500 frt névértékben, „A debreczeni állami főreáliskolához kötött Steinfeld Antal-féle ösztöndíj-alapítvány“ névre szóló, 3166. számú, adómentes és 1899. évi november 1-től félévi részletekben fizetendő 4Ü 0ot kamatozó egy darab földtehermentesítési kötvényt vásárolt, melynek évi kamatait, évenkint tehát negyven (40) koronát, az 1899—1900. iskolai évtől kezdve, a reáliskola igazgatósága, minden évben az iskolai évet záró ünnepen, a tanári kar Ítélete alapján, azon szegénysorsú tanúiénak adja ki jutái múl, aki az érettségi vizsgálaton, vagy ha valami okból a tanintézetben érettségi vizsgálat nem tartatnék, annak, ki a legfelsőbb osztályban legjobb képesítést nyert. A jutalom odaítélése felett a tanári kar az évzáró tanácskozáson, esetleg az érettségi vizsgálat befejezése után határoz. 5. A kötvény vásárlása alkalmával megtakarított negyvenkettő korona és kettő fillért (42 k. és 02 f.) valamint az 1898—1899. és 1899—1900. iskolai évek végén jutalmakúl már kiadott részek felhasználása után az időközi kamatokból még megmaradt hetvenöt korona és négy fillért (75 k. 04 f.) tehát 117 koronát és 06 fillért, az 1900. évi június hó 30-án, az igazgatóság a tanári karnak 1899. évi április hó 5-án 55. jk. sz. a. hozott és-a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által az 1900. évi január 13-án 91095—1899. sz. a. kelt rendelettel előzetesen jóváhagyott határozata szerint egy második, de szintén örök időn át a Steinfeld Antal nevét viselő ösztöndíj-alap képzésére használja fel olyképen, hogy ezt és tőkésítendő évi jövedelmeit a debreczeni Közgazdasági Bankban helyezi el és gyümíilcsözteti mindaddig, míg az egy-egy 100 frt (200 k.) névértékű 4'/0-ot jövedelmező állampapír vásárlására elégséges lesz. Mihelyt ez az eset beállott, emez előbb említett betéti tőke a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1900. év; január 28-án 6850. sz. a. kelt rendelete szerint minden további útasítás