Állami főreáliskola, Debrecen, 1898

6 nagyjait, az igazán nemes lelkeket elismerésre, becsülésre birta maga iránt, bogy több barátot szerzett magának lovagiasságával, lelki nagyságával, mint fegyverével ? — Ki tudja, bogy nem szülőföldjén szerette-é még meg, a mikor: mint gyermekleány hallott azokról a félisteni küzdelmekről, melyeket a maroknyi magyar nemzet Európa két leghatalmasabb serege ellen vivott? Vájjon nem ugyanakkor ragadta-é el őt is a magyar nép csodálata, a mikor egy német költő, a királyné szivének mindvégig oly kedves Heine, lelkesedve dalolta rólunk: „Wenn icb den Namen Ungarn hör', Wird mir der deutsche Wamms zu enge." Vagy talán itt a legmagyarabb városban, Debreczenben és az alföldi szép rónán, a Hortobágyon fogamzott meg lelkében a magyar nép szeretete, a mikor 1857-ben itt járván, megérzette, bogy mily szerető reménynyel tekint reá ez a nép, és megértette, bogy a végtelen szabad sikság lakója csak szabadságban élhet ? Avagy az abszolutizmus legsötétebb éveiben, a bécsi Burgban, a mikor és a liol minden gyanús és gyűlölt volt, a mi magyar, talán akkor szállotta meg az ő jóságos szivét a szánalom a méltatlanul és mértéktelenül szenvedő magyar nép iránt? Csodás, rejtélyes dolog ez a vonzódás idegen királynő és magyar nép között, s mégis oly egyszerű és természetes. A lelki rokonság örök törvénye hozta ezt igy magával, a mely a nemest a nemeshez köti, a mely a nagylelkűt a nagylelkűvel kapcsolja össze s a mely a fenkölten és szabadon gondolkozókat egymással egyesíti, a mely a könyörületes szivet a szerencsétlen felé fordítja. így lett'_a bajor herczegleány magyar királynévá, a német nő igazán magyar asszonynyá ! — Mily különös fordulata, majdnem játéka a sorsnak! Hatszáz évvel ezelőtt egy Árpádházi magyar király, II. Endre leánya elszármazik Németország közepébe,Thüringiába s ott mintaképévé válik a jó német anyának, ott ideáljává lesz a középkori vallásos, jámbor asszonynak, a ki mondhatatlant szenved gyermekeiért, a ki csodákat mivel irgalmával és jóságával s a kit mai napig magyarországi szent Erzsébet néven tisztel az egész kath. egyház, de kivált a német nép. — S most az Istennek kegyes jóakarata, mintegy cserébe elhoz ide hozzánk egy német fejedelmi asszonyt, a ki megszereti népünket, megtanulja nyelvünket, a ki magyarabban érez és él, mint Arpádházi királyaink óta bármelyik királynőnk, a ki a maga nemes erényeivel e józan XIX. században csak oly csodákat visz végbe, mint a keresztes háborúk rajongó korában élt elődje és védőszentje, Arpádházi szent Erzsébet. Sőt ha e két hasonló életet egybevetjük, bátran elmondhatjuk, hogy a mi Erzsébetünk, a mi magyarrá lett Erzsébetünk irgalma, jótéteményei és csodacselekedetei áldásosabbak, nagyobbszerűek ós magasztosabbak voltak, mint a milyeneket Lajos thüringiai gróf nejéről beszélnek a középkori legendák. Hiszen a mi Erzsébetünk irgalma s jósága nem egyeseket mentett meg a nyomortól, váltott meg a kintól, hanem egy egész nemzetnek, börtönnel, bitóval üldözött, vérig gyötrött és gúnyolt népnek szolgált balzsamul és vigasztalásul. — Nem értett ő a politikához, még az udvari intrikához sem, de nemes szivével, jóságos lelkével átérezte és belátta, bogy a magyar nemzetnek igaza van,