Állami főreáliskola, Debrecen, 1898

5 Királynője volt ő a jóságnak. Nem a divatos jóságot gyakorolta, melynek oltárán azért raknak oly sokan áldozati tüzeket, hogy a tömjénfüst mentől magasabbra és messzebbre hordozza nevüket; nem, ő nyájas és kedves volt mindenki és kivált a szegény, az elhagyatott iránt s gyakran egy nyájas szava, egy kedves mosolya több áldást hintett szét, mint egy hidegen, nagyúri közömbösséggel kiutalt fejedelmi adomány. Királynője volt ő az anyai szeretetnek. Nincs oly polgáranya, a ki nagyobb odaadással, hűségésebb szeretettel gondozná, nevelné a maga szülötteit! mint a milyenben ő részesítette királyi magzatait. Szebb, nemesebb kötelék nem is fűzhet anyát leányához, mint a milyenben ő élt legkisebb gyermekével. Mária Valéria főherezegnével. — A királyi udvarban uralkodó feszesség, a minden lépést kiszabó szigorú etikett nem akadályozták őt abban, hogy gyermekei iránt mindennemű kötelességét ne teljesítse, hogy gyermekei öröméből a legteljesebb részét ki ne vegye. Királynője volt ő a szenvedéseknek is. Mintha a sors be akarta volna ő rajta váltani a biblia szavait : „Az Űr meglátogatja az ő szeretteit; az l

Tr csapásokkal próbálja meg az ő híveit.

1' Annyi váratlan csapás sújtotta ezt a jóságos, nemes lelket, a szenvedésnek annyi keserűségét kellett kiürítenie, a menynyiről csak a vértanú-legendák beszélnek. Alig ocsúdott fel azokból a tragikus szerencsétlenségekből, melyek otthon hagyott rokonait, a bajor királyi családot üldözték, erős szívének készen kellett lennie, hogy felfogja a felséges férje rokonaira és országaira, a Habsburg-családra és birodalomra oly sürüen csapkodó villámütéseket. — De a sujtolásból és gyötrelemből még nem volt elég; a kínnak legkeserűbb pohara sem múlhatott el tőle ; el kellett veszítenie az ő szerelmes magzatját, az ő egyetlen szülött fiát, mindnyájunknak szemefényét, a magyar nemzetnek biztató reményét, Rudolf trónörököst, el kellett veszítenie rémes, iszonytató halállal. — S midőn fenékig kiürítette a kín és gyötrelem poharát, akkor mutatta meg, hogy ő királyné a szenvedésben, a fájdalomban. — Nem töltötte be jajveszékléssel, asszonyi siránkozással a királyi palotákat, nem panaszkodott hangos szóval ország-világ előtt, hanem mint a sebzett királyi vad, vérző szivével ő is elbújdokolt sűrű erdőkbe, távol szigetekre, magába zárkózott, féltő gonddal őrizvén, senki mással meg nem osztván legdrágább kincsét, az örök néma bánatot. — A megváltó anyja óta nem volt asszony, a ki többet szenvedett volna s a ki mint második Mater dolorosa, mint Regina doloris inkább megérdemelte volna rokonainak és idegeneknek, saját népeinek s az egész külföldnek mélységes részvétét, szerető sajnálatát. Ilyennek tudjuk őt, mint királynőt,mint királyi erényekkel ékeskedő aszszonyt, de mit mondjunk róla, mint magyar királynéról? Talán szóval ki sem lehet azt fejezni, hogy mije volt ő a magyarnak. — Magyarország nagyasszonyának, jóságos anyjának, pátrónájának, őrangyalának nevezték és nevezik költők és államférfiak, de mi nem mondanók másnak, mint a magyar nép leghívebb barátjának, legszeretőbb leányának. * Nem született magyarnak, nem is nevelték azzá, s hogy születése, nevelése daczára mikép lett mégis szívvel-lélekkel magyar, ki tudná ezt a mély titkot megfejteni'? — Ki tudná megmondani, hogy mikor és hol szerette meg a magyart, ezt a csodás népet, melynek nem utolsó dicsősége, hogy a történelem