Állami főreáliskola, Debrecen, 1893

6 is aknázza a nyelvtani anyag tekintetében Egy nagyobb elbeszélést közöl a levelekben, melyet a legaprólékosabban dolgoz fel mind a szókincs, mind a nyelvtani szerkezet tekintetében. Ezt az eljárást ajánlja az, liogy igy a tanuló a nyelvtani anyag megszerzése közben már egy irodalmilag is értékos miivel ismerkedik meg, mely iránt folyton érdeklődik s melynek megértése czéljából érdemesnek tartja magával az illető nyelvvel is vesződni. De meg van a maga fogyatékossága is ennek az eljárásnak. A tanuló ily módon csak egy iró nyelvével ismerkedik meg, s mihelyt egy uj iró olvasásához kell fognia, ujabb ós ujabb nehézségeket talál. Másrészt meg ugyanazon olvasmánynyal foglalkozva, folyton egy és ugyanazon tárgyi körben mozog s a szókincs a melyet elsajátít fogyatékos s nagyon egyoldalú lesz. E mellett tekintetbe kell vennünk azt is, hogy az iskolában az idegen nyelveket korán kezdjük tanítani, az I. vagy a III. osztályban ; már pedig a 10—11 vagy 13—14 éves gyermek figyelmét nem lehet egész éven át ugyanazon tárgy számára foglalni le. A gyermek szereti s meg is kívánja a változatosságot, s ezt tanítás közben mindig tekintetbe kell vennünk. A Toussaint-Langensclieidt-féle levelek nem is az iskolai tanítás számára készültek, hanem a felnőttek magántanulását tartják szem előtt. Az úkolában kisebb olvasmányok tárgyalásával kell a tanítást kezdeni, s csak lassanként, ha a tanulók nyelvismeretei bővültek s ha értelmük és ízlésük fejlődött, térhetünk át nagyobb irodalmi olvasmányok tárgyalására. Meg kell itt említenem azt a törekvést is, hogy egyesek az idegen nyelvek tanítását nem is olvasmányokon akarják kezdeni, hanem valóban az élő nyelvet teszik a tanítás középpontjává Az olvasmányt a beszélgetés helyettesíti, s a beszélgetés anyaga szolgál alapul a nyelvtani ismeretek gyűjtésére. Hogy a beszélgetés ne legyen tárgytalan vagy pedig szerte kalandozó, az oktatás képekből indul ki Egy nagy fali kép ál. az osztály előtt, mely vagy egy vidéket, vagy egy jelenetet (szüret, aratás) ábrázol, s erről beszélget a tanár. Ennek az eljárásnak a fontossága főleg abban áll, hogy az idegen szó nem a megfelelő anyanyelvi szó közvetítésével jut a tanuló tudatába, hanem egyenesen a látott tárgy alakjához fűződik. Egész sorozata van ma már azoknak a képeknek, melyek ily módon az idegen nyelvi tanítás tárgyául szolgálhatnak. (Ismertetésüket lásd: Die Neueren Sprachen, I. 510, 558.) Sőt megjelent már egy franczia nyelvtan is, mely az ilyen szemléltető tanítást veszi alapul (Eossmann und Schmidt, Lehrbuch der französisclien Sprache auf Grundlage der Anschauung.) A kezelő tanítás számára talán alkalmas is ez az eljárás, de sokáig semmiesetre sem folytatható s mihelyt egy kis szókincs s némi nyelvtani ismeret birtokába jutott a tanuló, át kell térni az olvasmányra, már csak azért is, mert az ilyen iskolai beszélgetés nem elég értékes anyag arra, hogy hosszabb ideig a tanításnak egyedüli tárgya legyen. Az ilyen beszélgetés csak annyiban múlja felül az olvasmányt, hogy a tanuló füle mindjárt az első órától kezdve hozzá szokik az illető idegen nyelv hallásához, s nyelve is megszokja az uj hangok ejtését s az idegen nyelv folytonos használatát. Ellenben nagy nehézséget okoz a tárgyalt nyelvi anyagnak megőrzése és ismétlése ; a hallott szó elrepül, s ha le nem Íratjuk a tanulóval az iskolai beszélgetést, gyorsan elfelejti s semmi-