Állami főreáliskola, Debrecen, 1884
7 áthatotta azon meggyőződés, hogy igazán szabaddá csak vagyonos és müveit nemzet lehet. Az alkotmányos szabadság egyik legfőbb föltételéül is — igen helyesen — az anyagi jólétet, a vagyonosságot és gazdagságot tekintették; de viszont erős meggyőződésük volt az is, hogy gazdaggá csak oly nemzet lehet, mely a műveltség bizonyos mértékét sajátjának mondhatja. Vagyis más szóval meggyőződésük volt, hogy a szellemi műveltség közönségesen karöltve együtt szokott járni az anyagi jóléttel. E meggyőződés mellett a hetvenes évek elején, sőt részben már a hatvanas években is, az egész hazában mindenütt nagyon buzgólkodtak a reáliskolák felállításában; s főképen maga a kormány a hatóságok vagy községek hozzájárulásával — felhasználva az efféle czélra már régebben tett, vagy közadakozások utján ez időtájban létesített alapítványokat is — az ország különböző városaiban a legnagyobb készséggel és igazi buzgalommal állított fel reáliskolákat, vagy vette át a már felállitottakat. Valamint hazánk többi előkelő városaiban, épen ugy Debreczenben is volt már egy ilyen irányú tanintézet. A helv. hitv. collegiuDi kebelében ugyanis már az 1864. év őszén állíttatott fel egy polgári reáliskolának nevezett s utóbb 2—3 osztályból álló tanintézet. Utóbb pedig 1871-ben a kereskedelmi testület is állított fel egy kereskedelmi reáliskolának nevezett hasonló czélu tanintézetet, minthogy látta, hogy a collegiumban levő tanintézet részint a'reá fordítható költségek csekély volta, részint egyéb okok miatt sem megerősödni, sem a kitűzött czélnak megfelelni nem képes. így tehát egyszerre két efféle tanintézet is volt városunkban; de azok a kik az ügyek állásával tisztában voltak, csakhamar belátták, hogy ezek közül sem az egyik, sem a másik nem lesz képes megoldani az eléje tűzött feladatot. Ekkor lépett elő Debreczen szab. kir. város törvényhatósága s egyik közgyűlésén 1873-ban kimondotta, hogy a kor kívánalmainak megfelelő főreáliskolát állit fel. A városi reáliskola 1873. november 4-én egyszerre négy osztálylyal meg is nyittatott. A ref. tiszántúli egyházkerület a városi közgyűlés határozatának meghozatala után a maga polgári reáliskolájának megszüntetését mondotta ki; a kereskedelmi testület pedig a maga 2 osztályú keres-