Állami főreáliskola, Debrecen, 1884

8 kedelmi reáliskoláját miniszteri engedélylyel 3 osztályú kereske­delmi középtanodává alakította át. A városi reáliskola a legjobb auspiciumok közt nyittatott meg. A négy osztályba összesen 146 tanuló iratkozott be. A következő 187 4/.. iskolai évre az intézet még csak négy osztályú maradt s bizonyára ennek tulajdonítandó, hogy a közönség bizalma csökkenni kezdett és ez évre már csak 113 tanuló volt bejegyezve. Az 187%-ik tanévben megnyittatott ugyan már az 5-ik osztály is; de ekkor meg a reáliskolákat 8 osztályúvá átalakító miniszteri ren­delet oly mértékben tette bizalmatlanná az iskoláztató közönséget; hogy a tanulók számának rohamos apadása miatt a reáliskolákat a teljes megszűnéstől lehetett félteni, főképen midőn a reáliskolai tanárok „tüzet kiáltva" az a nélkül is bizalmatlan közönséget talán még ellenségeiknél is jobban elriasztották a reáliskoláktól. Az 1875. évben kezdődött s a reáliskolák felett Damokles kardjaként függő bizonytalanság csak 1881. után kezdett tünedezni; az 1883. év pedig már nemcsak biztosította reáliskolák fenmaradha­tását, hanem a középiskolákról alkotott törvény igen szép feladatot jelölt ki számukra. Abban az időben mikor Debreczen város négyosztályu reál­iskoláját felállította és annak főreáliskolává fokozatos kiegészítését elhatározta, a reáliskolák még csak hatosztályuak voltak és igy jóval kevesebb költséggel járt egy teljes főreáliskola fentartása, mint mai napság. Abban az időben a város közönsége még talán megbírta volna egy hat osztályú főreáltanoda fentartásának költ­ségeit és ebben a hiszemben adta meg a válaszát is a nagyméltóságú vallás- és közoktatási minisztériumnak azon leiratára ('VsVs?)? melyben a városuak a főreáliskola felállitására vonatkozólag hozott határozatát tudomásul veszi. Azonban alig hogy megkezdte e tan­intézet a maga működését, egy év elteltével megjelent a miniszteri rendelet, melynek értelmében valamennyi főreáltanodát nyolcz osz­tályúvá kellett kiegészíteni. Debreczen városa még ha önmaga megerőltetésével fen tudta volna is tartani hatosztályu reálisko­láját: arra, hogy egy 100—120 ezer forintnyi beépítési állandó alapot, s azonkívül még 24—26 ezer forintnyi évi kiadást kívánó tanintézetet a saját költségén, házi pénztára terhére tartson fen, nem érezte s nem érzi magát pénzügyi tekintetben elég erősnek. Dc

Next

/
Oldalképek
Tartalom