Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

Jubilánsaink. Dr. Pintér Mihály. A tiszta szellemi foglalkozásnak még a leganyagiasabb korban is megvolt a maga nemes valutája. Nemcsak a jobbak, hanem a be nem avatott tömeg is bizonyos nemes áhítattal, a titokkal társalgónak kijáró hódolattal fordul a szellem embere felé. Még azokban az időkben sem vesztette el a szellemi munka legalább kuriózum-jellegét, amikor — mint pl. a mult század marxista légkörben — a régi szellemi értékelés aranyalapra helyezkedett. A világnagyságok ugyan a börze fejesei közül kerültek ki, a nagy tanítómesterek helyét pedig elfoglalta a sztár, a tekintély tiszteletét a „saját vélemény". Ez a szabadverseny az iskolában kitermelt tudós fejeket, képzett tanárokat és tiszteletreméltó tanárférfiakat, nagyszabású egyéniségeket, de a századelő tanárai nem éltek egy közegben a gyereklélekkel. A nevelés tágas életszerűségét és szociális mozdító erejét az újabb évtizedek tanárai hozták meg. A két tanári nemzedék őrségváltása nagy iramban a két világháború között indult meg. Erre az időre esik Pintér Mihály tanári negyedszázada is. 25 esztendőt eltölteni a katedrán még fizikai munkának se kicsiség, hát még milyen izgalmas feladat lehet egy biztos egyéniség őrtornyából figyelni gyereklelkeken a felocsúdó nemzet legfrissebb életjeleit, látni, mint tornyosulnak pedagógiai kísérletek ordas veszélyei s bölcs mosollyal kísérni avatag nagyképű módszerek múlását.. . Kettő marad meg: a Mester és a tanítvány. — Pintér Mihályban köszöntjük most az erős egyéniségű tanárt, aki elég idős és határozott ahhoz, hogy a polgárvilág tanárfajtájának veretes vonásait általadja minékünk, de elég fiatal és rugalmas ahhoz, hogy az új tanártípust megértse. Mi, fiatalabbak tisztelettel nézünk a közvetítőre, mert tőle kapjuk a régi értékes tanári hagyományokat, a tudós szakképzettséget, az úri tartózkodást, a magányban kiépített egyéniség varázsát, a biztos tudás fölényét s az óvatosságot a tanári munkát iparizáló bürokráciával szemben. Az új tanár leszállt a katedráról, a fiúk közé állt, a nevelő és diák kapcsolatát szociálisabbá tette az által, hogy felfogása szerint a nevelésnek a tanár csak terminus a quo-ja, akinek csak a terminus ad quemben, a diákban teljesedik meg az értelme. A közösségi embert azonban a nevelés porondján is fenyegeti a közönségesség, elsekélyesedés veszedelme, az életszerűség kísértései. Az éltesebb nevelők jól teszik, ha megfésülik a modern „életalakító" pedagógia kócosságait, ha formák közé terelik a fiatalok művészi hajlamait és nem engedik, hogy a lovak közé dobják a gyeplőt. Pintér Mihály pedagógiai tapasztalatait e téren is jól értékesíthettük. Ezüstmisés társunk közel ötvenéves fejjel is fiatal tudott maradni, amikor a kor szavára magára öltötte a leventemundért és ifjú embereket megszégyenítő mohósággal igyekezett kiszélesíteni gyakorlati ismereteit. Ismeret, elmélet, természettudomány: ezek a fogalmak határozzák meg igazán ünneplő tanártársunkat. Kedves szaktárgyai, a matematika, a fizika és a kémia formái, kacskaringói közt folyton a nagy Törvényt lesi s aki valaha vitázott Pintér Mihállyal, jól ismeri ezt a fennhéjázó vadászszenvedélyt. Az észben, ismereteiben, az elméletben való erős hit, az igazságaiban való rendíthetetlen bizalom sugárzik minden szavából. Mikor ő szól, éles fogalmak vil7